Az ábécé jelsorrendjének magyar eredete (Varga Géza tanulmánya)
- dombi52
- 3 nappal ezelőtt
- 12 perc olvasás
Bevezető
Az ábécét az első jeleiről, az "á", "b" és "c" betűkről nevezték el. Mivel nem minden jelsor kezdődik így, ezért például a germán rúnák jelsorát az első jelei alapján futharknak nevezik. Joggal merül fel a kérdés, hogy mi okozza a különböző jelsorok nevének és jelsorrendjének eltérését?
Miért éppen ebbe a sorrendbe rakták az ábécé betűit és kik voltak azok, akik a jelsorrendünket így határozták meg? A székely írás és előzménye, a magyar hieroglif írás ismerőiként abban a szerencsés helyzetben vagyunk, hogy e kérdésekre válaszolni tudunk s a lehetséges válaszokat ellenőrizni is tudjuk.
A jelsorrend a szakirodalomban alig tárgyalt jelenség. (1) Csupán néhány dolgozat (Varga/1998, Varga/1999, Naddeo/2007) említi, hogy a székely írás nikolsburgi jelsorrendjének legközelebbi párhuzama Kazáriából és Ugaritból került elő (2). A jelen cikk ezt az összefüggésrendszert tárgyalja, végül magyarázatképpen egy lehetséges etnokulturális folyamatot vázol fel.
Az ábécé kezdetű jelsorrendek
A székely írásnak több ábécéje is fennmaradt. Közülük a nikolsburgi ábécé a legkorábbi és ez a jelsorrend őrizte meg leginkább az ókori jelsorokra jellemző tulajdonságokat. A nikolsburgi ábécé (a csontvázát tekintve) látszólag és alapvetően a latinos jelsorrendet követi, amelyet a latin írásról neveztek el, ám sokkal korábbi magánál a latin ábécénél. E megőrzött tulajdonságok közül számunkra most a vegyes sorrend a legérdekesebb. A nikolsburgi jelsor ugyanis egyetlen vegyes sorban tartalmazza az egy hangot jelölő betűket (a jelsorrend csontvázát), valamint a szó-, szótag- és mondatjeleket (a jelsorrend töltelékét) is. A székely írás későbbi ismertetői, például Thelegdi János Rudimentája már nem a vegyes jelsorrendet alkalmazták, hanem egy újabb, tudományoskodó elvnek megfelelve elkülönítik egymástól és külön listákban közlik a betűket, a szótagjeleket és a capita dictionumokat (szó- és mondatjeleket). Ennek köszönhetően a székely írás nikolsburgi ábécéjének vegyes jelsorrendje kivételes lehetőséget nyújt az ábécé születési körülményeinek megismerésére, mert az ábécé születését lehetővé tevő eredeti szó-szótagoló írás jelsorrendjét őrizte meg a számunkra.
A székely, kazár és ugariti jelsorrend közel azonossága nagy jelentőségű adat, mert világnézetről és etnokulturális folyamatokról árulkodik. A kőkorban a székely jelek ősei az ősvallás legfontosabb fogalmait jelölték. Így aztán világnézetről tájékoztat ez a jelsor, például azért, mert a jelsorrendet a szójelek vallásos jelentősége határozta meg (1. ábra). Az etnokulturális folyamatokról pedig azért tud tájékoztatni, mert a vallás jórészt csak a vérrel együtt változott. Ahol tehát ez a jelsorrend felbukkan, ott a mi népünk és rokonaink éltek, a mi kulturális hatásunk érvényesült. Amikor a jelsorrend és a jelek ősvallási jelentőségét, valamint földrajzi előfordulásaik időrendjét derítjük fel, akkor a népek és az eszmék vándorlását is tisztázzuk.
