A történelem nem amerikai, avagy hogy is lehet háborút nyerni

Vukics Ferenc jegyzete

„Elvtársak! – kiáltotta Süvi. – Remélem, nem képzelitek, hogy mi, disznók, ezt önzésből csináljuk, vagy előjogokat akarunk biztosítani magunknak? Sokan közülünk egyenesen utálják a tejet meg az almát. Én sem szeretem. Egyedüli célunk az, hogy megóvjuk egészségünket. A tej és az alma (ezt bizonyítja a Tudomány, elvtársak) olyan anyagokat tartalmaznak, amelyek nélkülözhetetlenek a disznók egészséges táplálkozásához. Mi, disznók, szellemi munkások vagyunk. Ennek a tanyának az egész vezetése és szervezése a mi vállunkon nyugszik. Éjjel-nappal a ti jóléteteken őrködünk. A ti kedvetekért isszuk a tejet és esszük meg az almát.” – Orwell: Állatfarm

A „háborúpárti” ismerőseim többször kérdezik tőlem, hogy honnan veszem azokat az információkat, hogy a nyugati eszközökkel és a hadiipari kapacitással baj van. Ha félreteszem minden meggyőződésemet, akkor a logika azt mondatja velem, hogy baj van a „háborúpárti narratívával”. Ha le akarják győzni Oroszországot és Kínát, akkor katonailag, gazdaságilag, politikailag ennél sokkal jobban fel kellett volna készülniük, mint ahogy eddig tették. Ez pedig azt jelenti, hogy nemcsak azért kell bírálnunk ezt a szemléletet, mert nem értünk egyet vele, de azért is mert, ha a „slendrián”, elbizakodott hozzáállás olyan válságba sodorhat bennünket, ami országunk, közösségeink és családunk megsemmisüléséhez vezethet. Nemcsak merő „moralizálás”, ami óvatosságra késztet, de a történelmi tapasztalat is a jelenlegi folyamatok kritikus feldogozását hozza ki belőlünk.

Nálunk „felvilágosodottabb” nemzettársaink szerint a Nyugat csodálatos, az emberi civilizáció csúcsterméke, hiba nélküli konstrukció. Az oroszok képtelenek bármi emberi elme által magas teljesítménynek tartott eszme, érzés vagy technikai eszköz megalkotására.

Sajnos ők olyannyira magukévá tették a főáramú propagandát, hogy teljes egészében lezajlott bennük az „ellenség dehumanizálásának” folyamata, és valójában már csak egyfajta „állatizmust” támogató jelszavakat ismételgetnek: „Négy láb jó, két láb rossz”.

(Orwell Állatfarm c. regényében a birkák, amikor valamiféle rendszert kompromittáló vitára, ésszerű felvetésre kerülne sor, azt kiabálják: „Négy láb jó, két láb rossz”, ami a rendszer ideológiájának, azaz az állatizmusnak a lebutított jelszava.)

Az ukránok és a nyugat jelenlegi narratívája szerint az oroszok Európa kegyetlen barbárjai, az orosz rezsim egy nevetséges képződmény, a teljes nép bűnös (mindig is az volt), a hadserege megszégyenült, valójában már nem jelent fenyegetést a világra, meg kell szabadítani atomfegyvereitől és el kell távolítani a történelem színpadáról. Az általuk uralt erőforrások természetesen a „szabad világ jogos követelései” és az „emberi fejlődés” öröksége.

Persze a másik oldalt sem kell félteni. Dimitrij Medvegyev szerint Oroszország szent csatát vív a Sátán ellen, és az orosz katonák „egy rakás őrült náci drogfüggő, az általuk elkábított és megfélemlített emberek, valamint egy nagy falka ugató kutya ellen harcolnak a nyugati kennelből”.

