Az mRNS-gyártás árnyoldala: „Azt álmodtam, hogy Isten vagyok” – pedig az „isteni” gyártósor nem kevés selejtet is termelt...
- dombi52
- 10 perccel ezelőtt
- 7 perc olvasás
Eredeti cikk:
KariKór, Dec 10, 2025
Képzeljünk el egy hírt az újság címlapján. Egy világhírű autógyár bejelenti új zászlóshajóját: az évszázad modelljét. A reklámok szerint ez a jármű a technológia csúcsa – gyorsabb, biztonságosabb, és olyan innovatív megoldásokat kínál, amelyek megváltoztatják az autózásról szóló minden korábbi elképzelésünket, mind biztonságosságban, mind sebességben. Ráadásul kormányzati támogatással ingyen juthat mindenki hozzá!
A kormányok sorban állnak a beszerzésért. Az emberek tülekednek a kulcsokért. A részvényárfolyam kilő, a vezérigazgatót ünneplik. A világ elhiszi, hogy valami egészen új korszak kezdődött.
Majd amikor már milliók száguldanak vele 130-cal az autópályán, a cég feltölt egy rövid technikai közleményt a honlapja alján. Apró betűvel:
TÁJÉKOZTATÁS GYÁRTÁSTECHNOLÓGIAI SAJÁTOSSÁGOKRÓL
Tisztelt Ügyfeleink!
A gyártás felgyorsítása és az új technológia miatt előfordulhat, hogy a fékrendszer bizonyos modellekben gyártási hulladékot tartalmaz. Ez egyes esetekben a fékhatás részleges vagy teljes kiesését, illetve a jármű kigyulladását okozhatja.
Mivel a további tisztítás és szűrés lassítaná a gyártást, ezt a kockázatot technológiai szükségszerűségnek tekintjük. Kérjük, vezessenek óvatosan.”
Mennyire abszurd lenne ez a mondat:
„Tudjuk, hogy a fék hibás – de így tudjuk csak gyártani.”Mi történne ezután?
A cég központját azonnal razzia alá vonnák.
A vezérigazgatót bilincsben vinnék el tömeges veszélyeztetésért.
A részvények összeomlanának.
A sajtó, a politika és a közvélemény napok alatt megsemmisítené a vállalatot.
Hiszen a társadalmi szerződés egyértelmű:
ha egy gyártó tudja, hogy esetlegesen életveszélyes hibát rejt a terméke és ennek tudatában gyártja azt az bűncselekmény.
Mindenki jogosan háborodna fel. Ez lenne a világ legnagyobb ipari botránya.
És most ébredjünk fel a valóságba. Ez a történet ugyanis nem teljesen fikció – csak a szereplők mások. Amikor egy autógyár hibázik, azt botránynak hívjuk.
Amikor a BioNTech 2024-es tanulmánya elismeri, hogy a „csodavakcina” gyártása során elkerülhetetlenül keletkezik 10-20% gyulladáskeltő selejt és gyártási hulladék, amelyet emberek millióinak testébe fecskendeztek… azt „tudománynak” nevezik.
Mert, hogyan írja felül a profit és a gőg a biztonságot?
Miközben a nyilvánosság felé a tökéletesség ígérete hangzott el, a BioNTech saját publikációja részletesen tárgyalja a gyártási folyamat elkerülhetetlen hibáit.
A COVID-19 világjárvány idején az mRNS-technológiát a modern orvostudomány új „csodafegyvereként” tálalták. A média, a politikai döntéshozók és a gyógyszeripari óriások egybehangzó kórusa azt hirdette: ez egy „tiszta”, „kódalapú”, „precíz” eljárás, amely steril módon utasítja a sejtet, melléktermékek nélkül. Azt mondták: ez a digitális biológia diadala. Mindenki fülében ott cseng máig a szlogen: “BIZTONSÁGOS ÉS HATÉKONY”.
2024 júliusában azonban a Frontiers in Molecular Biosciences szaklapban megjelent egy tanulmány, amely nemcsak ezt a narratívát dönti romba, hanem
rámutat az iparág legsúlyosabb etikai mulasztására.