A jelsorrend elejére az ősvallási jelentőségük miatt kerültek az isteni triász tagjai: Anat (anya, ünő, Enéh), Bél és Dana nevét rögzítő jelek (a "c" csak egy későbbi beszúrás). Fiú szavunk Bél fiúisten nevéből keletkezett a szóeleji b-p-f hangváltozás során. A jelek vallásos jelentősége szerinti sorrend (az isteni család elsősége) csak a magyar hieroglif írásban és a Diringer által közölt csukcs szójel-jegyzékben érzékelhető (Varga/2017a/76). Más írásrendszerben nem mutatkozik hasonló jelenség. Ebből következően az ábécé sorrendű íráshagyomány kezdeteit a magyar jelsorrend képviseli.
Az 1. ábrán lévő táblázatban kapitális jelformával (nagybetűvel) jelöltem a jelsorrend csontvázát adó, mindegyik, vagy majdnem mindegyik írásrendszerben jelen lévő betűket. A további jeleket minuszkulával (kisbetűvel), vagy azzal is írtam közéjük. A minuszkulával (is) jelölt jelek későbbiek, másodlagosak lehetnek, mert a többségük ligatúra, azaz a kapitálissal írt betűkből alkotott összetétel. Például az N és a J betűk kapitálissal vannak jelölve, az Nj ligatúra jelölése azonban minuszkulát is tartalmaz. Amint az S és a T betűk is kapitálisak, de az St ligatúra jelölésében már minuszkula is van.
A ligatúratechnika már a kőkorban kialakult, amint azt többek között a marbellai 10-40 000 éves Dana zsen írásemlék alapján is tudjuk (3. ábra). Nincs tehát okunk arra, hogy a zömmel kisbetűvel írt jelneveket lényegtelennek, a jelsorrend kialakulásának idejéhez képest recensnek gondoljuk.
Különösen azért nem, mert némelyik kisbetűs (mint az nt, us, tprus) jelnév kifejezetten régi jelet jelöl. Például az nt (ten) és az us (ős) jelekkel jelölt szavak összetétele 5-6 000 évvel ezelőtt már megjelenik az Isten szavunk hatti, hettita, sumér, akkád, egyiptomi és hurrita megfelelőiben, miközben e két szójel is megtalálható a kor jelrendszereiben (2). A tprus (tapar ős "szabír ős") jelnek pedig a legkorábbi előfordulása a közel 12 000 éves Göbekli tepe lelőhelyen került elő (4. ábra). E jelet a későbbi évezredekben is az eleinknél, a rokonnépeinknél, a környezetükben és a magyar népi jelhasználatban találjuk meg.
Amikor a székely, kazár és ugariti írás közül kell választanunk (hogy melyik képviseli az eredeti jelsorrendet), akkor a jelsorok hossza alapján közelíthetjük meg a választ.
Az ábécé kialakulásának korszakára ugyanis a jelsorok rövidülése a jellemző. A korábbi szó- szótagoló írásoknak legalább 30–200 jelre volt szükségük, de a tényleges jelszámuk könnyen elérte a 2000 jelet is. A betűírás megteremtéséhez nem volt szükség ennyi jelre, ezért a modernebb jelsorokban elhagyták a szükségtelen szótag-, szó- és mondatjeleket. Ezért az 1. ábrán látható táblázatban a székely írás képviseli a korábbi (szó- szótagoló) írásmódot, az arameus írás pedig a legmodernebb, tisztán betűírásos módszert. Kézenfekvő, hogy a jelsorrendet a legkorábbi ábécé sorrendű írás (esetünkben a székely írás, illetve előzménye, a magyar hieroglif írás) megteremtői határozhatták meg.
Az ugariti írás
Hans Bauer, az ugariti írás megfejtője az ugariti írással rögzített hurri szövegekből arra akart következtetni, hogy az írás eredetileg egy nem sémi nyelv számára született meg (Doblhofer/1962/231).
