Vukics Ferenc válogatása a nemzetközi sajtóból (104) – A végkifejlet továbbra is kiszámíthatatlan
- dombi52
- okt. 8.
- 5 perc olvasás
Az orosz-ukrán háború folytatódik. A végkifejlet továbbra is kiszámíthatatlan – és ez veszélyes
Amióta legutóbb (július 19-én) írtam az orosz-ukrán háborúról, talán a legnagyobb változás Trump elnök retorikájában történt. Miután hiába próbált véget vetni a háborúnak (és talán elnyerni a Nobel-békedíjat is), Trump gyakorlatilag lemondott a konfliktusról. Különösen meglepő volt egy Truth Social-bejegyzés, amint arról a BBC 9/24-én beszámolt:
Donald Trump amerikai elnök kijelentette, hogy Kijev „visszaszerezheti Ukrajna egész területét eredeti formájában”, ami jelentős változást jelent az orosz háborúval kapcsolatos álláspontjában.
A Truth Social platformon közzétett bejegyzésében azt írta, hogy Ukrajna visszaszerezheti „az eredeti határait, ahonnan ez a háború indult” Európa és a NATO támogatásával, az orosz gazdaságra nehezedő nyomásnak köszönhetően...
Trump többször is kifejezte vágyát a háború befejezésére, de korábban figyelmeztetett, hogy ez a folyamat valószínűleg azzal járna, hogy Ukrajna feladna néhány területet, amit Zelenszkij következetesen elutasított. Bejegyzésében Trump hozzátette, hogy Ukrajna „talán még ennél is tovább mehet”, de nem pontosította, mire utal.
Hogy pontosan hogyan fogja Ukrajna visszaszerezni az Oroszország által elfoglalt területeket, nem világos. Az EU és a NATO szerepe ebben a kérdésben szintén nem teljesen világos. Trump úgy tűnik, azt mondta, hogy az EU-nak és a NATO-nak kell támogatnia Ukrajnát (mintha a NATO-t nem Amerika irányítaná és ellenőrizné), és az Egyesült Államok több mint hajlandó fegyvereket eladni az EU és a NATO országainak Ukrajna erőfeszítéseinek támogatására.
Trump taktikája a következő: ha Ukrajna nyer, ő kapja a dicsőséget a fegyverek továbbra is zajló szállításáért és az új bizalmi szavazatért. Ha Ukrajna veszít, Trump az EU-ra, és esetleg Ukrajnára és Zelenszkijre is hárítja a felelősséget. Ez egy cinikus politika – de ezek cinikus idők.
Tagadhatatlan tény, hogy a háború folytatódik, és a vége nem látszik. Az Egyesült Államok Ukrajnának nyújtott segélye hamarosan eléri a 200 milliárd dollárt. Eközben a frontvonalak stagnálnak, a ellentámadások megakadtak, és
az ukránok egyre inkább belefáradtak a háborúba.
A nyugati megfigyelők az orosz gazdaság gyengülését és a magas harctéri veszteségeket jelzik annak jeleiként, hogy Oroszország maga is közel állhat egy olyan fordulóponthoz, amely összeomláshoz és vereséghez vezethet.
A súlyosan megrongálódott Ukrajna és a destabilizálódott Oroszország egyaránt a „győzelem” gyümölcse lehet, ami káoszhoz és esetleges nukleáris kiszélesedésehez vezethet.
Ismétlem, bármit is mondjon Trump, Ukrajna teljes győzelme távolinak tűnik. Oroszország az ukrán területek mintegy 20 százalékát ellenőrzi, beleértve az ipari Donbaszt és a déli rész nagy részét. Ukrajna gazdasága gyengült (akárcsak Oroszországé), hadserege kimerült, demográfiai helyzete pedig kedvezőtlen a siker szempontjából (több millió ukrán menekült külföldre).
A média szerepe az illúzió fenntartásában
Az amerikai főáramú média az első naptól kezdve elfogult volt. A főáramú média a konfliktust erkölcsi drámaként ábrázolta: hősies demokrácia kontra gonosz autokrata.
Eközben a főáramú média túlzottan felfokozta az amerikai fegyverek „döntő” jelentőségét és az ukrán ellentámadásokat 2023-ban „háborút megnyerő”-ként ábrázolta. A média felhajtása torzította az elvárásokat és hozzájárult a közvélemény fáradtságához.
A legszembetűnőbb, hogy a sajtó következetesen lekicsinyelte a nukleáris hatalommal való kibővülés kockázatait.
Az, hogy Ukrajna nyugati gyártmányú, nagy hatótávolságú rakétákat használ Oroszország területén belüli támadásokhoz, komoly veszélyeket rejt magában. Az, hogy Putyin további provokációkat fog eltűrni anélkül, hogy maga is feszítené a helyzetet, veszélyes feltételezés.
A diplomácia mellett szóló érvek
Ukrajna, függetlenül Trump új hitétől, nem nyerheti meg ezt a háborút abban a maximalista értelemben, hogy visszaszerezze az összes megszállt területet és Oroszországot megadásra kényszerítse. Minél tovább tart a háború, annál többet fog szenvedni Ukrajna – fizikailag, gazdaságilag és politikailag egyaránt.
A háborúk táplálják az autokráciát. Ukrajna már elhalasztotta a választásokat, betiltott több ellenzéki pártot és korlátozta a médiát. Ezek az intézkedések háború idején érthetőek lehetnek, de ellentmondanak annak a felfogásnak, hogy Ukrajna virágzó demokrácia.
A tárgyalásos megoldás nem kapituláció. Hanem a korlátok elismerése.
Az alternatíva a végtelen konfliktus, amely Ukrajnát teljesen kimerítheti, miközben a világot egyre közelebb viszi a katasztrófához.
Veszélyes feltételezések
Egyes politikai döntéshozók azzal érvelnek, hogy egy elhúzódó háború Oroszországot az összeomlásig gyengíti.
De egy gyengült Oroszország nem feltétlenül biztonságosabb. Ha az orosz állam szétesik, ki ellenőrzi a nukleáris arzenálját?
Mi van, ha a moszkvai káosz egy radikálisabb, bosszúvágyó vezetőt hoz létre? Mi van, ha a kétségbeesett Kreml támadást indít, vagy ha a harcok átterjednek egy NATO-országra, például Lengyelországra?
Fordítva, mi van, ha Ukrajna, amelyet a végtelen háború kimerített és amely külföldi fegyverekre támaszkodik, az autoriterizmus felé csúszik?
A háborúknak megvan az a tulajdonságuk, hogy a köztársaságokat katonai államokká alakítják.
Minél tovább tart a konfliktus, annál nagyobb a kockázata, hogy Ukrajna demokráciája saját „nagy hazafias háborújának” áldozatává válik.
Az analógia korlátai
Túl gyakran tárgyalják a háborút kényelmesen alkalmazott történelmi analógiák segítségével. Putyin Hitler, Zelenszkij Churchill, a tárgyalások „újabb München”. Az ilyen keretbe foglalás hízeleg a nyugati erkölcsi hiúságnak, de elhomályosítja a stratégiai valóságot.
Ez nem 1938. Putyin nem áll Európa meghódításának küszöbén, és a diplomaták nem tehetetlenségükben keresik a békét vele.
Putyin lehet, hogy kegyetlen, de nem öngyilkos. Tudja, hogy egy NATO-tag támadása saját pusztulását vonná maga után. A nukleáris elrettentés továbbra is valós. Az ellenkezőjét sugallni azt jelenti, hogy elmerülünk egy örökös konfliktusról szóló lázas álomban, amely igazolja a korlátlan katonai kiadásokat és kizárja a diplomáciát.
Az amerikai kapcsolat
A legtöbb amerikai számára az orosz–ukrán háború távoli és személytelen marad. Nem fenyeget minket az orosz tüzérség; a háború több ezer kilométerre zajlik.
Mégis fizetünk érte – szó szerint. Minden tüzérségi gránát, minden tank, minden rakéta, amelyet adóinkból finanszíroznak, hozzájárul a halálhoz és a pusztításhoz külföldön. Egyesek ezt erkölcsi kötelességként igazolják: segíteni Ukrajnának a szabadság védelmében.
De az erkölcs a következmények figyelembevételét is megköveteli. Hány amerikai tudja, hogy az ukránok 69 százaléka mondja, hogy belefáradt a háborúba, vagy hogy saját kormányuk felfüggesztette a választásokat?
Hányan veszik észre, hogy minden háborúra költött dollár egy olyan dollár, amelyet nem költöttek az iskolákra, az infrastruktúrára vagy az egészségügyre otthon?
Azt mondják nekünk, hogy az Egyesült Államok gyakorlatilag korlátlanul tud fegyvereket biztosítani Ukrajnának, de amikor szociális programokról van szó, mindig ugyanazt a kérdést halljuk: Hogyan fogják ezt finanszírozni? Úgy tűnik, háborúra mindig van pénz, békés célokra soha.
Szélesebb körű számvetés
Az orosz–ukrán háború tükörré vált, amely visszatükrözi Amerika saját patológiáit: a militarizmus iránti függőségünket, a diplomácia iránti ellenszenvünket, a háború ügyében való kritika nélküli költekezési hajlandóságunkat és a konfliktusok emberi áldozatainak morális önelégültségünk miatti figyelmen kívül hagyását.
A külpolitikát erkölcsi drámává változtattuk, ahol a kompromisszumot gyávaságnak, a tárgyalást pedig bűnnek tekintik. A történelem azonban éppen az ellenkezőjét tanítja: a legnagyobb államférfiak nem azok, akik dicsőítik a háborút, hanem azok, akik véget vetnek neki.
Az orosz–ukrán háború folytatódik, és ezzel együtt a legelemibb kérdés körüli csend is: Mi Amerika végső célja? Meddig még? Ha a válasz: „ameddig szükséges”, akkor meg kell kérdeznünk: mire van szükség? Ukrajna győzelmére – vagy romlására? A demokrácia védelmére – vagy egy újabb végtelen háborúra?
Ideje felelősségre vonást, visszafogottságot és mindenekelőtt diplomáciát követelni.
Ukrajna támogatása nem jelentheti a halál és a pusztítás végtelen ciklusának finanszírozását. Hányan kell még meghaljanak, mielőtt ez a háború véget ér?
