A szén-dioxid elleni háború: Háború a teremtés és az emberiség ellen

Eredeti cikk:

The War on Carbon: A War on Creation and Humanity, Ty and Charlene, The Truth About Cancer, Aug 06, 2024

Schiller Mária küldeménye

Ez nem csak egy háború a szén ellen; ez egy háború maga a teremtés ellen, egy ördögi terv, hogy aláássák azokat a folyamatokat, amelyek fenntartják az életet a Földön. Valójában háború maga az élet ellen.

Kevés elem játszik olyan fontos szerepet a földi élet nagyszerű szövevényében, mint a szén-dioxid (CO2). Ez a "csodamolekula" létfontosságú a fotoszintézishez, ahhoz a folyamathoz, amelyben a növények a napfényt, a CO2-t és a vizet glükózzá és oxigénné alakítják. Ez az alapvető biokémiai reakció nemcsak a növényeket tartja életben, hanem az egész táplálékláncot, beleértve az embert is.

A mai, klímaváltozás-őrült világban azonban a CO2-t a végső gonosztevőként démonizálják.

Szinte nevetséges, ha nem lenne olyan tragikus, hogy a bolygó önjelölt megmentői éppen Isten leheletét támadják, amely mindent életre kelt.

Komolyan, ki döntött úgy, hogy a minden növényi életért – és ezen keresztül minden állati életért, beleértve az embert is – felelős molekulát ki kell irtani? A klímafanatikusok végtelen hisztériájukban "háborút hirdettek a szén ellen", és ezzel lényegében maga a teremtés ellen indítottak háborút.

Most, hogy "háborút hirdettek a szén-dioxid ellen", nemsokára "háborút indítanak a szén-dioxid-kibocsátók ellen" is (igen, ez az embereket jelenti), a szén-dioxid-kibocsátás csökkentésére irányuló buzgó törekvésükben. Az éghajlatváltozás antropogén (azaz ember okozta) elmélete tele van ellentmondásokkal. A klímavészharcosok kényelmesen figyelmen kívül hagyják a természetes éghajlati ciklusok – a naptevékenység, a vulkánkitörések és az óceáni áramlatok – jelentős befolyását a globális hőmérsékletre. Gyakran hivatkoznak például a 20. század vége óta tartó hőmérséklet-emelkedésre, figyelmen kívül hagyva a középkori meleg időszakot (kb. Kr. u. 950-1250) és a kis jégkorszakot (kb. Kr. u. 1300-1850), amelyek természetes éghajlati változásokat jelentettek.

A pánikkeltők gyakran hivatkoznak az utóbbi évtizedek emelkedő CO2-szintje és a globális hőmérséklet közötti összefüggésre, miközben figyelmen kívül hagyják azokat a földtörténeti időszakokat, amikor a CO2-szint és a hőmérséklet nem korrelált egymással.

Például a 20. század közepén (1940-1970-es évek) a globális hőmérséklet valójában enyhén csökkent, még akkor is, amikor a CO2-szint folyamatosan emelkedett. Ehelyett az adatokból válogatnak, hogy alátámasszák a narratívájukat, és kiemelik a rövid távú felmelegedési tendenciákat, miközben kényelmesen figyelmen kívül hagyják a hosszú távú történelmi éghajlati változásokat.

Emlékeztek, amikor az 1970-es évek végén a "közelgő jégkorszakra" készültünk, hogy aztán húsz évvel később megforduljon a forgatókönyv, és "nagyon aggódjunk" a globális felmelegedés miatt?

Ez aztán a szeszélyes előrejelzés!

A közelgő végzetről szóló félelemkeltő jóslataik nemcsak látványosan ütköznek a történelmi adatokkal, hanem

durván alábecsülik az emberi találékonyságot is. Az ember évszázadok óta figyelemre méltó rugalmassággal és innovációval alkalmazkodik a környezeti változásokhoz, a fejlett mezőgazdasági technikák kifejlesztésétől kezdve a természeti katasztrófáknak ellenálló infrastruktúra kiépítéséig.