Amikor e jelsorrend kezdeteit kutatjuk, akkor emlékeznünk kell arra, hogy az ábécé kialakulásának korszakában az írásrendszerekben használt jelek száma folyamatosan csökkent. A jelsorrendek elemi jelekből (pl: "s" és "t") álló közös csontvázának réseit kitöltő ligatúrák (pl: "st") nyilvánvalóan későbbiek az elemi jeleknél (Varga/2017a/534). Ám a ligatúrakészítés maga is paleolitikus eljárás (l. a marbellai ligatúrát!), tehát a székely jelsorrend akár paleolitikus eredetű is lehet. Ebből következően az ábécé megszületésének időpontjában a táblázat hosszabb jelsorai (a székely és a kazár) akár az ugariti írásnál korábbi változatokat is képviselhetnek. Ezekben még sok jel maradt meg a korábbi szó-szótagoló írások jelkészletéből. Ilyen a székely írásban a tprus (tapar ős "szabír ős") mondatjel is, amelynek közel 12 000 éves a legkorábbi ismert példánya Göbekli Tepéről. Ezt az ősi mondatjelet az ősvallási jelentősége miatt napjainkig megőriztük a népi jelhasználatban, például a hímes tojásokon, vagy a veleméri rajzos sindükön, de a mindennapi betűvetésben már nem használjuk, mert nincs rá szükség (1. ábra).
Az isteni triászok
Egyfajta ellenőrzés lehetőségét kínálja, ha a vallások isteni triászaiban szereplő istennevek kezdőhangját öszehasonlítjuk az ábécé elejével.
A magyar isteni triász nevét Anonymus őrizte meg Enedubelianus vezér neveként, akit az Árpádház őseként szerepeltet. A hasonló genealógiákban szokás volt a dinasztia őseként az Istent megnevezni, ezért e vezérnévből kihámozhatjuk az isteni triász neveit. Az anyaistennő neveként Enéh neve kínálkozik, amely név az anya és az ünő rokona, azaz valamikor kezdődhetett "a" betűvel is. A fiúisten Bél volt. A krónikáinkban ugyan már Nimród szerepel a Bél helyett, ám Bonfini a Nimród nevet idegen eredetűnek mondja. A Bél név gyakran előjön a hieroglifikus szövegekben az Istennek fenntartott helyeken (pl. a világmodellek belsejében). Az Erdélyben ma is használt "Dana verjen meg!" mondásból és a hieroglifikus szövegekben való elfordulások alapján az öregisten Dana, az Enedubelianus név alapján esetleg Du lehetett. Anonymusnál fenmaradt egy dunaparti jelenet leírása. E szerint Árpád apánk, amikor megérkezett a Duna partjára és a vízzel telemerített ivókürtjét magasra emelte, az összes magyarok azt kiáltották, hogy "Isten! Isten!". A latin nyelvű krónikában nem őrződött meg a magyar Dana szó, amit ekkor feltehetően kiáltottak. Hiszen a magyar Dana istennévnek a Duna nevével való összecsengése nélkül a jelenet értelme nem annyira kézenfekvő. Nyilván azért maradt fent e jelenet emléke a magyar krónikában, mert a Duna nevet a magyarok az Isten nevével azonosították. Ez azt is igazolhatta a kortársak számára, hogy ez a Kárpát-medence jár nekünk, ha egyszer az Istenünk nevét őrzi a legnagyobb folyója. A görög források meg is őrizték, hogy a szkíták a folyó istene miatt tisztelték a folyóikat ‒ ami a korábban a Duna-medencét uraló szkíták örököseinek mutatja a honfoglaló magyarokat. Ezekből ítélve az öregisten neve Dana lehetett.
Az ugariti isteni triász Anat, Bél és Él istenekből áll. Mindegyik isten magyarul érthető nevet visel. Dana helyett azonban Él szerepel harmadikként (akinek a hieroglifájából lett az „l” rovásbetű és az árpádsávos címerfél). E szó "é" kezdőbetűje nincs is messze a jelsor elejétől, rögvest a "d" után következik a székely jelsorban. Az ugariti jelsorrendben azonban nincs "e" betű, helyette "h" szerepel. Ez esetleg magyarázható azzal, hogy az Él istennév eredetileg (a heli "ölyv" szavunkhoz és a görög Heliosz nevéhez hasonlóan) "h"-val kezdődött. Az ugariti írást kezdetben hurrita (azaz szabír) nyelvű szövegek rögzítésére használták. Ez érthetővé teszi, hogy miért a szabírok által alapított Kazáriában és a szabír nevet korábban viselő magyarok nemzeti írásában találjuk meg az ugariti jelsorrend legközelebbi párhuzamát.
