AZ ELSŐ ÉJSZAKA (Gavallér János verse)
AZ ELSŐ ÉJSZAKAFölsőágy – lepedők, mint kísértetek
csurgatják, csuporból, csuporba a vizet
‒ ágyba vizelhet, aki nem süket ‒
más dimenziókban üvölt a megkövült törzs,
pityke-hang győz;
a WC-én veri ki a fáradt gőzt!
A hazát szolgálom.
Hova kerültem, Istenem!
Nincs miért, kit szeretnem,
szeparált illem legitim.
A jövőről álmodok, anyám, szépeket.
Tettem mindig, mit tennem kellett,
az út tükör sima
‒ vak fényjelzős lövedékek ‒, viszik az üzenetet,
nem használ dogma, sem gyáva ima.
Eszköz vagyok.
Kezedben morzsa a kenyér,
már-már gyűrött, edzett lelkemben,
a kívánalmakra sót hint amaradandó borzongásba bújt gondolat.
A jövőről álmodok, anyám, szépeket.
A hazám várja tőlem a tetteket!
S elszállt, minden kilőtt golyó a senkikre.
Parancsra igaz a fájdalom,
s hosszú a bosszú;
folyók végtelen forrása
hangtalan repedés...
2023.05.10.
