Az Ómagyar Mária-siralom magyar gyökei (Török Tamás nyelvrégész tanulmánya)
Az egyik legrégebbi, hét évszázados nyelvemlékünk, az Ómagyar Mária-siralom magyar gyökeinek elemzéséről, melyben döbbenetes felfedezések láttak napvilágot.
Az Ómagyar Mária-siralom magyar gyökei
Avagy a 13. századi nyelvemlék gyöknyelvészeti újraértelmezése
A Halottak napja elmúlik, de az emlékezés marad. Az Ómagyar Mária-siralom az egyik legrégebbi nyelvemlékünk, siratóversünk, amely 1300 környékén keletkezett, ennek ellenére hét évszázad után is felismerhetők benne a ma is használatos gyökeink, ami döbbenetes, és egyedülálló. Eszerint a magyar nyelv gyökrendszere ilyen nagy időtávlatokban is kősziklaként áll az emberi történelem/kultúra/nyelvek viharos változásaiban. Nézzük hogyan!
Bevezetés: A „latin kényszerzubbony” és a nyelvi folytonosság
Az Ómagyar Mária-siralmat 1922-ben fedezték fel Louvainben (Leuven), egy antikváriustól vásárolt kódexben. Addig a magyar művelődéstörténet nem tudott e korai verses nyelvemlékünk létezéséről.
A szöveg mai olvasásakor a legnagyobb nehézséget nem a nyelv elavultsága okozza, hanem az, hogy latin betűkészlettel írták le. Abban a korban nem létezett egységes magyar helyesírás, a latin ábécéből pedig hiányoztak a magyar nyelv sajátos hangjai (cs, zs, ty, gy, sz, ö, ü, stb.).
Az írnokok a meglévő latin betűkkel és betűkombinációkkal (w, y, ch stb.) küzdve próbálták papírra vetni a magyar szavakat. Emiatt a szöveg mai magyar szemmel idegennek és nehezen olvashatónak tűnik. Nem egy latinból „félrefordított” vagy kezdetleges nyelvet látunk, hanem egy olyan magyart, amelyet „latin szűkítőn” keresztül rögzítettek. Olyan ez, mintha valaki egy angol billentyűzeten próbálna magyarul írni ékezetek és magyar betűk nélkül.
Fájdalmas belegondolni, mennyire másképp nézne ki a magyar írásbeliség, ha a magyar nyelv saját hangkészletére kifejlődött rovásírás fejlődhetett volna tovább kézzel írott formává ahelyett, hogy a latin ábécé kényszerzubbonyába szorítják. A Halotti beszédhez hasonlóan itt is egy gazdag hangkészletű nyelv küzd egy szegényebb öntőformában. Ennek ellenére a mélyben megbúvó belső gyökrendszer sértetlenül megőrizte a magyar nyelv képi és logikai egységét.
A versnek ezért három változatát is közöljük. Az első a betűhű közlés, amely a Leuveni kódex latin betűs lejegyzését adja vissza, minden sajátosságával együtt. A második a Pais Dezső-féle kiejtés szerinti olvasat, amely megpróbálja rekonstruálni, hogyan hangozhatott a szöveg a 13. században. A harmadik a Mészöly Gedeon-féle modern értelmezés, amely a mai magyar olvasó számára próbálja közérthetővé tenni a verset.
E három réteg egymás mellett olvasva jól mutatja, hogyan torzulhat el egy eredetileg tiszta magyar szöveg a latin írásmód és a későbbi értelmezések hatására, és hogyan lehet a gyökrendszer segítségével visszajutni a szavak eredeti jelentéséhez.
A vers szövegének összehasonlítása (első hat versszak)
(...)
A teljes tanulmány itt olvasható:
