A MANASSES-REJTÉLY (Szemtanú vagy szélhámos?) ‒ Magi Zsolt László oknyomozása

1849. július 31-én, estefelé híres költőnk, Petőfi Sándor eltűnt a segesvári-fejéregyházi csatavesztés utáni meneküléskor... A hivatalos álláspont az volt, hogy megölték a kozákok. A 19. század második felében viszont – különösen a 70-es évek vége felé – egyre többen gondolták azt, hogy nem halt meg, hanem az oroszok Szibériába hurcolták és ott dolgoztatják... Ezt a pislákoló reményt lobbantotta lángra egy újságcikk! 1877. június 3-án bombaként robbant az a hír, hogy egy Monosses (sic!) Dániel nevű – az 1848-49-es szabadságharcban eltűnt – honvéd 28 év után (!) beállított Alsó-Szováton a szülői házhoz, ahol már csak a testvérbátyja lakott a feleségével. Elmondta nekik a kalandjait, hogy 1849-ben, sebesülten a muszkák Oroszországba vitték, besorozták a cári hadseregbe és a törökök elleni háborúban is részt kellett vennie.

A Magyar Polgár 1877. június 3-ai cikkében („Vittek-e el a muszkák 1848-49-ben magyar foglyokat?”) egyre vadabb dolgokat kezdett állítani ez az analfabéta Háry János! (Most éppen a meleg Indiából jön, ahol megtanult írni-olvasni, valamint angolul és franciául beszélni!) Ugyanis 1877. május 22-én egy Kolozs megyei, M. S. nevű birtokos és tisztviselő – a pünkösdi ünnepek után családja köréből Kolozsvárra visszatérve – azt a hírt hozta, hogy az ünnepek előtt Alsó-Szovátra hazaérkezett Szibériából az ólombányából (sic!) egy Manasses Dániel nevű honvéd egyén, aki az 1848-49-es szabadságharcban tűnt el! M. S. úr ezt az értesülését azonnal közölte Hory Béla újságíróval, ő pedig másnap Kolozs megye főispánját kérte fel, hogy megyéjében indítson vizsgálatot a mócsi szolgabírói hivatalon keresztül a hír valóságtartalmának kiderítésére.

1877. június 7-én Kolozs megye mócsi járási szolgabírája, Komis Lajos úr – Gyarmathy Miklós utasítására – kihallgatta Monosses (sic!) Dánielt és hivatalos jegyzőkönyvben rögzítette az elhangzottakat. 1877. június 11-én – a jegyzőkönyv alapján – Hory Béla egy szenzációs cikket jelentetett meg: Petőfi él címmel. Ez aztán országos lavinát indított el!

Az újságcikkben Monosses Dániel elmondta, hogy 1849. május 24-én Kolozsváron besorozták a 67. honvédzászlóaljba, melynek parancsnoka Tolnai Gábor őrnagy volt. (Valóban létezett ilyen nevű zászlóalj-parancsnok, őrnagy, és egy 87. számú „Tolnay” honvédzászlóalj!) Kolozsvárról – két heti kiképzés után – Csíkszereda közelébe vitték, ahol egy csatában (1849. július 5-én valóban volt egy ütközet Sepsiszentgyörgynél) a jobb combjába lövést kapott és kórházba került. Az újság szerint 9 hétig feküdt ott. (Ez a 9 újságírói tévedés!) Monosses elmondásának ez a része még hihetőnek és valószerűnek is tűnik! Sok kórházi beteggel együtt a muszkák fogságába esett. Ezeket az állításait a csíkszeredai honvédkórház akkori főorvosa, dr. Molnár József 1877. június 20-án a Magyar Polgárban megjelent levelével cáfolni igyekezett. A betegfelvételi jegyzőkönyvek szerint a kórház 1849. június 23-tól augusztus 10-ig (49 napig) működött, tehát 9 hétig ott nem fekhetett!

A 67. honvédzászlóaljból pedig egyetlen beteg sem fordult elő! Szovát helységből csupán 2 honvéd volt a 27. zászlóaljból. Az egyik Monostor (sic!) Dani nevű, a másik Balázs György! (A 27. zászlóalj és a Monostor név téves elhallás, téves beírás eredménye vagy ezt mondták be?) Monostor Danit 1849. július 25-én vették fel jobb térdlövéssel (tehát nem a sepsiszentgyörgyi csatában sebesült meg!), és állítólag augusztus 7-én meghalt?! Balázs György pedig július 27-én került be a kórházba.

A főorvos szerint az osztrák és muszka csapatok közeledtére a 200 beteg honvéd sikeresen elmenekült! Tehát nem igaz, hogy a muszkák kezébe került Monostor Dani! Manasses Dániel nevű egyáltalán nem fordul elő a felvételi jegyzőkönyvben! – állítja dr. Molnár József. (Pedig Manasses ott volt a kórházban falubelijével, Balázs Gyurival! A későbbi vallomásából majd világosan ki fog derülni!)

Monosses állítása szerint a muszkák először Bukarestbe vitték, majd Pétervárra, s onnan az ólombányába, ahol 5 évig dolgoztatták. 1854-ben pedig besorozták a 8. orosz gyalogezredbe, s részt vett a törökök elleni háborúban. Két sebet kapott: egyet a homlokán, egyet a lábán. (Ismét kórházba került.) Az oroszok 1877. január 24-én szabadon engedték a többiekkel együtt, pénzzel és útlevéllel ellátva! Hajóval a Jeges-tengeren Észak-Amerikába szállították! Onnan Velencébe, végül vasúton Bécsbe vitték őket. Ott is kaptak pénzt. Az osztrák fővárosból Kolozsvárra, majd 1877. május 10-én Szovátra érkezett.

Péterváron 2775-en voltak muszka fogságban. Ott osztották szét őket különböző helyekre. Az ólombányában egy Petőfi nevű, 60 év felé járó, nős, gyermekes úr is volt, aki később munkásból felügyelő lett. Így hagyta ott, amikor őket – 285 főt – 1877. január 24-én hajóra rakták. (100-an Olaszországban maradtak.) Hazaérkezve, Mócsra ment és a csendőrségnél jelentkezett. Ugyanott egy Nagy Ferenc nevű emberrel kérvényt íratott „valami szolgálat nyerhetése iránt a belügyminisztériumhoz”, és útlevelét a kérelemhez mellékelte. A postai vevényt viszont elvesztette.

Állítása szerint oroszul is beszél! Különösen az a közlése keltett nagy érdeklődést országosan, hogy Petőfi él és ólombányában felügyelő!!! 1877. június 14-én Helfy Ignác parlamenti képviselő egy interpellácóban azt tudakolta Tisza Kálmán miniszterelnöktől és belügyminisztertől, hogy szándékában áll-e diplomáciai lépéseket tenni az orosz kormánynál a Szibériában sínylődő magyar hadifoglyok kiszabadítása érdekében. Tisza Kálmán válasza szerint: a Petőfire vonatkozó hírek álhírek, de kivizsgálják. 1877. június 15-én Hory Béla és egy újságíró kollégája Felső-Szovátra utazott, ahol Deák közjegyző házában kikérdezték Manasses Dánielt. Ezt a Manasses-históriát Tatár József egy tanulmányban dolgozta fel. (A Szilaj Csikó honlapon jelent meg 2024. október 4-én. A címe: A Manasses-ügy: Petőfy volt – és nem Petőfi.) A tanulmányt elolvasva, felmerül a kérdés: Manasses Dániel tényleg szélhámos volt, vagy valóban találkozott Petőfivel Szibériában? Tatár József szerint Manasses Dániel nem Petőfi Sándor őrnaggyal, híres költőnkkel, hanem Petőfy Ignác Sándor főhadnaggyal lehetett orosz hadifogságban! 1877. június 17-én újabb cikk jelent meg a Magyar Polgár első oldalán, Él-e Petőfi? címmel. Manasses Dánielt 1877. június 19-én és 20-án Kolozsváron ismét alaposan kihallgatták a megyeházán, négy alkalommal (délelőtt és délután).

Gyarmathy Miklós alispán 1877. június 19-én délelőtt legelőször Manasses személyi adatai iránt érdeklődött (Manasses Dánielnek, 48 évesnek és nőtlennek mondta magát!), majd pedig az eltelt évekre terelte a szót. Manasses elmondta a besorozása, csatába vitele, megsebesülése, kórházba kerülése és fogságba esése történetét. Itt már a 78. zászlóaljat említi! (A 87. „Tolnay” zászlóalj számára tévesen emlékezhetett 28 év elmúltával!) „Két heti fegyverforgatás tanulása után” Csíkszereda közelébe vitték, ahol 3 nap múlva – aratáskor – megütköztek a muszkákkal. A csatában a combjába puskagolyó fúródott. Emiatt aztán falubeli bajtársai, Balázs Gyuri és Bodor Pista bevitték a csíkszeredai kórházba. (A kihallgatásakor megmutatta a sebhelyet a combján!)

„A kórházban három nap múlva combomból a golyót egy magyar orvos, egy kisded termetű ember, őszbecsavarodott szakállal, vette ki. Az nap Balázs Gyuri is bekerült a kórházba, vigyázatlanságból jobb kezét maga lőtte el... Ez időben a mint a felügyelőtől hallottam, mintegy 200 sebesült lehetett a kórházban. Három hét telhetett belé (tehát nem 9, ahogy az újság írta 1877. június 11-én! – M. Zs. L.), mikor egy újabb csatában, melynek zaját a kórházban hallottuk, a muszkák megverték a magyarokat. Csíkszeredát elfoglalták, s minket, a kik sebünk miatt elmenekülni nem tudtunk, szekérre rakva, Brassóba vittek. A csata alatt, a kik tehették, s ezek között Balázs Gyuri is, elmenekültek.”

Ezután részletesen elmondta, hogy milyen volt a brassói kórház. Újabb 300 sebesültet hoztak oda a muszkák Szeben felől, s köztük volt „Petőfi Sándor úr” is!!! Azért volt nekik érdekes, mert ő volt az egyetlen tiszt köztük! Később beszédbe is elegyedett „Petőfi úrral”. (Ez elképzelhető, hogy így történt, mivel Petőfy Ignác Sándor főhadnagy 1849. augusztus 5-én és 6-án a Nagyszeben–Nagycsűr körüli harcokban tűnt el!) Az alispán megkérdezte, hogy emlékszik-e Petőfi Sándor arcára? Manasses Dániel igenlő választ adott. Ekkor 13 különböző arcképet tettek elébe, hogy válassza ki azt, amely Petőfire hasonlít. Másodikra sikerült neki a Petőfi verseskötetben lévő arcképre mutatnia!

1877. június 19-én délután – nagy érdeklődés mellett – folytatódott a kihallgatás. Három oroszul tudó tette próbára Manassest, aki azt állította, hogy beszél „egy keveset olaszul és oroszul”! Kiderült, hogy csak zagyva nyelven (szláv és olasz szavak keverékével!) válaszolgatott az általa meg sem értett kérdésekre!!! Sőt! A legegyszerűbb katonai vezényszavakat (Indulj! Állj! Tűz!) sem tudta oroszul, pedig állítása szerint az orosz gyalogságnál szolgált 22 évig! Ezután elmondatták vele a brassói kórházból Bukarestbe vezető útját, ahova az oroszok Petőfit is vitték. Ott már ugyanabba a kórházi szobába került Petőfi úrral. Öt nap múlva szekérre rakták őket, s fél nap alatt egy Duna-parti nagy városba érkeztek. (Valószínűleg Giurgiuba!) 

Több napi hajózás után a Dunán f e l f e l é (a vízzel szembe! – ez a kihallgató félreértése, ugyanis a Duna észak felé kanyarodik, ezért mondhatta Manasses, hogy felfelé mentek a hajóval  – M. Zs. L.) eljutottak egy Glocz nevű muszka városba (Tehát: Galacba!). Gloczban Petőfivel egy szobába került. Innen 48 óra múlva szekéren továbbvitték őket. (Petőfi és Manasses ugyanazon a szekéren utazott.) Az 1850-es év felé járt az idő, amikor Gloczból útnak indították őket kelet felé. Hosszas utazás után eljutottak Szt. -Pétervárra. (? – M. Zs. L.) 

„Egy olyan forma nagy víz mellett van, mint a Tisza.” Szt.-Péterváron is egy szobába jutott Petőfi úrral. Kb. 2 hét után a 2775 foglyot 4 csoportra osztották: kőbányába, sóbányába, vasbányába és ónbányába (sic! – tehát nem ólombányába, ahogy az újságok írták! – M. Zs. L.) Ez utóbbiba került Petőfi Sándor és Manasses Dániel. Három napi utazás után (szekéren) megérkeztek az ónbányához, lovas kozákok fedezete alatt.

Manasses Dániel – kérdésre válaszolva – elmondta, hogyan néznek ki a kozákok. A hadifoglyok az ónbányában bent laktak (!), a világosságot a hegybe fúrt lyukon, felülről kapták! Beosztásukkor „numerust”, vagyis számot adtak nekik, és a „szobáknak” is. Petőfi úr az 1-est kapta. Még a bányáknak is numerusuk volt: 1-től 4-ig. A munka abból állt, hogy csákánnyal vágták a követ, s egy kis szerszámmal szedték ki a kő hasadékából az ónt, amelyet targoncán vittek ki egy térre. A kőtörmeléket pedig visszarakták, hogy a hegy le ne omoljon.

Manasses Dániel beszélt az étkezésükről is, ami szintén oroszos volt – a káposzta-, pityóka-, tök- vagy uborkalevestől a fekete kenyérig bezárólag! A bányában gázvilágítás volt. A munka reggel 6-tól este 6-ig tartott (!) és síppal jelezték a kezdetét és az abbahagyását! Végül beszélt az ottani évszakokról és növényekről is.

NAGYON VALÓSZERŰNEK ÉS HITELESNEK TŰNNEK EZEK A KÖZLÉSEI! MINT AKI OTT VOLT ÉS ÁTÉLTE MINDEZT!

1877. június 20-án délelőtt az alispán megkérdezte tőle, hogy mi a neve annak a tartománynak vagy országnak, amelyben az ónbányák vannak. Manasses válasza: „Cziberia!” Petőfi úr másfél évig dolgozott a bányában, aztán bányafelügyelővé tették. (Manasses lett a szolgája!) Amikor először látta: „egy középtermetű, hosszú képű, barna állszakállú, göndör fekete hajú fiatalember volt... hiányzott jobb felől egy alsó foga.” Elmondta azt is, hogyan nézett ki Petőfi „szobája”. Többek között volt benne három könyv: egy biblia, egy vastag históriás könyv és egy orosz nyelvű. A históriás könyv (?) elején ott volt Petőfi úr arcképe, melyet tegnap itt látott. Ekkor az alispán megmutatta neki a tegnapi Petőfi verses kötetet, de Manasses azt állította, hogy ez nem a Petőfi úr arcképe!

Ő ott három évig szolgálta Petőfi Sándort. Petőfi úr elmondta neki, hogy „felesége, gyermeke van Magyarországon, kiket nagyon sajnál; hogy ő egy mészárosnak a fia volt s írni–olvasni nem tudott (mármint az apja – M. Zs. L.); az isten mégis annyira vitte, hogy költő lett.” (!)

Öt év után Manassest besorozták a 8. cári gyalogezredbe, és 1877-ig ott szolgált. (?) 5 nap múlva háborúba vitték a „szoposzloi” (szevasztopoli?) várhoz, „a hol valami veres sapkás ellenséggel folyt a háború.” (Valóban 1854-1855-ben volt Szevasztopol ostroma!) Ő a jobb keze csulójánál és a feje bal oldalánál kardvágástól sebesült meg. (A jelzett sebhelyeket megmutatta!) Sebesülten Gloczba vitték, ahol a kórházban 9 hétig feküdt. (Tehát itt feküdt 9 hétig, nem Csíkszeredában! – M. Zs. L.) Utána visszavitték az ezredéhez. Mint „silbak” (= őr) volt beosztva az ónbányához, és újra találkozott Petőfivel. Utoljára 1877. január 23-án volt őrségben az ónbányánál, s akkor látta utoljára Petőfi urat. A kaszárnyában le kellett adnia a fegyvert és a „bornyút” (a hátizsákot, felszerelést). Délután 5 órakor 14-en elindultak „fedezet alatt” Szt.-Pétervár (?) felé. Másnap este szekéren Gloczba érkeztek. 4. nap értek Szt.-Pétervárra. (?) (Akkor nem Szt.-Péterváron lehettek, hanem valahol a Fekete-tenger közelében! – M. Zs. L.) Következő nap már 285-en voltak „mindenféle nemzetiségekből”, akiket hazaengedtek. Egy muszka közölte ezt velük „minden nemzetségnek anyanyelvén”: magyarul, lengyelül, oláhul. Két hajóra szállították őket a folyóparton. Mindegyikőjüknek 385 frt-ot adtak ezüstben. „Sok időre” még egy folyón és egy nagyobb vizen (tengeren?) át elérkeztek Velencébe. Ott a katonaruhájukat a kísérő muszka tiszt elvette, és egy papírt adott a kezükbe. Szt.-Pétervárról (?) kb. 1877. január vége felé indultak el. Velencében 3 napig voltak. Ott kiállították őket egy nagy térre (Szt. Márk tér?), ahol körülötte emeletes házak vannak. Manasses látott ott egy templomot jó magas toronnyal! (Campanile!) Ezen térről több apró csónakon vitték őket az "indóház" (=vasútállomás) közelébe. Velencében már pandúr-kíséretet kaptak Bécsig, ahova 48 óra múlva futott be a vonat. („Háromszor-négyszer a föld alatt mentünk keresztül.”) Bécsben az írásukra még feljegyeztek valamit, s mind a 175 hazatérőnek a rendőrkapitány adott 10-10 frt-ot papírpénzben.

Pestre érve ruhát vett, s Kolozsvárig utazott. Ennivalóért betért egy boltba, ahol találkozott egy szováti csizmadiával (Tódor Imrével), aki 1849-ben csizmát készített neki, amikor besorozták katonának! Manasses aznap estig gyalog Szamosfalváig ment. Mócsra megérkezve, a csendőrségen jelentkezett, és ott egy cédulát kapott: „Monosses Dániel magát jelentette május hó 10-én a mócsi őrsön. Mócs. 1877. május 10. Hegedűs János, csendőr.” Manasses ott elpanaszolta, hogy szeretne a minisztériumtól állást kérni. A csendőr egy Mócson lakó, írni tudó emberhez küldte, aki megírta a kérelmet. A muszkatiszttől Velencében kapott írást melléje tették, postára adták, de a feladóvevényt elvesztette!

Manasses negyedik kihallgatása („czenzúrája” – ahogy ő nevezte) 1877. június 20-án délután 3 órakor folytatódott... Ekkor már több tanú is megjelent a megyeháza üléstermében, mely ismét megtelt hallgatósággal. Székely István, m. kir. távírdatiszt szerint ő Czika Gyuri néven ismeri Manasses Dánielt már 1870 tele vagy 1871 eleje óta!!! Ez a csaló azt állította, hogy: „Törökországban 1859-ben megsebesült, ott megtanult törökül, és onnan került haza... 1873 elején pedig 4 frt.-ot kért tőle útiköltségre, de nem adott neki.” 

Manasses a kihallgatáson elmondta, hogy Szamosfalváról másnap már megérkezett Mócsra. Következő nap reggelén megjelent a csendőrségen, ahogy erről már beszélt. Mócsról két nap múlva hazaindult Alsó-Szovátra, az apai házhoz. Este a testvérbátyja azonnal ráismert, és az apai örökségen meg is osztoztak. Az alispán megkérdezte tőle, hogy „taljánul” hol tanult meg. Manasses azt válaszolta, hogy Szibériában, a bányában, ahol vagy kilenc olasz bányamunkás is volt! Gyarmathy Miklós alispánnak az volt a meggyőződése, hogy Manasses két nap óta folyton valótlanságokat beszél, ezért felszólította: mondja meg az igazi nevét s vallja be a tévedését! Manasses csak állította, hogy Manasses Dániel a neve, s amiket elmondott, az „mind való”. Ekkor az alispán az előbb említett tanúra hivatkozott, aki 1871 óta Czika Gyuri néven ismeri! Egy másik tanú, Márkovics Sándor Ördöngős-Füzesen Máté János néven találkozott vele!!! Azt is tudta róla, hogy a két karján tetoválás van: az egyiken az apja monogramja, a másikon – a jobb karján – az igazi neve! Ellenőrizték és valóban: Pap Jánosnak hívják és 1833-ban született, tehát 44 éves volt, nem pedig 48, ahogy állította! Nagy Nándor tanú, kolozsvári vendéglő-tulajdonos 1868-ban Manassest kocsisként és később vasúti munkásként ismerte! Manasses mindezt tagadta. Duba Gerő, szamosújvári kir. jegyző tanúnál Máté János néven jelent meg az irodájában, folyó év áprilisában, és atyja hagyatékának letárgyalását sürgette!

Manasses ezt az egyet elismerte! Ugyanis tavasszal elment Ördöngős-Füzesre a nagynénjéhez, és megtudva az ottlétét, egy Máté családbeli leány arra kérte, hogy Máté Jánosnak kiadva magát, segítsen birtokához jutni (jutalom ellenében). Ő, mint egy bolond, elvállalta! (Ezért május elején 5 napra bezárták!) Innen a börtönből „érkezett haza” május 10-én a „külföldi útjáról” Mócsra! (Valójában már áprilisban Szamosújváron járt!!!) Újra felszólította az alispán, hogy mondja meg a valódi nevét és vallja be, hogy az összes, Petőfire vonatkozó vallomása valótlan! Manasses: „Nevem Manasses Dani, s most is azt állítom, hogy Petőfi Sándorral Szibériában együtt voltam és vele beszéltem... most már igazán bevallom, hogy én még múlt évi októberben hazajöttem s a jelen év május haváig Ördöngős-Füzesen tartózkodtam Manasses János bátyámnál.”

Tatár József a tanulmányában arra a következtetésre jutott, hogy „... Manasses Dániel nem hazudott, csak egy félreértés áldozata volt! Ő nem az őszülő, fekete hajú Petőfi Sándor költőt, őrnagyot látta és volt vele hadifogságban, hanem a gesztenyebarna hajú Petőfy Ignác Sándor főhadnaggyal!” (Tehát Manassesen Petőfi Sándort keresték!) Végül Manasses Dániel még elismerte: „Azóta, hogy fejemen sebet kaptam, eszem kissé meghibázott.”

Összefoglalva, elmondható, hogy Manasses Dániel (alias Pap János) rengeteg valótlan dolgot állított, ezért nem hitték el neki azt, amit valóban átélt a hadifogságban! Notórius hazudozónak, országos csavargónak és szélhámosnak tekintették! (Dienes András szerint: „primitív csaló és hivatásos bűnöző” volt.) Háry János módjára ilyeneket mondott: „Most a meleg Indiából jön, a hol megtanult írni-olvasni, angolul és franciául”, „keveset beszél oroszul, olaszul és törökül” (Talán azért nem tudott jól oroszul és olaszul, mert nem 28 évig (!) volt kint hadifogságban, hanem már az 1860-as években hazakerült! – M. Zs. L.), „Kossuthtal kiment Amerikába, ahol elvett egy anglius nőt, de otthagyta, mert az asszony mindig álmos volt”. Ördöngős-Füzesen is „megházasodott”, aztán a pénzzel megszökött. Török-Szt.-Miklóson szintén egy özvegyasszony férje lett, de lebukott. Szóval házasságszédelgő is volt! (Pedig azt állította, hogy nőtlen!)

1877. július 23-án megjelent még róla egy kis hír a Magyar Polgárban: Ki az a Manasses? címmel.

„F. hó 16-án a kolozsvári törvényszéktől egy fényképezett arczkép érkezett a kun-szt.-mártoni kir. járásbírósághoz azzal, hogy a küldött arczkép ama hírnévre vergődött >Manasses Dániel< csalót ábrázolja. Midőn a leküldött arczkép több kun-szt.-mártoni polgár előtt fölmutattatott, azok a csaló személyében egy igen is jól ismert csavargó és csaló kun-szt.-mártoni születésű Papp (Zelei), csúfnéven Kaka Vinczét ismerték föl. Nevezett egyén Török-Szt.-Miklóson évek előtt egy özvegyasszony férjéül tolta föl magát, de egy hónap múlva a két karján látható tetovirozott jegy elárulta. A nagy tévedés és csalás bár későn kiderülvén, Papp elfogatott és illetősége helyére tolonczoltatott.” 

Azonban amit a szabadságharcban szerzett sebesüléséről, a kórházi ápolásáról és a muszka fogságba kerüléséről elmondott, az hihető! Petőfivel/Petőfyvel is találkozhatott: a brassói kórházban ismerkedett meg „Petőfi úrral”, együtt vitték őket szekéren, hajón Oroszországba, végül az ónbányába! Nagyon valószerűen mondta el a kihallgatásakor az eseményeket (az ónbányát, nem pedig ólombányát!), az ottani körülményeket! Ez az egyszerű, írástudatlan parasztember honnan tudta, hogy Petőfinek mészáros volt az apja? Hogy Petőfi nős volt és gyermeket hagyott a hazájában? Velencébe hajóval vitték az oroszok (ott látta a Szt. Márk teret). Erről papírja („útlevele”) volt, amelyet a kérvényhez csatoltak! Az elmondása alapján: egy személyben lehetett ő szemtanú és szélhámos is! (Mikszáth Kálmán „tízféle nevű ember”-ként említette!) Ez utóbbi miatt évtizedekre leállt az 1848-49-ben elhurcolt magyar hadifoglyok iránti diplomáciai érdeklődés az orosz kormánynál! Csak hazatérő I. világháborús hadifoglyaink hoztak híreket Szibériából Petőfiről, ottani életéről és haláláról!

---

Magi Zsolt László az MVSZ Petőfi Sándor Bizottsága tagja.