A monoteista sémi vallásban nincs isteni triász, amiből következően nem sémi nép alakította ki az ábécé jelsorát. A használt istennevek (Él és Jahwe) nem is sorolódnak az ábécé elejéhez. Az Él istennév kezdőbetűje ugyan közvetlenül a "d" után következik, de a "j" esetében a távolság már nagyobb. Amennyiben az istennevek mellé számíthatjuk az adonáj "úr" jelzőt is, amely a sumér dingir "isten" és a magyar Dana rokona lehet, akkor valamelyest változik a helyzet, bár nem lehet tudni, hogy az "a", vagy a "d" alapján soroljuk-e be ezt a szót. Amennyiben az "a" alapján kíséreljük ezt meg, akkor a legújabb felismerések szerint a görög alpha és a föníciai álef közös őse feltehetően a mindegyiknél korábbi ugariti ábécé alpa betűje. Az is előfordulhat, hogy a betű nevét közvetlenül Ugaritból vették át, míg az írásképet akár a pregörög anatóliai térség (az ősi szabír/hurri terület) jelhasználata is befolyásolhatta. Az ugariti írásjel eredeti lineáris rajzát ugyanis a bevezetett ékírásos technológia felismerhetetlenné tette. A kariai, lükiai, piszidiai írások korábbiak a föníciainál, jeleik mégis hasonlóak a göröghöz ‒ mert a sémi és a görög írás is egy megelőző hurrita lineáris írásból alakulhatott ki, amelynek mára csak a jelsorrendje maradt ránk az ékírásos ugariti ábécének köszönhetően.
A latin isteni triász Jupiter, Juno és Minerva nevei semmilyen közvetlen közösséget nem árulnak el az ábécé kezdetével. Közvetett kapcsolatról azonban tudunk, mert Juno anyaistennő nevéről tudjuk, hogy az etruszk Uni átvétele. Tehát közvetve a magyar Enéh és anya szavakkal tart kapcsolatot.
A fentebb említett istennevek szinte kivétel nélkül egyeztethetők magyar közszavakkal. Ez is arra utal, hogy a paleolitikum végén létezhetett egy magyar őskultúra a Termékeny félhold vidékén, amelyik a kor istenneveit évezredekre kihatóan, napjainkig meghatározta. Különösen érdekes ez a szempont akkor, amikor a hurri nyelvben előforduló isten (ős + ten) szavunk prekoncepción alapuló értékelése olvasható a nyelvészeti munkákban. E szerint az értékelés szerint az isten egy hurri eredetű vándorszó lenne az "uráli eredetű" magyarban. Arra nem figyel ez a magyarázat, hogy az isten (ős + ten) szó két magyar szóból álló összetétel.
Az ábécé útja
A fenti elemzések alapján a székely és a kazár írás jelsorrendje az ugariti írás hurrita eredetű jelsorrendjével van a legközelebbi kapcsolatban. Ennek legkönnyebben egy szabír ‒ szarmata ‒ magyar etnokulturális rokonság adhatja a magyarázatát. A székely, a kazár és az ugariti jelsorrend hasonlóságát az ókori szabírokkal (hurritákkal) való rokonság és a médek (szarmaták) közvetítő szerepe magyarázhatja meg a legjobban. Ez utóbbira lehetőséget ad egyrészt a mitanni ‒ mada ‒ szarmata ‒ magyar népnevek rokonsága, másrészt az, hogy a szarmaták használták a szabír ős mondatjelet.
A szabír ős mondatjel előfordulásainak követése kirajzolja azt az utat, amelyen őseink és rokonnépeink jártak az utóbbi tizenvalahányezer évben (3). Ez ‒ a "merjünk kicsik lenni" és "mindent másoktól vettünk át" prekoncepció ‒ magyarázza meg a nikolsburgi ábécében előforduló tprus mondajelünk félremagyarázását célzó, a hamisítást megközelítő igyekezetet, amelyet az akadémikus "tudomány" hibás módszertana napjainkig megenged magának.