Bárki, aki valami „emberi dolgot” feltételez az oroszokról, a kínaiakról, az a „nyugat árulója”. A fősodratú média – a „világjárványhoz” hasonlóan – az orosz-ukrán konfliktust is felhasználja arra, hogy egy új vallás tanait építse és hirdesse. Tim Robbins amerikai színész szerint azok az emberek, akik nem hajlandók elengedni a világjárvány elleni korlátozást, olyan hitrendszert alakítottak ki, amely egy „új vallás" minden fontosabb jelét hordozza.

„Ez egy új vallás. Pontosan olyan, mint egy vallás, dogmatikus, abszolút – ha nem hiszel benne, a pokolra vagy ítélve. Törzsi, dühös, bosszúálló emberekké váltunk. Nem hiszem, hogy ez olyasvalami, ami fenntartható a Föld számára. Elkezdjük démonizálni azokat az embereket, akik nem értenek egyet az adott egészségügyi politikánkkal, és szörnyeteggé, páriává változtatjuk őket, azt mondjuk, hogy nem érdemelnek kórházi ágyat. Ebből az lett, hogy kurvára meg kéne döglened, mert nem feleltél meg és ez hihetetlenül veszélyes."

Még néhány hónap, és a háború kapcsán is ott fogunk tartani, hogy Nyugaton semmilyen logikus ellenvéleménynek nem lesz helye a háború megítélésében sem.

Mi, magyarok valahogy furcsán működünk ebben a kérdésben is. Egy Csillagok Háborúja jelenet jut az eszembe: „Jedinek képzeled magad, vagy micsoda, hogy itt integetsz nekem! Toydari vagyok. Rám nem hatnak az elmetrükkök. Rám csak a pénz hat!"

A világot felemésztő ideológiákkal szembeni immunitásunkat állítólag annak köszönhetjük nacionalisták, birtokszeretők, kulákok és önzők vagyunk, akik nem szeretik a „gyüttmenteket”.

Dmitrij Bavirin orosz újságíró szerint a magyarok „nem veszik jó néven senkitől, ha beavatkozik az ügyeikbe, és zavarja őket a maguk – de csakis a maguk – dolgában”. Ez a nép gyűlöli, ha idegen nyelven parancsolnak neki, hiszen „túl nagyra becsüli magát ahhoz, hogy más véleménye szerint orientálódjon.

Ez az önbecsülés érzése – az, ami hiányzik a kortárs Európából, ideértve Magyarországnál jelentősen erősebb országokat is” – véli a szerző. A RIA újságírója szerint ennek gyökere az, hogy a magyarok mögött „valódi hagyomány és történelem, nem pedig mítosz és propaganda” áll, s ezáltal különbözünk „a baltiakhoz vagy ukránokhoz hasonló siheder népektől, akik hajlandók a fülüket is lefagyasztani, csak hogy Moszkvának rossz legyen.”

Háborúpárti honfitársainkat talán azért nem értjük, mert ők egy másik gondolatmenetet követnek. Miközben mi abban hiszünk, hogy „valódi hagyomány és történelem, nem pedig mítosz és propaganda” áll az értékrendünk mögött, a nálunk „szabadabban gondolkodó” honfitársaink és a nyugati közvélemény már rájött arra, hogy a történelem nem elég amerikai, nem elég nyugat-európai, nem elég trendi, és a nyugati civilizáció képviselői maguk alakítják a jövőjüket.

Az általam sokat emlegetett Bill Astore így írt erről:

„Egy régi barátommal és történész kollégámmal kötekedtem az interneten, és a lehető legjobban rávilágítottam a lényegre: a történelem nem amerikai. Ha úgy gondolkodsz, mint egy történész, és különösen, ha úgy gondolod, hogy Amerikának és jövőbeli cselekedeteinek a történelmi tapasztalatok alapján kellene tájékozódnia, vagy esetleg még korlátoznia is kellene magát, akkor egyértelműen nem vagy amerikai. A történelem többé-kevésbé baromság, mondta Henry Ford, és az amerikaiak nyugodtan figyelmen kívül hagyhatják. Olyanok vagyunk, mint az istenek, akik a semmiből teremtjük meg a saját jövőnket, és akaratunkat mindenre ráerőltetjük magunk körül. Ez a hozzáállás, ez az önhittség sok mindent megmagyaráz az amerikai hadsereg 1945 óta tartó siralmas teljesítményével kapcsolatban. A franciák veszítettek Indokínában? Nem számít. Az amerikaiak győzni fognak Vietnamban, Laoszban és Kambodzsában, mert mi nem vagyunk franciák. A Szovjetunió vesztett Afganisztánban? Nem számít. Az amerikaiak győzni fognak ott, mert mi nem az oroszok vagyunk. Szaddám Huszein és kisebbségi szunnita kormányának megdöntése olyan káoszt fog előidézni, amely megerősíti a síita erőket Irakban, és az országot szorosabbra fűzi Iránnal? Nem számít. Amerika rendet és a demokrácia áldásait fogja hozni Irakba egy pisztoly vagy egy Hellfire rakéta segítségével."

Karl Rove, a Bush/Cheney-kormányzat egyik főszereplője ebben a mostanra elhíresült mondatban foglalta össze ezt az önhittséget:

„Mi most egy sajátos birodalomban élünk, és amikor cselekszünk, a saját valóságunkat teremtjük meg. És amíg ti tanulmányozzátok ezt a valóságot – megfontoltan, ahogy akarjátok –, mi újra cselekedni fogunk, és újabb új valóságokat teremtünk, amelyeket ti is tanulmányozhattok, és így rendeződnek majd a dolgok. Mi vagyunk a történelem színészei... és nektek, mindannyiótoknak, csak az lesz a dolgotok, hogy tanulmányozzátok, amit mi megteremtünk".

Ez az ember nem nélkülözte az önbizalmat.

A történelem Amerika-ellenességének gondolatához kapcsolódik az amerikai hadsereg tisztikarának üzleti és menedzsment-orientált jellege. Ahhoz, hogy előléptessenek tábori rangra (őrnagy vagy főhadnagy), szinte kötelező a mesterdiploma, vagy közel kell állni annak megszerzéséhez. A tisztek azonban ritkán választják a történelem vagy bármely más, a humán tudományokhoz kapcsolódó tantárgyból a mesterdiplomát. A választott mesterképzés az üzleti adminisztráció vagy valamilyen menedzsmenttípus.

Az MBA és a menedzsment diplomák megszerzésével a tisztek gyakorlatias természetükről tesznek tanúbizonyságot. Emellett jól előkészítik magukat a jövőbeli karrierjükre, ha egyszer nyugdíjba vonulnak vagy kilépnek a hadseregből. Végül is, kinek van szüksége történelemtudásra, még akár csak hadtörténelemire is? Az amerikai hadsereg egyszerűen cselekedni fog, megteremtve a saját valóságát, amelyet a tehetetlen történészek aztán passzívan tanulmányozni fognak, miközben Amerika valódi szereplői folytatják a munkát, hogy a világot Amerika képére alakítsák át.

Az Amnézia Egyesült Államokában élünk, mondta Gore Vidal, és a történelem ennek az amnéziának a része. Ki emlékszik arra, hogy Amerika még 2021-ben is háborút viselt Afganisztánban? Új „nagyhatalmi" harcokba kezdett Kínával és Oroszországgal. Nézz előre, ne hátrafelé, mondta Barack Obama, amikor elnök lett, vagyis nem volt szükség arra, hogy a Bush/Cheney-kormányzatot bármiért is felelősségre vonják, beleértve a kínzásokat és más háborús bűnöket. „Megkínoztunk néhány embert" – ideje továbblépni!

Egy kifejezés, amit az amerikai hadseregben tanultam, az „analizáló bénulás", azaz ne gondoljuk túl a problémát. Cselekedj! De ha Amerika katonai teljesítménye a második világháború óta egy dolgot bizonyít, akkor az az, hogy a történelem figyelmen kívül hagyása, mert az „szemét" vagy kevésbé gyakorlatias, mint egy másik üzleti vagy menedzsment kurzus, nem nagyon bölcs ötlet. A cselekvésnek a gondolkodáson kell alapulnia. Merem azt mondani, hogy történelmileg megalapozott gondolkodáson. Még Amerika leendő istenei számára is.”

Korábban írtam már arról, Olekszij Danilov, a Nemzetbiztonsági és Védelmi Tanács (RNBO) titkára nemrégiben kijelentette, hogy Oroszországot fokozatosan maga alá gyűri az egyik szomszédos ország, és gyarmattá válhat, ezért még mielőtt ez bekövetkezne, Oroszországot fel kell számolni.

Minden kijelentés és minden történés abba az irányba mutat, hogy a mostani fegyveres konfliktus csak előkészítő, „betanuló fázisa” egy ennél jóval nagyobb összecsapásnak. Ezt valójában minden magas ragú nyugati politikus és katonai vezető alaposan kifejtette már az elmúlt hónapokban, de az emberekben még mindig nem állt össze a kép.

Ted Galen Carpenter szerint az Egyesült Államok külpolitikai vitáinak egyik legkülönösebb – és legfrusztrálóbb – vonása az, amikor még a realizmust és a visszafogottságot hirdető személyiségek is kivételt tesznek (elfogultan nyilatkoznak) Kínai Népköztársasággal kapcsolatban: „Az ilyen eltérések mind a tudományos közösségben, mind egyes politikai vezetők körében nyilvánvalóak. Ez olyan következetlenség, amely jelentős hitelességi problémákat okozhat a realizmus és a visszafogottság táborának.” – írja a „Realizmus" az amerikai katonai elsőbbség mellett érvelni Kelet-Ázsiában, vagy csak intellektuális következetlenség?” c. cikkében.

Aaron Friedberg és Michael Wessel a kétpárti USA–Kína Gazdasági és Biztonsági Felülvizsgálati Bizottság tagjai szerint a nyugat nem olyan csodálatos és nagyszerű, mint sokan képzelik, és Amerika túl gyorsan megy bele a konfliktusokba, miközben „felkészülési lemaradásban” van.

„Amerika gyártási kapacitásának folyamatos eróziója és Kínától való egyre mélyülő függősége elfogadhatatlan kockázatot jelent nemzetünk egészségére, jólétére, önvédelmi képességére, valamint barátaink és szövetségeseink támogatására irányuló képességeinkre nézve. Bár ezeket a veszélyeket ma már szélesebb körben elismerik, mint néhány évvel ezelőtt, a kezelésükre eddig tett lépések elégtelenek voltak. Sürgősen átfogó és összehangoltabb megközelítésre van szükség.

A COVID-járvány tetőpontján sok amerikai először értesült arról, hogy az egyéni védőfelszerelések és a számos életmentő gyógyszerben használt hatóanyag gyártását nagyrészt Kínába szervezték ki. A gyárak leállása, az ellátási láncok elakadása és a kínai vállalatok felhalmozása szintén hozzájárult a globális félvezetőhiányhoz, amely az amerikai autógyártásban is megszorításokat kényszerített ki. Kína ma dominál azon ritkaföldfém ásványok előállításában, amelyek a leginkább szükségesek a globális energiaátalakításhoz használt termékek előállításához. A Kínai Kommunista Párt (KKP) tisztviselői többször is azzal fenyegetőztek, hogy fegyverként fogják használni az általuk ellenőrzött ellátási láncokat, és arra figyelmeztettek bennünket, hogy felfüggeszthetik a kritikus fontosságú exportot azokba az országokba, amelyek nem hajlandók teljesíteni az elvárásaikat. Ha semmi sem változik, és Peking egy napon beváltja ezeket a fenyegetéseket. Ezeknek az eseményeknek a társadalomra és a gazdaságra gyakorolt hatások katasztrofálisak lehetnek.

Az ukrajnai háború egy további sebezhetőségeket tárt fel: Az amerikai védelmi vállalatoknak nincs elég kapacitásuk ahhoz, hogy (a rakétáktól kezdve a rádiókig) a hadiipari termékek gyártását felgyorsítsák. A helyzetet tovább rontja, hogy a berendezések gyártásához szükséges alkatrészek és anyagok egy részét Kínából importálják. A kulcsfontosságú export felfüggesztése a növekvő feszültségek idején még inkább megnehezítené az ipar mozgósítását és katonai képességeink bővítését.

Ha kitör a háború, az valószínűleg sokkal intenzívebb és pusztítóbb lesz, mint az ukrajnai harcok, és gyorsan felemészti majd a meglévő fegyverkészleteket. Megfelelő gyártási kapacitás nélkül erőink néhány héten belül kifogyhatnak a harcban maradáshoz szükséges fegyverekből és lőszerekből.

Ami egykor távoli kilátásnak tűnt, ma már nagyon is egyértelmű lehetőség. Antony Blinken külügyminiszter szerint Hszi Csin-ping előrehozta Tajvan annektálásának ütemtervét, és az amerikai haditengerészet főnöke nemrég arra figyelmeztetett, hogy már idén háborúra kerülhet sor.

Az Egyesült Államoknak jelentősen fel kell gyorsítania erőfeszítéseit, hogy csökkentse a Kínából származó kritikus importtól való függőségét, és növelje védelmi mozgósítási képességét. Ehhez jobb információkra, valamint átfogóbb és reálisabb tervezésre lesz szükség. Éves jelentésében az USA–Kína Gazdasági és Biztonsági Felülvizsgálati Bizottság ezért azt ajánlja, hogy a Kongresszus utasítsa a Biden-kormányt egy Gazdasági és Biztonsági Felkészültségi és Ellenálló Képesség Hivatal létrehozására. Ennek az új hivatalnak két feladata lenne:

A kereskedelmi, az energiaügyi és más minisztériumok által a közelmúltban készített jelentések hasznos pillanatképeket készítettek az importfüggőségről néhány kulcsfontosságú ágazatban, beleértve a félvezetőket, a gyógyszereket és az ásványi anyagokat. Az amerikai kormányzat azonban még mindig nem rendelkezik széles körű, mély és tartós rálátással a nemzet gyorsan fejlődő kritikus ellátási láncaira. Ezt a hiányosságot egy erre a célra létrehozott feltérképező egység orvosolná, amely más ügynökségekkel és a magánszektorral együttműködve folyamatosan adatokat gyűjtene és elemzőeszközöket finomítana, figyelemmel kísérné a kiválasztott ellátási láncokat, azonosítaná a sebezhetőségeket és szükség szerint korrekciós intézkedéseket javasolna.

Egy jövőbeli háború Kínával példátlan kihívások elé állítaná nemcsak az amerikai fegyveres erőket, hanem a nemzet védelmi ipar teljes bázisát és az egész gazdaságunkat is. Annak ellenére, hogy a közelmúltban szó esett egy lehetséges közelgő konfliktusról, a Kongresszus és a végrehajtó hatalom még csak most kezdett el megbirkózni az ebből fakadó problémák teljes spektrumával. Az Elnöki Hivatalon belül egy védelmi mozgósítási egység segítene felgyorsítani és irányítani ezt a folyamatot az összes érintett ügynökségen keresztül.

Egy ilyen hivatal felmérné a fegyverekre, lőszerekre és egyéb ellátmányokra és felszerelésekre vonatkozó igényeket, amelyek az amerikai és a partnererők fenntartásához szükségesek egy sor elképzelhető forgatókönyv esetén, beleértve azokat is, amelyekben a Kínával folytatott kereskedelem ténylegesen megszűnik, és a harcok hónapokig elhúzódnak. Ezek a követelmények szolgálnának alapul a meglévő készletek és termelési kapacitások megfelelőségének értékeléséhez, valamint azon beruházások meghatározásához, amelyekre most van szükség a jövőbeni pusztító hiányok megelőzése érdekében.

A jelenlegi sebezhetőségünket előidéző tendenciák már sok éve kialakultak; túl sokáig nem vettünk róluk tudomást, és nem lehet őket olcsón vagy egyik napról a másikra visszafordítani. Cselekednünk kell, de ezt olyan módon kell megtennünk, amely megalapozott és hatékony. Nincs vesztegetni való időnk.”

Aaron Friedberg és Michael Wessel „háborúpártiak”, de realisták. Tisztán látják a jelenlegi kockázatokat, miközben a nyugati és magyarországi baloldali „értelmiség” jelen pillanatban odáig sem jutott el, hogy a problémákat beazonosítsa. Azonban nemcsak a gyártással van baj, hanem az amerikai hadiipar szerkezetével is.

A fegyvergyártások elmaradása miatt a Pentagon most már ódzkodik a további ipari konszolidációtól. Mivel az amerikai védelmi vállalatok nehezen tudják pótolni az Ukrajnának szánt rakétákat és tüzérségi lövedékeket, a Pentagon úgy döntött, hogy felülvizsgálják, nem ment-e túl messzire az iparági konszolidáció.

A két évtizede tartó fúziók és felvásárlások eredményeként a Pentagon katonai felszerelésekre fordított kiadásainak többségén a hat legnagyobb vállalkozó osztozik. Az 1990-es években mintegy 50 cég versengett a nagy szerződésekért, és a legnagyobb védelmi cégek – az autógyártókhoz hasonlóan – kevesebb dolgot gyártanak maguk, mint korábban, és inkább az alvállalkozókra támaszkodnak.

A tágabb értelemben vett védelmi ipari bázis a 2016-os 69 ezerről 2021-re 55 ezer szállítóra zsugorodott. Ezek a kisebb számú cégek a munkaerő, a chipek, a rakétahajtóművek és más alkatrészek hiánya miatt a fegyvergyártás fellendítésére irányuló erőfeszítéseket akadályozzák.

A Pentagon „egyre kisebb számú vállalkozóra támaszkodik ezekben a kritikus képességekben" – mondta Halimah Najieb-Locke, az ipari bázissal kapcsolatos kérdésekért felelős helyettes védelmi miniszterhelyettes a George Mason Egyetem által a konszolidációról tartott szemináriumon. „Ez hatással van arra, hogy képes-e növelni az ország a termelést."

A Pentagon és a trösztellenes tisztviselők egy évtizede nem támogatják a hat fővállalkozó közötti további fúziókat, miközben a legtöbb, a beszállítók következő szintjét érintő fúziót jóváhagyják. Ez kezd megváltozni.

Nem áll jól Amerika a munkaerővel sem.

A Raytheon vezérigazgatója, Greg Hayes már a múlt nyáron tájékoztatta a befektetőknek, hogy a vállalatot váratlanul érte, amikor az év elején ideiglenesen elbocsátott dolgozók nem tértek vissza a várt ütemben. Általában a dolgozók 75%-a tért volna vissza, ezúttal azonban csak 25% vette fel újra a munkát.

„Az egyetlen dolog, ami megoldja a munkaerő rendelkezésre állását – utálom ezt mondani – az a gazdaság lassulása, mert jelenleg egyszerűen nincs elég ember a munkaerőben az összes beszállítónk számára" – mondta Hayes, aki a munkaerőhiányt „megmászandó hegynek" nevezte a vállalat számára.

Bár a Raytheon azt mondja, hogy egyre több szerződést köt, a szerződések időben történő teljesítése kihívást jelenthet, mivel a beszállítók átfutási ideje megduplázódik vagy megháromszorozódik. Ez az anyag- és szakmunkáshiány miatt van; a Raytheon maga 2000 mérnököt tervezett felvenni idén, de a lemorzsolódás miatt 5000-et kell felvennie, mondta Hayes. Dacolva a lehetséges recesszióval és a tomboló inflációval kapcsolatos aggodalmakkal, az amerikai munkaadók 528 000 új munkahelyet teremtettek a múlt hónapban, és ezzel visszaállították a koronavírusos recesszióban elveszített összes munkahelyet. A munkanélküliség 3,5%-ra csökkent, ami a legalacsonyabb arány a 2020 óta.

A McKinsey vezetési tanácsadó cég megállapította, hogy a repülőgépiparban és a védelmi ágazatban mintegy 50 000 állás betöltetlen. A 2021-es, A nagy felmondás című tanulmánya kimutatta, hogy az ágazatban dolgozók 46%-a legalábbis némi valószínűséggel felmond három-hat hónapon belül.

A McKinsey-tanulmány szerint a repülőgépiparban és a védelmi ágazatban működő vállalatok viszonylag kevéssé vonzó munkahelyek. A tanulmány szerint a szervezeti egészség szempontjából – az innováció, az elszámoltathatóság és más tényezők alapján mérve – a globális vállalatok 64%-ához képest lemaradnak.

A Nemzeti Védelmi Ipari Szövetség szerint a védelmi munkaerő „kiüresedése" megelőzte a világjárványt, mivel már korábban is igény volt a szakképzett és a természettudományos, műszaki, mérnöki vagy matematikai végzettséggel rendelkező munkavállalókra – és a munkaerő nagyobb sokszínűségére is szükség volt.

A Fehér Ház idei költségvetési kérelme több mint 200 millió dollárt tartalmaz a munkaerő-fejlesztésre. A Boeing vezetői „kiábrándítónak" nevezték a védelmi ágazat eredményeit, és a vállalat a bejelentésekben figyelmeztetett, hogy további veszteségek jöhetnek a kulcsfontosságú programokon. Byron Callan, a Capital Alpha Partners ügyvezető igazgatója szerint az olyan védelmi cégeknek, mint a Raytheon, jobban fel kellett volna készülniük, tekintettel az iparág régóta fennálló felvételi problémáira. Szerinte a szűk munkaerőpiacon való átjutáshoz több pénzt kell költeni a munkaerő-toborzásra, -megtartásra és -képzésre.

Már 2021. nov. 15-én kifejtettem Az amcsik szerint már csak az MI garantálhatja az USA biztonságát Kínával szemben c. írásomban, hogy a pénzügyi alapú tervezés komoly problémákat okoz a haditechnikai eszközök fejlesztése kapcsán.

Michael Sekora fizikus, a Védelmi Hírszerző Ügynökség volt tisztviselője szerint az Egyesült Államok nem lesz képes felzárkózni Kínához, bármennyi pénzt fordítanak is kutatásra és fejlesztésre, amíg a kormány ki nem dolgoz egy másik nemzeti technológiai stratégiát. Jelenleg az Egyesült Államokban pénzügyi alapú tervezést alkalmaznak, amely szerinte annyit tesz ki, hogy „több pénzt fogunk költeni, mint ők”. „Pontosan ezt akarja Kína” – mondta Sekora.

Sekora a technológia alapú tervezést szorgalmazza, mert az ezt használó országok védelmi kapacitása (Kína, Oroszország, Japán és India) óriási ütemben növekedett az elmúlt évtizedben. Az 1980-as években Sekora a Project Socrates igazgatója volt. A vezetése alatt álló intézetnek az volt a feladata, hogy a már meglévő technológiák lehetőségeit kiaknázza. Ezt a Stratégiai Védelmi Kezdeményezést általában „csillagháborús elképzelésként" ismerték.

A Socrates projekt annak az eredménye, hogy a Reagan-kormányzat úgy gondolta, hogy a technológia-központú megközelítéshez való visszatérés – amelyet a kormány felügyel – segíthet a Szovjetunió elleni küzdelemben. A tudósok előre jelezték, hogy hogyan fejlődhet a technológiai környezet.

Sekora szerint az Egyesült Államok saját magát hozta nehéz helyzetbe a pénzügyi alapú gazdasági stratégia miatt. Ez az elképzelés a rövid távú profitmaximalizálásra összpontosít. Itt nem cél a legmagasabb technológiai szintet képviselő termékek előállítása és a hosszú távú piaci dominancia megteremtése. Ahelyett, hogy a legjobb technológiák fejlesztésére és megszerzésére összpontosítana, a kormány a dollárra és a centre összpontosít.

„Több pénzt költünk, tovább eladósodunk, miközben nem ragadjuk meg a kezdeményezést és nem alakítunk ki versenyelőnyt. Aztán kezdjük az egészet elölről. Eközben Kína megfullad a nevetéstől" – mondta Sekora. A képviselőház fegyveres szolgálatai bizottságának rangidős tagja, Mike Rogers egyetért azzal, hogy a technológia-alapú stratégia kulcsfontosságú a védelem javításában, míg a pénzügyi alapú tervezés hátráltathatja a fejlődést. „A technológia által vezérelt döntéshozatal elengedhetetlen része védelmi modernizációnknak. A Pentagon jelenlegi ösztönzői kevesebb innovációhoz és több bürokráciához vezetnek. Még egy új technológia egyetlen sikertelen tesztje is súlyos következményekkel járhat a tisztek karrierjére nézve. Ez a hozzáállás elfojtja az innovációt, és megerősíti a régi, „bevált” technológiák alkalmazását, amelyek nem felelnek meg a modern fenyegetéseknek.”

A Global Times nemrégiben egy olyan cikksorozatot tett közzé, amely feltárja az USA mint egy valódi „kortárs rabszolga birodalom" bűntetteit. A sorozat négy részes. A negyedik, utolsó rész Amerikának a fejlődő országokra gyakorolt hatásával foglalkozik.

„A fejlődő országok természeti erőforrásainak kizsákmányolása, az olcsó munkaerő globális keresése, az országok piacokká alakítása a termékei dömpingjére, a dollár fölényének beállítása más országok eltérítésére, puccsok, háborúk vagy színes forradalmak kirobbantása, illetve szankciók kivetése az együttműködésre nem hajlandó országokra ...

…az USA az amerikai dollár, a fegyverek és a szövetségek felhasználásával globálisan egy modern birodalmat épít, még több országot taszít rabszolgasorba, hogy a saját érdekeinek szolgálatába állítsa. Michael Hudson amerikai közgazdász 1972-ben könyvet jelentetett meg, amelyben feltárta, hogy az USA hogyan alakította ki a dollár uralta világgazdaságot, hogyan kényszerített más nemzeteket arra, hogy fizessék háborúit, hogyan nem fizette adósságait, és hogyan zsákmányolta ki a fejlődő gazdaságokat a Hudson által 'monetáris imperializmusnak' nevezett módon…”

Dmitrij Bavirin szerint a magyarok csak azt a hatalmat tisztelik, amelyet a sajátjuknak ismernek el és nem a nyakukra lett ültetve. Az megállapításom az, hogy azért zajongunk itt annyit, idegesítjük a Nyugat minden rezdülését „isteni kinyilatkoztatásként” értelmező honfitársainkat, mert szerintünk a magyar népléleknek csak az ész és szív hatalma megfelelő. A Nyugat ugyanúgy küszködik, mint Oroszország. Sokszor „hazudik” a saját erejéről. Az, hogy úgy teszünk, mintha minden rendben volna, még nem jelenti azt, hogy a valóság nem fog bennünket utolérni. Nemcsak azért bíráljuk folyamatosan a „háborúpárti” kirohanásokat, mert nem értünk egyet velük, hanem azért is, mert ezek az emberek elbizakodottságukban megoldhatatlan válságba sodorhatnak bennünket. Nem csak „úri passzió” az ellenállásunk: Valahogy sejtjük, hogy a „monetárius imperializmussal” és a „kiterjesztett információs műveletekkel” még nem lehet háborút nyerni.