Árpád-házától az Európa-házig – Amiről beszélni kell: a pozsonyi diadal! (Halasy-Nagy Endre jegyzete)

Tizenegyedik alkalommal fog méltóságteljesen végighömpölyögni július 5-e vasárnapján a magyar történelem legnagyszerűbb eseményére emlékeztetendő korhű öltözetű sereglet.

Lelkes hagyományőrzők, tiszteletre méltó asszonyok és férfiak, megismerni és megismertetni a győzelem mámoros élményének hangulatát, és hogy egy emlékművet mindmáig nem kapott világra szóló eseménynek állítsanak magyar hitükből templomot – mit templomot?! Katedrálist!

Az Oktogonnál gyülekeznek majd délelőtt tíz órakor, hogy pattogása hangos ostoroknak és rivalgó kürtök zengő hangjával kísérve végigvonuljanak az Andrássy úton, egészen a millenniumi emlékműig, ahol párducos Árpád előtt tisztelegnek, kinek világraszóló győzelme, a 907 évi pozsonyi diadal biztosította a magyarság számára az új haza megtartását.

Árpád, akinek honunkat köszönhetjük. Árpád, akinek törzsökéből dicső királyok származtak, ahogy a táltosok megjövendölték. A róla elnevezett királyi ház a történelem legnagyszerűbb dinasztiája. Uralkodásuk ötödfél évszázada alatt kilenc szentet és boldogot adtak a keresztény egyháznak, amelynek keresztségét az ázsiai pusztákról jött népek közül egyedül ők vették fel és adták népeiknek. A 907 évi pozsonyi diadal biztosította a magyarság számára az új haza megtartását. A 907-es esztendő a krónika szerint Árpád halálának éve is. Árpád, akinek sírhelyét sem ismerjük. Akinek áll ércnél maradandóbb műve, áll ezeregyszázharmincegy éve Magyarország.

Amiről szólni kell!

Erről a legnagyszerűbb ütközetről jut eszembe, hogy néhányak  szerint  nem is Pozsonynál, hanem Pohansko mocsárváránál történt, ami Leventevár, tehát Breclavnál.

Az, hogy a mocsárban a lovak elmerülnek,  az ilyesfajtákat nem foglalkoztatják. Az sem, hogy ez a mocsárvár, amely 78 kilométerre északra van Pozsonytól, 903-ban megsemmisült. Usque ad solum – földig rombolták Árpádék, amikor elfoglalták egész Nagy-Morvaországot.

Mi a csudának a Duna déli oldalán vonult föl és támadott a fősereg? Mert a felvonuló sereg útvonala Wachaunak azon a csodálatos völgyszorosán keresztül vezetett, ahol a Duna déli partján csak a rómaiak által megépített néhány méter széles hadiúton volt lehetséges, római erődtől római erődig.

Ennsburgból (Lauracum) kiindulva, Ybbs (Castellum ad  pontem Ises), Pöchlarn (Arelape Claudia), Melk (Nomare), Tulln (Comagena), Bécs (Vindobona), Hainburg (Carnuntum) jöttek sorra. Pozsonyig, bár nagyon szerettek volna, már nem jutottak el.

Pozsony római elődje Istropolis, miből is lett a neve Presburg, miből lett a Prespork, ahogyan is a tótok nevezték egészen 1920-ig. (Poson-nak 1002-óta nevezték, ahogy a vele szemben lévő gyepű-erődjét, a római hajókikötőt, Ad Flexumot pedig Moson-nak.)

Hol is lehetett a csata?

A Dunától délre, a Lajta folyó lapályán, a beszédes nevű Wolfstahl mezején, Hiemenburgnál.

Ott, ahol a magyarok harcmódjának újszerűsége és eredetisége meglepőleg tudott hatni. A felállítás nem nagy, tömör és zárkózott tömegekben, hanem számtalan kis önálló csoportban történt, melyeket a törzsfők teljesen önállóan, de egységes terv szerint, tudatosan és a harc-céllal teljes összhangzásban vezettek. Ezzel a harcmodorral szemben az ellenfelek zárt, tömör, merev csatasorai tehetetlenekké váltak, kvázi felmorzsolódtak.

Az egykori, már a Nibelungenliedben is említett Heimenburg, ahol Atilla tartotta nászát Krimhildával, a rómaiak légiós nagyerődjénél, Noricum fővárosánál, Carnuntumnak előváránál a mai Deutch-Altenburgnál (azaz: NémetóvárnáI).

Szóval ugyanott, ahol Árpádék győzedelmesen megvívott pozsonyi csatája után 123 évvel a német Henrik császár ismét megpróbálkozott. Ahogy a krónika írja:

Heinricus quoque rex autumno Pannonias petens duas populosissimas civitates Heimenburg et Brezesburg evertit.

Azaz:

Henrik király ősszel Pannóniába vonult, és megsemmisítette Heimenburgot (azaz: Hainburgot) és Pressburgot (azaz: Pozsonyt), két nagyon népes várost.

Hát nem érdekes?