Bakay Kornél (Bakay/1998/53) említi, hogy "A szabírokat (Saviri) Jordanes hunoknak mondja, akik rokonai az onoguroknak, akiket a magyarokkal kell azonosítanunk." Tájékoztat Muagerisz szabírhun királyfiról és a szabírok Matzaron nevű váráról is, amely neveket kutatók sora rokonította a magyar népnévvel. Kazária alapítója a szabír nép volt: "Minden ismert adat arra mutat, hogy a kazárok a kaukázusi szabírok, a kaukázusi onogúrok és a barszilok (alánok) törzseiből jöttek létre, akik viszont a hun népek közé tartoztak."
A kazár ábécé jelsorrendjének a székely jelsorrenddel mutatkozó rokonsága arra utal, hogy Kazária alapításakor a szabírok meghatározó szerepet játszottak.
Jegyzetek
(1) A székely írást az ótürk leszármazottjának tekintő Vékony Gábor annyit írt csupán az ótürk írás jelsorrendjéről, hogy azt nem ismerjük teljes egészében, de amit ismerünk belőle, az kizárja az ábécé jelsorrendet. Ez azért érdekes, mert az ábécétől eltérő ótürk jelsorrend kizárja a székely írás ótürk eredeztetését. Talán éppen ez az oka annak, hogy a székely írás jelsorrendjének eredeztetésével a szakterüeten tulajdonképpen nem is létező hazai "tudományos konszenzus" nem akar foglalkozni.
(2) Michelangelo Naddeot személyesen ismertem, többször találkoztam és beszélgettem vele Budapesten és Varese-ben is. Amennyire a beszélgetéseink alapján meg tudtam állapítani, egymástól függetlenül jutottunk hasonló eredményre.
Szerinte az ugariti ábécé jelsorrendje szoros összefüggésben van a magyar rovásírással. Naddeo megközelítésének főbb jellemzői az ugariti jelsorrenddel kapcsolatban:
"Rovás Abjad": 2007-ben megjelent könyvében (The Ugaritic Abjad: A Rovás Alphabet) azt állítja, hogy az ugariti írás jelei és azok sorrendje a rovásírás logikáját követik, és nem független közel-keleti találmányok.
Hozzátehetem: a Nemetz Tibor segítségével 1993-ban elvégzett matematikai valószínűségszámításunk szerint az ismert jelrendszereket genetikai kapcsolat fűzi egybe. Van tehát bizonyított történelmi kapcsolat a kérdéses írásrendszerek között.
Michelangelo Naddeo az ugariti jelsorrenddel kapcsolatos elméletét elsősorban a 2007-ben megjelent, The Ugaritic Abjad: A Rovás Alphabet című könyvében fejtette ki. A mű legfontosabb megállapításai a következők:
Az ugariti ábécét egyfajta "Rovás Abjad"-ként azonosítja, azt állítva, hogy a jelek logikája és sorrendje a magyar rovásírás rendszerére vezethető vissza.
Az ugariti ékírásos ábécé 30 jelét egy speciális rácsba rendezi, amelyben a sorrend nem véletlenszerű, hanem ősi istenneveket és teonimákat rejtő kódrendszer.
Elméletét részben érintette más, magyar nyelven is megjelent munkáiban, mint például A 10 000 éves magyar kontinuitás című kötetben, ahol az európai műveltség és írásbeliség "magyar-ugor" gyökereit tárgyalja.
Hozzátehetem a fentiekhez, hogy az ugariti írást ugyan sémi írásrendszerként kezelik, de a legkorábbi írásemlékei között van hurri nyelvű is. Miközben az ugariti írásrendszer nem alkalmas igazán a sémi nyelvek rögzítésére. Ezért a későbbiekben a jelszámot az ugariti 30-32-ről lecsökkentették az arámi 18-ra. Ebből következően jogos a feltételezés, hogy az írást egy nem sémi (kézenfekvően a hurri) nyelv számára találták fel.