A klímaváltozással kapcsolatos riogatók mégis azt akarják elhitetni velünk, hogy teljesen tehetetlenek vagyunk az éghajlatváltozással szemben, hacsak nem szüntetjük meg a CO2 kibocsátást! És ne feledkezzünk meg a megnövekedett CO2-szint potenciális előnyeiről sem, mint például a növények növekedése és a mezőgazdasági terméshozamok növekedése, ami egy növekvő világban az élelmiszertermelés számára is áldásos lehet.

De nem, az apokaliptikus narratívájukban a CO2 minden előnyét kényelmesen a szőnyeg alá söprik.

Végső soron úgy tűnik, hogy az éghajlatváltozásról szóló narratíva kevésbé a bolygó megmentéséről, mint inkább a politikai célok érvényesítéséről szól. Ez egy praktikus eszköz a kormányzati ellenőrzés növelésére, adók kivetésére és a vagyon újraosztására a környezeti "gondoskodás" álcája alatt.

Az eltérő hangok elnyomása különösen sokatmondó; azokat a tudósokat, akik meg merik kérdőjelezni az uralkodó éghajlati dogmát, gyakran kiközösítik, kutatásaikat figyelmen kívül hagyják vagy diszkreditálják, hamis konszenzusérzetet keltve.

Ha ehhez hozzávesszük az éghajlatváltozással foglalkozó iparághoz kapcsolódó pénzügyi ösztönzőket – gondoljunk csak a kutatási támogatásokra, a zöld energia támogatására és a szén-dioxid-kereskedelmi rendszerekre –, akkor a riogató retorika mögött meghúzódó motivációk erősen gyanússá válnak.

Nehéz nem úgy tekinteni erre, mint egy erkölcsi keresztes hadjáratnak álcázott jövedelmező üzleti modellre.

A szén-dioxid elleni háború nem csupán egy elhibázott környezetvédelmi politika; ez egy nagyszabású megtévesztő terv, amely egyenesen C. S. Lewis: "A Screwtape-levél"-ből származik. Ebben a klasszikusban az ördög csatlósai becsapják az emberiséget, és eltérítik őket az igazságtól. Screwtape, a rangidős démon, az unokaöccsét, Wormwoodot tanítja a finom megtévesztés művészetére, megtanítva őt az emberi felfogás és értékrend kiforgatására.

A mai "klímaharcosok", akár tudatában vannak, akár nem, egy sötétebb erő bábjai.

Azt sulykolják a világba, hogy a CO2, a molekula, amely nélkül a növények nem tudnak élni, a rosszfiú, akitől meg kell szabadulnunk. Ez aztán a csavarás!

Screwtape büszke lenne erre a nagyszerű megtévesztésre, és szinte hallani lehet, ahogy az ördög nevet a pokol bugyraiban, és azon kacarászik, ahogy sokakat rászedett, hogy elhitesse velük, hogy a szén-dioxid elleni háború "megmenti a bolygót", és hogy ők egy nemes ügyért harcolnak.

A valóság? Az úgynevezett "szén-dioxid elleni háború" egyirányú jegy az ökológiai katasztrófához és a tömeges éhínséghez.

Gondoljunk csak az úgynevezett "szénmegkötési projektek" merészségére. Az éghajlati riogatók ezen agyszüleményeinek célja, hogy kiszívják a CO2-t a légkörből, cseppfolyósítsák és a föld alá szivattyúzzák, mint valami életre kelt sci-fi disztópiát. Ezt az ötletet az éghajlatváltozás enyhítésének ürügyén adják el, de mi is történik itt valójában? Valójában éheztetik a növényeket a fotoszintézishez szükséges CO2-től. A kevesebb CO2 kevesebb fotoszintézist jelent, ami kevesebb növénynövekedést jelent, ami végső soron a bolygó minden élőlényének élelmiszertermelésének csökkenéséhez vezet. Olyan, mintha a "lássuk, milyen gyorsan tudjuk megzavarni azt a természetes folyamatot, amely fenntartja az életet a Földön" elmebeteg játékát játszanák.

És az irónia szinte túl gazdag ahhoz, hogy elviseljük.

Még a NASA is elismeri, hogy a megnövekedett szén-dioxid szint "zöldíti" a Földet, ami dúsabb növényzethez és virágzó bioszférához vezet. Azt gondolnánk, hogy a klímaváltozás hívei ugrálnak örömükben, nem igaz? Tévedés.

Ezek a klíma-fanatikusok – akik a környezet védelmezőinek vallják magukat – katasztrófaként tekintenek erre a zöldítő hatásra. Szó szerint olyan politikákat szorgalmaznak, amelyek megtizedelik az ökoszisztémákat. Mintha eredendően megvetnék magát az életet, és a halált és a pusztulást részesítenék előnyben az élénk, virágzó bolygó helyett.

Szén-dioxid nélkül nem lennének fák, esőerdők és a bolygónkat díszítő buja zöld növényzet. A magasabb szén-dioxid-szint több virágot, erdőt és beporzót, például poszméheket és mézelő méheket hoz létre, amelyek segítik – nem pedig károsítják – az élelmiszerellátást. A légkör magasabb CO2-koncentrációja segíti a fotoszintézist, ami viszont fokozza a növények növekedését, és hozzájárul a virágzó ökoszisztémához.

A Nature Climate Change című folyóiratban közzétett tanulmány például megállapította, hogy a megnövekedett CO2-szint jelentősen fokozta a Föld zöldülését az elmúlt három évtizedben. Ez a kizöldülés a növények növekedésének jelentős növekedésével függ össze, különösen a száraz régiókban, ami a sivatagokat termékenyebb földekké változtatja.

Továbbá a magasabb CO2-szintek bizonyítottan növelik az olyan alapvető fontosságú növények terméshozamát, mint a búza és a rizs, ezáltal támogatva a növekvő világnépesség élelmezésbiztonságát. Mégis, ezeket az előnyöket a klímavédelemmel riogatók figyelmen kívül hagyták és hagyják, és a szén-dioxidot továbbra is szennyező anyagként démonizálják.

Ha felismerjük, hogy a szén-dioxid az Isten lélegzetét képviselő csodamolekula, akkor kezdjük megérteni, hogy azok, akik ellene vannak, valójában maga ellen az emberiség ellen folytatnak háborút.

Az éghajlati napirend a lényege szerint egy gonosz, ördögi összeesküvés Isten teremtménye ellen. A szén-dioxid, maga a molekula, amelyet mi kilélegzünk, és amelyet a növények belélegeznek, az élet isteni körforgásának része.

Nem, nem mindenki, aki a klímaváltozás híve, sátánista. Sok jó ember van, akiket megtévesztettek,

és elhitették velük, hogy a szén-dioxid-kibocsátás megszüntetése és az élet elpusztítása egyenlő a bolygó megmentésével.

És a "mentsük meg a bolygót" csoportok némelyike még csak nem is próbál finoman fogalmazni. Vegyük például az "Eutanázia egyházának" 1990-es évekbeli lökhárítómatricáját, amely ragyogó példája annak az elragadó logikának, amelyet sok úgynevezett "klíma-fanatikus" követ. Bátran hirdeti:

"Mentsd meg a bolygót, öld meg magad!".

Ez nem csak egy háború a szén ellen; ez egy háború maga a teremtés ellen, egy ördögi terv, hogy aláássák azokat a folyamatokat, amelyek fenntartják az életet a Földön. Valójában háború maga az élet ellen. A végső megtévesztés az, hogy

az emberek elhitetik az emberekkel, hogy megmentik a bolygót, miközben a saját pusztulásunk felé haladunk.

Screwtape büszke lenne...

Külön köszönet jó barátunknak, Mike Adamsnek a Jóbról szóló prédikációjáért, amely ezt a cikket ihlette. A következő alkalomig, osszátok meg az igazságot és ültessetek kertet!

Ty és Charlene