top of page

Az amerikai álom már régen összetört!

A Deutsche Wirtschafts Nachrichten néhány napja megjelent cikke szerint már a Nemzetközi Fizetések Bankja (BIS) is az összeomlásra célozgat. Tényleg lehetséges, hogy az amerikai Federal Reserve Bank felsőbb utasításra döntött a mennyiségi monetáris enyhítés vég nélküli folytatása mellett?

Néhány nappal ezelőtt kiadott negyedéves jelentésében a mennyiségi enyhítés befejezésére tett utalást, ugyanakkor rendkívül kritikusnak nevezte a helyzetet. A BIS szerint a helyzet rosszabb, mint a Lehman Brothers csődje idején. Elképzelhető, hogy a FED a bank figyelmeztetésének eredményeként döntött a pénznyomtatás folytatása mellett. A központi bankok elvesztették a harcot az árral szemben.

Bár mindig lesznek olyanok, akik szerint ilyesmi soha nem történhet meg, érdekes megfigyelni, hogy már a tömegmédia is egyre gyakrabban közöl ehhez hasonló jóslatokat. Vajon miért? Természetesen nem látunk a hatalmi elit kártyáiba, de tudjuk, hogy a világkormány a különböző irányított válságok kihasználásával épül. És a kiszivárogtatásoknak is van bizonyos szerepe: aki látja, az fel tud készülni valamennyire: pl. a bankban nem tart már csak annyi pénzt, amennyi a számlavezetéshez éppen kell.

Az Amerikai TruNews Rádióban elhangzott, rendkívül felkavaró interjú szerint:


„Egy kiterjedt gazdasági összeomlásra készülünk, emberek,” mondta Doug Hagmann a TruNews házigazdájának, Rick Wiles-nak. „Gondjaink vannak… A szövetségi kormány civil felkelésekre készül,” mondta, hozzátéve, hogy „valahányszor katonai csapatmozgásról, katonai felszerelések mozgatásáról, a rendőrség katonai eszközökkel történő felszereléséről, lőszerbeszerzésekről és hasonlókról hallunk… a tömeges felkelésekre készülnek.”

Hagmann elmondta, hogy a forrás szerint a DHS aggodalmai a dollár összeomlása és a hiperinfláció okozta következményekből erednek. Mit eredményezhet a világ elsődleges tartalékvalutájának számító dollár összeomlása egy 330 milliós országban, ahol szinte mindenkinek van fegyvere, és sokaknak több is? A görögországi tüntetések komoly problémát jelentenek, azonban az semmi ahhoz képest, amit felfegyverzett amerikaiak által kirobbantott felkelések okozhatnak.

Hagmann forrása megerősítette Rickards elméletét, amely szerint az 1000 milliárd dollár értékű amerikai kincstárjegy tulajdonos, Kína által hozott intézkedések, az orosz lépések által képviselt veszéllyel megtetézve (lásd az aranyfedezetű rubel kibocsátására vonatkozó terveket) részben válaszul az USA Irán és Szíria ellen képviselt politikájára, a dollár összeomlását eredményezhetik.

Milyen esemény indokolja ezt a soha nem látott készültséget az USA-ban?


„A forrásomat 1979 óta ismerem,” magyarázza Hagmann. „Járőrtisztként kezdte és jelenleg a DHS fennhatósága alatt működő szövetségi hivatal munkatársa, olyan beosztásban, hogy minden irányelvváltozásról és tervről tud. Azt mondta, hogy amit látunk, az csupán a jéghegy csúcsa. Arra készülünk, mármint a kormány arra készül, hogy kiterjedt polgárháború alakul ki az országban, mondta a forrásom.”

„Ez nem túlzás” — tette hozzá, megerősítve Gerald Celente, a Trends Research Institute alapítójának tavalyi előrejelzéseit. Celente a dollár összeomlására és felkelésekre számít Amerikában még ebben az évben.

Celente tavalyi előrejelzései óta a határozatlan idejű fogva tartásról szóló NDAA törvény és az Országos Védelmi Erőforrás Felkészülés végrehajtói utasítás Barack Obama aláírását követően törvényerőre emelkedtek.

Gerald Celente arra figyelmeztet, hogy készüljenek a legrosszabbra és reméljék a legjobbakat:


„Olyan idők várnak ránk, amilyet még nem tapasztaltunk saját életünk során. Akik tisztában vannak a helyzettel és felkészültek… akik felfogják, hogy mennyire kifordulhat az egész társadalom a rendes kerékvágásból, akik elsajátították a túléléshez szükséges tudást, nagyobb eséllyel navigálhatnak keresztül a káoszon épségben.”

Nem sokan látták előre, hogy a gazdasági és társadalmi rendszer ilyen mértékű zűrzavarba süllyedhet. Vannak azonban olyanok is, akik, akár saját utánajárásuk és informálódásuk eredményeként, akár megérzésből, arra a következtetésre jutottak, hogy a rendszer igenis leállhat és igazi paradigmaváltás, vagy akár teljes gazdasági és infrastruktúra összeomlás következhet be.

„A DHS arra számít, és ismétlem, ezt saját forrásaimtól tudom, hogy a dollár fenntarthatatlanná válik,” mondta Hagmann.


„Az ténykérdés, hogy Amerika már nem képes finanszírozni saját adósságát. Hiperinfláció jön… a dollár elértéktelenedik… A gazdasági összeomlás komoly lesz, és a legtöbb embert teljesen felkészületlenül éri majd.” 

82 megtekintés
legte Tanka.jpg

VARGA DOMOKOS GYÖRGY művei itt és a wikin

dombi 2023.jpg
vukics boritora.jpg
acta 202305.png
gyimothy.png
dio.jpg
KIEMELT CIKKEK
MOGY2023.jpg
bottom of page