E hurri mozzanat ismét a magyar kultúra, a székely írás felé mutat. A hurri nyelvnek több szava is azonosítható magyar szavakkal. Maga a hurri népnév "harcos" jelentésű és nem véletlenül egyeztethető a magyar harcos szóval. Az ushu "őskő, fém, réz, vas" szó jeléből kialakulhatott a székely és latin "u" meg "v" betű (5. ábra). A hurriták Mitanni nevű államának nevében, az első két szótagban szerepelni látszik a médek önmaguk megnevezésére alkalmazott mada szava. Ami a médekre alkalzott szarmata "úr mata" népnévben is megjelenik. E mada, mata népnevet pedig már korábban is azonosították a magyar népnévvel. További érveket sorolok fel A szarmaták szkíta-hun-magyar etnokulturális kapcsolatrendszere írástörténeti nézőpontból, a Szarmata régészeti leletek magyar mondatokkal c. cikkekben.
(2) A Ten és az ős jelünk formai megfelelője megtalálható már a 15 000 éves Mas d' Azil-i jelek között, ezek tehát nagyon régiek. A Termékeny félhold területéről a ten jelünk (6. ábra), vagy Szibériából az ős jelünk (7. ábra) alkalmazását tehetjük ehhez hozzá. Az ős jel az istennel azonosított Tejút hasadékában karácsonykor kelő napisten jelképe. Azaz az isten (ős + ten) alkotóelemei el voltak terjedve egész Eurázsiában. A Nemetz Tibor segítségével 1993-ban elvégzett matematikai valószínűségszámítás szerint ezek nem véletlen egyezések, hanem a jelrendszerek genetikus kapcsolatának bizonyítékai. Amiből következően Eurázsiában általánosan ismert és elterjedt volt az az ősvallás, amelyik e jeleket használta s amelyik ezekből az Isten összetételt, a magyar nyelv jellegzetes szavát megalkotta. Erre legkésőbb a hatti, sumér stb. nyelvek ősének megszületésekor kerülhetett sor.
(3) A tapar ős (mai magyarsággal szabír ős, vagy szabír isten) mondatjelet napjainkig magtaláljuk a magyar népi jelhasználatban (8. ábra).
Irodalom
Aradi Éva: A Méd Birodalom történetének új szempontjai, Kelet Kapuja, 2019., január - március. Benkő István: Médek - magyarok
Benkő István: Az eurázsiai sztyeppövezet és a magyarok
Fodor István: Vázlatok a finnugor őstörténet régészetéből, Magyar Nemzeti Múzeum, Budapest, 1973.
Golgyina, P. D.: Lomovatovszkaja kultura v verhnyem prikame
Horváth Csaba Barnabás (2019): Finnugor és szkíta eredet - egy és ugyanaz? International Relations Quarterly, ISSN 2062-1973, Vol. 10. No. 3-4., 9 p.
Ernst Doblhofer (1962): Jelek és csodák, Gondolat, Budapest
Varga Géza (1998): A székely rovásírás eredete, Írástörténeti Kutatóintézet, Budapest
Varga Géza (1999): The origins of Hunnish Runic Wtiting, Research Institute on the History of Writing, Budapest
Varga Géza (2017): A temporius-téveszme diadalútja
Varga Géza (2018): Szarmata edény az égig érő fa jelével
Varga Géza (2018): Isten szavunk eredete
Varga Géza (2019): Antropomorf "Ten úr" mondatjel a 4000 éves BMAC kultúrából
Varga Géza (2020): Thelegdi János: Rudimenta
Varga Géza (2020): A szarmaták szkíta-hun-magyar etnokulturális kapcsolatrendszere írástörténeti nézőpontból
Varga Géza (2023): Szabírok, azaz magyarok
Varga Géza (2024): Szarmata régészeti leletek magyar mondatokkal
Varga Géza (2024): A tapar ős mondatjel korai előfordulásai a szabírok őstörténetéről
Varga Géza (2025): A marbellai Dana zsen ligatúra az istennel azonos világfát ábrázolja
Varga Géza (2025): Göbekli Tepe írásemlékeinek olvasata
