A Polgár-lány ösztönzi az amerikai zsidók Magyarországra telepítését Izráel-tulajdonú lakásokba?
- dombi52
- 23 órával ezelőtt
- 2 perc olvasás

Eredeti cikk:
A HunHír.Hu Texas-i informátorai szerint már nemcsak Izraelből, hanem az USA-ból is egyre többen vannak, akik Magyarországot választanák új hazájuknak. Úgy tudjuk, az elkövetkezendő két évben hárommillió zsidó betelepítését tervezik az országba. Az amerikai zsidó közvélemény úgy értesült, hogy Magyarországon már lakóparkok vannak az izraeli állam tulajdonában, ahová várják az érkezőket. Tíz évet kell aláírniuk, hogy az országban tartózkodnak, és ezért cserébe ingyen hozzájutnak az ingatlanhoz.
Texas-i informátorunk több forrásból is úgy értesült, hogy biztosra vehető a fentiek igazságtartalma. Az egyik egyetemi város szomszédságában lévő, magyarok által is látogatott cég tulajdonosánál is megjelentek az amerikai zsidók, és újságolták neki a fontos hírt. Irány Magyarország, mert minden lehetőség adott ahhoz, hogy végzettségükhöz méltó állást és megfelelő, őrzött lakóparkokban való elhelyezést kapjanak. Férfiak, nők mondták el mindezeket, nem is gondolva arra, hogy talán az Amerikában élő magyarok nem örülnek túlságosan annak, hogy szülőföldjük az idegen terjeszkedés célpontjává válik.
Informátorunk úgy tudja, hogy konkrét lépések is történtek már nem egy esetben az egyetemisták beszervezésével kapcsolatosan, és szerintük az Amerikában már hosszabb ideje élő és tevékenykedő, egykori magyarországi, zsidó származású sakknagymester, Polgár Judit szervezi a végzős diákok között a Magyarországon történő lakáshoz és álláshoz jutást.
Az újbudai Sasad Ligetbe várják tehát a zsidókat, amely az ideköltözni szándékozók ismeretei szerint Izrael tulajdonában van. Egy izraeli-amerikai végzős egyetemista elbeszéléséből kiderül, tíz évet kellett aláírnia, emellett biztos állás várja. Tíz év után pedig a saját tulajdonába megy át a lakóparkbeli ingatlan.
A fenti feltételeket mesélte el egy másik, szintén izraeli-amerikai állampolgárságú végzős diák is. Mint a fiatal nő informátorunkkal közölte: az izraeli állam tulajdonát képező lakóparkban fog élni, kész állás várja, tíz év múlva pedig a tulajdonába kerül az ingatlan.
2009. május közepén érkezett egy adag zsidó már hasonló szándékkal Magyarországra, mind izraeli-amerikai állampolgárságúak, volt, hogy naponta 1800-an költöztek ide. Az elkövetkező két évben pedig összesen hárommillió izraeli vagy izraeli-amerikai állampolgár fog Magyarországra költözni ‒ értesült amerikai informátorunk.
(...)
A teljes cikk itt olvasható:
Kapcsolódó cikkünk:
Kapcsolódó hír:
„Meleg hangulatú, bemutatkozó jellegű” telefonbeszélgetést folytatott Magyar Péter megválasztott magyar miniszterelnök és Benjamin Netanjahu izraeli kormányfő szerdán – adta hírül Izrael külügyminisztériuma a honlapján. A beszámoló szerint Magyar kijelentette, hogy fenn kívánja tartani a Magyarország és Izrael közötti szoros kapcsolatot, és meghívta Netanjahut, hogy vegyen részt Budapesten az 1956-os magyar forradalom hetvenedik évfordulójának megemlékezésén.




















