A NYUGATI KITETTSÉG – Hatalom igazság nélkül, lelkiismeret Isten nélkül (Laala Bechetoula jegyzete)

A Szilaj Csikó (Magyarország) számára írta: Laala Bechetoula

Fordította: Marsall Ágnes

Közép- és Kelet-Európának nincs szüksége előadásokra az erkölcsi összeomlásról.

Túlélte.

Ismeri azoknak az ideológiáknak a hangját, amelyek vég nélkül az erényről beszélnek, miközben csendben mentesítik magukat a felelősség alól. Tudja, hogyan öltözteti magát etikába a hatalom, amikor az igazságszolgáltatást készül felfüggeszteni. Ez a történelmi emlékezet ma is fontos, mert

ami jelenleg „a Nyugat” címke alatt bontakozik ki, az nem hirtelen hanyatlás, hanem egy régóta halogatott leleplezés.

Ami összeomlik, az nem a nyugati hatalom. Az továbbra is félelmetes.

Ami összeomlik, az a nyugati erkölcsi tekintély – az egyetemes értékek, a morális vezetés és a világ megítélésének joga, miközben rendszerszinten érzéketlen marad önmaga megítélésében.

 Ez nem érzelmi vád.

Ez egy hideg számvetés.

Jeffrey Epstein neve nem csupán egy bűnügyi lábjegyzetként marad meg. Jelzésként marad meg. Epstein nem a nyugati dekadencia, hanem a nyugati architektúra – egy olyan rendszer – titkát fedte fel, amelyben a befolyás felülkerekedik a törvényen, a hírnév felülmúlja az ártatlanságot, az áldozatokat teherként kezelik, és az intézmények ösztönösen, nem pedig az erkölcs alapján  zárnak össze. 

Epsteint nem azért védték, mert láthatatlan volt. Azért védték, mert a kapcsolat volt.

Ez az első tabu, amelyet a nyugati liberalizmus még mindig nem hajlandó kimondani: amikor a visszaélés az elit szintjére emelkedik, az ritkán véletlen. Gyakran rendeltetésszerű.

Egyházi botrányok, médiabirodalmak, hírszerző hálózatok, egyetemek, alapítványok – különböző szektorok, azonos reflexek. Tagadás. Késleltetés. Felhígítás. Feláldozni egy kényelmes alakot. Aztán továbblépni.

Az ideológiai rezsimek által formált társadalmak esetében ez a minta azonnal felismerhető.

Epstein nem a kezdet volt. Ő egy régebbi doktrína globalizált, pénzügyiesített, teljesen modern kifejeződése volt: egyes életek alkuképesek, mások nem.

Amikor Donald Trump kijelentette, hogy Isten büszke rá, hogy Krisztus beszélt hozzá, Nyugat-Európa nagy része idegesen nevetett. A cinizmust tévesen őrültségnek vélte. Ez hiba volt. 

Trump nem korrumpálta a nyugati politikát. Véget vetett a Nyugat erkölcsi színjátékának. Nem ő találta ki a hazugságokat, hanem rendszerszintűvé tette.

Nem ő rombolta le az intézményeket, hanem feltárta, hogy azok már régóta kiüresedtek.

A veszélyt nem közönséges viselkedése jelentette. A történelem már sokkal rosszabbakat is elviselt. A veszély egy sokkal rombolóbb dologban rejlett:

normalizálta azt az elképzelést, hogy a hatalom nem tartozik semmivel az igazságnak, hogy a törvény inkább eszköz, mint korlát, és hogy az erkölcs versenyhátrányt jelent.

Trump nem egy teológiai Antikrisztus.

Ő a menedzsment Antikrisztusa: hatalom szégyen nélkül, tekintély elszámoltathatóság nélkül, erőszak, amelyet pusztán a hatékonyság igazol.

 Pontosan ezért nem sokkolta ez Közép- és Kelet-Európa egyes részeit. Felismerték a lépést. Látták már ezt korábban is: amikor a hatalom szentté avatja magát, a vita véget ér, és elkezdődik a kényszer. 

Ha Epstein leleplezte a pincét, Trump pedig a trónt, akkor a Gázai övezet leleplezi a laboratóriumot.

Gázát nem csak bombázzák.

Kísérleteznek vele.

Kipróbálják, hogy hány civilt lehet eltüntetni, amíg a felháborodás lejár.

Kipróbálják, hogy meddig függeszthető fel a nemzetközi jog rendszerszintű szakadás nélkül.

Kipróbálják, hogyan lehet a teológiát fegyverként felhasználni erkölcsi összeomlás nélkül.

Benjamin Netanjahu és Izrael állam alatt a háborút már nem tragédiaként, hanem sorsként keretezik. A biztonság szentséggé válik. Az erő erénnyé válik. A hatalom a kiválasztottság bizonyítékává válik.

Ez nem judaizmus.

Ez imperiális teológia – az egyik legrégebbi uralmi eszköz, jól ismert egy olyan régióban, amely mind világi, mind ideológiai birodalmak alatt élt.

Amikor a szent szövegeket etikai magjuktól megfosztják, azok megszűnnek megvilágítani. Igazolni kezdenek.

Isten többé nem transzcendens bíró; alibivé válik. 

A Nyugat pedig nézi – néha tapsolva, gyakran racionalizálva –, mert Gáza kettős funkciót tölt be: külföldön rendet teremt, míg otthon fegyelmezi a másként gondolkodókat.

Kimondatlanul is azt tanítja, hogy egyes népességcsoportok nem megvédésre, hanem irányításra valók.

 Itt rejlik a helyrehozhatatlan törés.

A Nyugat úgy beszél az emberi jogokról, hogy közben rangsorolja azokat.

Hivatkozik a nemzetközi jogra, miközben felfüggeszti azt.

Demokráciát hirdet, miközben elfogadja az kirekesztés valóságát.

A szabadságról beszél, miközben normává teszi a megfigyelést és a cenzúrát.

Istent idézi, miközben kiüresíti az igazságosságot.

Ezért nem terjednek már a nyugati prédikációk.

Megérkeznek – de nem győznek meg.

A hatalom megmarad. A befolyás megmarad.

De a hitelesség kimerült. És amikor a hitelesség összeomlik, csak a nyomás marad.

Az irónia mélyreható. Évszázadokig a Nyugat tanította a világot kritikus gondolkodásra, a mítoszok lebontására, a hatalom megkérdőjelezésére. A világ megtanulta. Most ezeket az eszközöket magára a Nyugatra alkalmazza.

A Szentírást birodalmi értelmezésként olvassa újra.

A doktrínát szelektív törvényként.

A botrányokat rendszerszintű jelzésként. 

A következtetés lesújtóan egyszerű: a Nyugat már nem azt hiszi, amit prédikál – azt prédikálja, amire szüksége van.

Ezért nem keresi többé a globális Dél a Nyugat jóváhagyását.

És ezért nem siet Közép- és Kelet-Európa egy erkölcsi monopóliumot egy másikra cserélni.

Ami kialakul, az nem nyugatellenes harag, hanem posztnyugati tisztánlátás. Egy olyan világ, ahol egyetlen civilizáció sem nevezheti ki magát egyetemes lelkiismeretnek. Ahol Isten nem privatizálható. Ahol a hatalomnak az erőn túl ismét igazolnia kell magát.

A nyugati központi szerepvállalás kora nem azért ér véget, mert mások felemelkednek. Azért ér véget, mert a Nyugat nem volt hajlandó ítélkezni önmagán.

Azok a civilizációk, amelyek nem hajlandók önvizsgálatra, nem buknak meg. Megkerülik őket.

Epstein jelentette a rothadást.

Trump letépte a maszkot.

Gáza feltárja a mélységet. 

Ami ma összeomlik, az nem a nyugati hatalom, hanem a nyugati erkölcsi tekintély – amelyet nem ellenségei, hanem saját ellentmondásai rombolnak le.

 És a világ halad előre.

Csendesen.

Megfontoltan.

Gyűlölet nélkül.

Emlékekkel.