AZ ELSŐ ÉJSZAKA (Gavallér János verse)

AZ ELSŐ ÉJSZAKA

Fölsőágy – lepedők, mint kísértetek

csurgatják, csuporból, csuporba a vizet

‒ ágyba vizelhet, aki nem süket ‒

más dimenziókban üvölt a megkövült törzs,

pityke-hang győz;

a WC-én veri ki a fáradt gőzt!

A hazát szolgálom.

Hova kerültem, Istenem!

Nincs miért, kit szeretnem,

szeparált illem legitim.

A jövőről álmodok, anyám, szépeket.

Tettem mindig, mit tennem kellett,

az út tükör sima

‒ vak fényjelzős lövedékek ‒, viszik az üzenetet,

nem használ dogma, sem gyáva ima.

Eszköz vagyok.

Kezedben morzsa a kenyér,

már-már gyűrött, edzett lelkemben,

a kívánalmakra sót hint amaradandó borzongásba bújt gondolat.

A jövőről álmodok, anyám, szépeket.

A hazám várja tőlem a tetteket!

S elszállt, minden kilőtt golyó a senkikre.

Parancsra igaz a fájdalom,

s hosszú a bosszú;

folyók végtelen forrása

hangtalan repedés...

2023.05.10.