Darai Lajos: Naplóbölcsességeim (1934)

A lélek szellemi, a szellem lelki működés,

s hogy bennünk-e csupán, vagy rajtunk kívül is, alig

ismerjük, mert vizsgálata szinte be van tiltva

valamiért, s amúgy is viszolygással fogadjuk

az eligazítást, hogy szellemi irányítást

a lélek végez testünkön, azaz rajtunk, s általunk,

ha a cselekvésünket nézzük, de gondolkozás

eredménye is meglátszódhat a külvilágban.

Aztán további titokzatosság, mint születik

a gondolat, elmélet, van-e önálló léte

és rátalálunk, vagy általunk jön létre, eszes

mivoltunkból, de az is lehet, mindkettő igaz.

Viszont annak a szellemi jellegű elvnek, mit

minden mögött látunk, még érzékeltek mögött is,

szüksége van a lélek közvetítésére, hogy

hozzánk képest meghatározottan fogadjuk.

Vagyis a lélek nemcsak a testünk ellenőre,

amikor fájdalommal jelez, ha valami rossz,

hanem a szellem próbája is, hogy javaslata

megállja-e a helyét tapasztalatunk szerint.

Honnan jön ez a javaslat, ismét nem firtatjuk

a legtöbb alkalommal, csak egyből végrehajtjuk,

így aztán a tévedés következménye rajtunk

csattan, de a jó eredményt is mi élvezhetjük.

Itt megállhatnánk az elemzésben, önvizsgálat

végén megállapítva, hogy igen erős, finom

hangolású szervezetünk van, két irány felől 

befolyásolt, lelki és testi visszajelzéssel.

De nem szabad itt megragadnunk, mert mindennek van

története is, és a testi felépítésé

tervezettséget mutat, tervezetlennek mondva,

úgynevezett cél nélküli célszerűség által.

Ennek megítélését azonban végzetesen

módosíthatja számunkra a szellemtörténet

bonyolult folyamata, ahonnan az emberi

viszonylatokat lehetetlen eltávolítani.

Mert ott már csak közvetetten érvényesül maga

a szellem, bár beavatkozását emlegetik,

de minden egyes lélek elvégzi feladatát,

önmagát másokhoz viszonyítás szellemében.