A címe száraz és tudományos: „Understanding the impact of in vitro transcription byproducts and contaminants”, magyarul „Az in vitro transzkripciós melléktermékek és szennyeződések hatásának megértése”. A szerzők azonban nem külső kritikusok, hanem a BioNTech SE saját kutatói.
Ez a dokumentum a bizonyíték arra, hogy a gyártási folyamatból eredő hibák és szennyeződések nem véletlenek, hanem rendszerszintűek és jól ismertek. A cégek pontosan tudtak róla. A hatóságok ugyancsak tudtak róla. Mégis úgy döntöttek, hogy egy kísérleti, gyártástechnológiailag éretlen terméket erőltetnek a világra, a kockázatokat pedig „technológiai sajátosságként” kezelik.
A technológia alapja: Egy 40 éves módszer, ami sosem volt tiszta
Az mRNS-oltások „lelke” az in vitro transzkripció (IVT). A BioNTech kutatói maguk írják le: a gyártás alapja még mindig egy 1980-as években fejlesztett reakció. Ez a folyamat a gyakorlatban egy kémiai aknamező.
A tanulmány beismeri, hogy az IVT reakció elkerülhetetlenül nemcsak a kívánt mRNS-t hozza létre, hanem „nemkívánatos melléktermékek” tömegét is.
A tanulmány kulcsmondata, amely minden eddigi „biztonságos és hatásos” szlogent zárójelbe tesz:
„A nemkívánatos melléktermékek, ha nem távolítják el őket, a teljes hosszúságú mRNS-sel együtt kerülhetnek formulázásra, és immunválaszt válthatnak ki a sejtekben.”
Száraz tények: A „szennyezett leves” – A BioNTech adatai alapján
Hogy megértsük, miért nem beszélhetünk „tiszta” gyógyszerről, nézzük a BioNTech (Lenk et al., 2024) által közölt adatokat. A dokumentum feltárja, hogy
a gyártás valójában egy kaotikus folyamat, ahol a „gyógyszer” mellett folyamatosan termelődik a biológiai hulladék.
1. A 44%-os hibaarány (Abortív transzkriptek)
A tanulmány hivatkozik egy adatra, mely szerint az indítási folyamatoknak csupán 56%-a eredményez teljes hosszúságú mRNS-t. A maradék közel fele úgynevezett „abortív ciklusba” torkollik.
Az eredmény: Rövid, funkció nélküli RNS-töredékek tömege árasztja el az oldatot.
2. A dsRNS nem „szennyeződés”, hanem elkerülhetetlen termék
A tanulmány egyértelműen leírja, hogy a kettős szálú RNS (dsRNA) nem véletlen hiba, hanem a gyártási folyamat természetes mellékterméke.
Hatásai: Aktiválja a PKR enzimet (leállítja a fehérjeszintézist, stresszreakcióba küldi a sejtet), az OAS–RNase L rendszert, és gyulladásos útvonalakat (TLR3, RIG-I, MDA5).
Laikus fordítás: A szervezet nem a „vakcinaüzenetet” érzékeli, hanem támadást. Ez immunrendszeri túlműködést és káros gyulladást okoz.
3. RNS:DNS hibridek – Az autoimmun kockázat
Ezek a hibridek stabilan képződnek és bennragadnak a késztermékben. A cGAS, TLR9 és NLRP3 útvonalakon keresztül a szervezetet autoimmun támadásra emlékeztető állapotba hozzák.
Laikus fordítás: A szervezet azt hiheti, hogy a saját DNS-e sérült, és erre heves, önpusztító immunreakcióval válaszolhat.
4. A DNase tisztítás kudarcai
A dokumentum talán legmegdöbbentőbb ténye: a hibridek lebontásáért felelős DNase enzim aktivitása a hibrideken legalább 100-szor gyengébb, mint a normál DNS-en.
Következmény: A tisztítási lépés ennél a szennyeződésnél működésképtelen. A hibridek szinte biztosan benne maradnak a késztermékben.
5. A tisztítási módszerek elégtelensége
A tanulmány kimondja: a cellulózalapú tisztítás nem távolítja el a hibrideket, a kromatográfia pedig nem szed le minden dsRNS-t. A hatékony módszerek (pl. HPLC) túl lassúak és költségesek a tömeggyártáshoz.
Következmény: A szennyeződések rendszeresen átcsúsznak a gyártáson.
6. Vakrepülés: Amit mérni sem tudnak
Laikus fordítás: Vannak olyan gyártási hibák, amiket még detektálni sem tudnak – így természetesen kontrollálni sem. Vakrepülésben gyártottak.
7. Egyéb szennyezők: Enzimek, endotoxinok, fémionok
A dokumentum felsorolja az ún. „nem-nukleotid” szennyeződéseket (RNázok, fémionok), amelyek a csomagolásból vagy a tisztításból maradhatnak vissza, tovább fokozva a toxikus hatást.
8. A Szerzők: Belső beismerés
A tanulmány végén ez áll: „A szerzők a BioNTech SE teljes munkaidős alkalmazottai.” Ez nem egy külső, ellenséges szervezet rágalma. Ez a gyártó cég belső szakembereinek hivatalos, tudományos beismerése a technológia korlátairól.
Orosz rulett a gyártósoron: A tisztítás lehetetlensége
A legmegdöbbentőbb a technikai korlát cinikus kezelése. Miért nem szűrik ki ezeket a szennyezőket? A BioNTech tanulmánya (11. oldal) elismeri: mert ipari léptékben ez szinte lehetetlen.
„A termékkel kapcsolatos szennyeződések... eltávolítása különleges kihívást jelent, mivel ezek a fajok hasonló fizikai-kémiai tulajdonságokkal rendelkeznek, mint a végső mRNS termék.”
Ez vezetett ahhoz a jelenséghez, ami a valóságban egy ipari orosz ruletté tette az oltást. Mivel a tisztítás hatásfoka ingadozik, a különböző gyártási tételek (batch-ek) minősége drasztikusan eltért egymástól.
Az egyik ampullában kevesebb volt a szennyeződés.
A másikban lényegesen több dsRNA és RNS-törmelék lehetett.
Emberek milliói kaptak olyan injekciót, amelynek pontos összetétele – a „szemét” aránya – még a gyártó számára is változó volt. Ezt hívják minőségbiztosítási rémálomnak, amit mégis engedélyeztek.
A nagy átverés: A tájékozott beleegyezés hiánya
Itt érünk el a történet legsötétebb pontjához. Az oltópontokon a pácienseket megfosztották a valós információtól.
Nem mondták: „Nézze, a gyártástechnológia sajátossága miatt az ampullában jelentős mennyiségű – akár több tíz százaléknyi – nem szándékolt RNS-termék (abortív fragmentumok, dsRNS, RNS:DNS hibridek) is jelen lehet. Ezek a melléktermékek immunreakciót, gyulladást vagy akár autoimmun folyamatokat válthatnak ki. Vállalja ezt a kockázatot?”
Helyette azt mondták: „Tökéletesen tiszta, biztonságos, lebomlik.”
Ez nem egyszerűen marketingfogás volt, hanem az orvosi etika sárba tiprása.
A gyártók pontosan tudták – hiszen évtizedes szakirodalom igazolta –, hogy a technológia „zajos” és gyulladáskeltő, mégis elhallgatták ezt a „mellékes” részletet.
A magyar szál: Nem csak Karikó tudott róla
Van egy különösen keserű mellékíze ennek a történetnek magyar szempontból. A tanulmány szerzői között ott találjuk Szabó Gábor Tamás és Boros Gábor nevét is.
Ők a BioNTech SE belső kutatói. Ez azt bizonyítja, hogy a magyar tudományos elit legmagasabb szintjén, a gyártó cégen belül dolgozó honfitársaink is évek óta pontosan látják a problémát.
Látják a szennyezett kromatográfiás görbéket, a selejtarányt és a dsRNA gyulladáskeltő hatását. A tudásuk megvolt. A figyelmeztetés azonban elmaradt, miközben a magyar közvéleményt csak a „tökéletes magyar találmány” mítoszával ámították. Egy korábbi interjú: A kardiológus esete az mRNS vakcinával – interjú dr. Szabó Gábor Tamással, a BioNTech kutatóorvosával.
Karikó Katalin és a „Terminátor” paradoxon
A történet pszichológiai és szakmai mélysége itt válik a legsúlyosabbá. Karikó Katalin Nobel-díjas felfedezésének lényege éppen az volt, hogy a természetes mRNS-t a szervezet azonnal felismeri, megtámadja és megsemmisíti. Hogy ezt elkerülje, kifejlesztette a nukleozid-módosítást (pszeudouridin beépítését).
Ez a módosítás tette az mRNS-t – kritikusai gúnynevén – „Terminátor mRNS-sé”: egy olyan, a természetben nem létező anyaggá, amely átveri az immunrendszer védvonalait, nem bomlik le, és kontrollálhatatlanul sokáig kényszeríti a sejtet fehérjetermelésre.
És itt jön a végzetes ellentmondás. Bár Karikó a fő hatóanyagot „némává” és tartóssá tette, a BioNTech tanulmánya bizonyítja, hogy a gyártási technológia (IVT) továbbra is tömegével termeli a gyulladáskeltő szemetet (dsRNA, abortív törmelék).
Karikó tehát megalkotott egy „lopakodó bombázót”, de a gyártósor, amin összerakják, tele van robbanásveszélyes hulladékkal. Ő tudta a legjobban, hogy az RNS-alapú technológiák mennyire érzékenyek és milyen heves immunválaszt válthatnak ki, ha hiba csúszik a gépezetbe.
Mégsem figyelmeztetett a gyártási szennyeződések kockázatára.
Helyette a felfedezés pillanatáról így vallott egy interjúban:
„A sejtek – minden korábbi gyakorlattól eltérően – elkezdték a fehérje előállítását... Azt álmodtam, hogy Isten vagyok.”
Ez az „isteni” mámor elvakíthatta a kutatónőt a realitással szemben. Azt hitte, a módosítással tökéletesre csiszolta a művet, miközben
figyelmen kívül hagyta, hogy az ipari gyártás során keletkező szennyeződések és a túl jól sikerült, „bombabiztos” mRNS kombinációja milyen beláthatatlan élettani kockázatot jelent az emberi szervezetre.
De miért lehet még mindig a piacon? – A „Too Big to Fail” csapdája
Ha a BioNTech kutatói is 2024-ben leírják a kockázatokat, miért nem állítják le a technológiát?
Menekülés előre: Persze a tanulmány sem a leállást javasolja, hanem újabb tisztítási trükköket keres – miközben a termék forgalomban van. „Szerelik a repülőt repülés közben”.
Túl nagy ahhoz, hogy elbukjon: Ha most hivatalosan kimondanák, hogy az mRNS-gyártás alapjaiban szennyezett, azzal nemcsak a Pfizer és a Moderna bukna meg, hanem az őket engedélyező hatóságok és a politikusok is.
A jövő üzlete: Az mRNS-re már rákterápiákat és dollármilliárdos üzleti modelleket építettek. A profitérdek bizony azóta is felülírja a biztonságot.
(...)
Összegezve:
Van egy technológiánk, amely gyártásilag szennyezett, szállítórendszere toxikus, dózisa és hatóideje ismeretlen. Ez már nem orvostudomány.
Ez egy globális ipari szerencsejáték, ahol a tétet a gyanútlan lakossággal fizettetik meg.
Ebben a játszmában a kutatók csupán a kirakatba állított arcok voltak, akikkel eladták a „csodát”. A valódi, történelmi felelősség azonban azokat a vállalatbirodalmakat, politikai döntéshozókat és háttérben mozgó szabályozókat terheli, akik a kockázatok pontos ismeretében is a profitot és a kontrollt választották a biztonság helyett…
A teljes cikk itt olvasható:
