Az Ukrajnában harcoló nácik szerecsenmosdatásáról (Vukics Ferenc jegyzete)

„Ha azt gyanítjuk valakiről, hogy hazudik, tettessük magunkat úgy, mintha hinnénk neki. Erre szemtelen lesz, még nagyobbat lódít, és leleplezi önmagát.”

Arthur Schopenhauer

Korábban már több alkalommal írtam arról, hogy nagy hibát követ el a fősodratú média, amikor azt látjuk, hogy még a gazdasági, pénzügyi szaklapok is aktív részt vállalnak a történelemhamisításban, és „orosz propagandának”, „mítosznak” minősítik, ha valaki felhívja a figyelmet arra, hogy életveszélyes eszmék foglaltak teret Ukrajnában.

Súlyos hiba, hogy ahelyett, hogy a helyükön kezelnénk őket, a szabadság és az európai biztonság védelmezőinek kiáltjuk ki őket.

Tizenkét évvel ezelőtt még „európai érték” volt ezek ellen a csoportok ellen fellépni, az elmúlt hónapokban mégis „hímestojás” módjára bánt velük a legtöbb „szakértő”. Ezek a szervezetek ki is használták a lehetőséget, és

egy egész Európát átszelő hálózatot hoztak létre, veszélyeztetve a közrendet és a politikai stabilitást.

Ennek a közösségnek az erőközpontja Ukrajnában van, és az ottani erőforrásokból szervezik a több tucat országot átfogó hálózatukat. Tagokat toboroznak az oroszok ellen harcoló alakulataikba, és ha túlélik az ott töltött hónapokat, akkor komoly harctéri és vezetési tapasztalatokkal szervezik tovább saját hazai hálózataikat.

November közepén arról írtam, hogy egy, az Azovhoz kötődő, terrortámadásokra készülő náci sejtet számolt fel az olasz rendőrség. A csoport csendőrlaktanyát és bevásárló központot akart felrobbantani. Az az új-zélandi ausztrál Brenton Tarrant, aki két és fél évvel ezelőtt Christchurch városában 51 muszlim hívőt ölt meg egy mecsetben, azt állította, hogy Ukrajnában járt, és náci Sonnenrad, azaz "fekete nap" jelvényt viselt a golyóálló mellényén, amikor tettét elkövette. Azt a szimbólumot, amit a New York Times 2019-ben még így írt le: "általában az Azov zászlóalj, egy ukrán neonáci félkatonai szervezet használja".

Az elkövető fegyverekről készült képeket Tarrant a Twitterén tette közzé, és a fegyveralkatrészekre felírt nevek között olvashattuk pl. Hunyadi János (aki John Hunyadiként szerepel) és Horogszegi Szilágyi Mihály nevét is.

Az Ukrajnában harcoló önkéntesek közül

sokakat inspirált az az Anders Behring Breivik terrorista és tömeggyilkos, aki 2011-ben Norvégiában 77 embert gyilkolt meg, akinek szintén voltak magyar kötődései: az interneten publikált írásában méltatta Hunyadi Jánost, idézte Kertész Imrét, és Lukács Györgyöt.

A felfegyverzett ukrán szélsőséges szervezetekkel kapcsolatban álló olasz neonácik letartóztatása rávilágít az ukrajnai proxyháború egészen ijesztő hatásaira is. Ukrajna erőforrásait felhasználva, a „szervezet” folyamatosan gyarapodik és egyre konkrétabb célokat fogalmaz meg.

A Nyugat nem tesz mást, mint hogy „mentesíti” őket korábban elkövetett tetteik következményei alól, kiképzi őket a legmodernebb fegyverek, fegyverrendszerek és kommunikációs eszközök kezelésére, harceljárások, vezetési elvek elsajátítására.

Ezek a csoportok Ukrajnában a megszerzett harci tapasztalatok mellett szervezési eljárásokat is elsajátítanak, és kiváló kapcsolatokat építenek ki az ott működő szervezett bűnözői csoportokkal. A „bajtársi közösségeik” kiváló alapokat nyújtanak nekik abban, hogy „elvtársaikat” ellássák fegyverekkel és kiképzési információkkal. Az ukrajnai korrupciós ügyek és a fegyverkereskedelem kapcsán komoly anyagi bázist építhetnek ki távolabbi céljaik elérése érdekében.

A németországi események további aggodalomra adnak okot. December 7-én a németországi szövetségi ügyészség elfogatóparancsot adott ki egy terrorszervezet 22 feltételezett tagja és három támogatója ellen, és tizenegy államban tartott házkutatást. A szervezetet állítólag 2021 novemberében alapították, és ideológiailag a QAnon és a Reichsbürger (Birodalompolgárok) mozgalmakhoz kapcsolódik; e mozgalom tagjai – akiknek a számát több mint húszezerre becsülik – nem ismerik el Németország államiságát, azt állítva, hogy az 1937-es határokon belül még mindig létezik a Birodalom.

A szervezet célja egy államcsíny volt Nyugat-Németországban, amely a kormány minden szintjét érintette volna, és amelyet a "katonai kar" hajtott volna végre. A szövetség egy átmeneti katonai kormányt kívánt létrehozni, amely a második világháború győztes hatalmaival tárgyalt volna egy új rendszerről. A szövetségi ügyész itt természetesen most arra összpontosít, hogy az egyik vádlott kapcsolatban állt a nyugat-németországi orosz képviseletekkel. A német hatóságok szerint a Reichsbürger mozgalom köreiben erős oroszbarát szimpátiák érezhetők, de semmilyen ukrán szálat nem vizsgáltak az ügyben. Az ügyészség szerint a szervezet toborzási tevékenységének fő célpontjai a Bundeswehr és a rendőrség aktív tisztjei voltak. A belügyminisztérium becslése szerint Németországban mintegy 13 000 erőszakra kész szélsőjobboldali szélsőséges él (akik közül mintegy 1500-nak van fegyvertartási engedélye).

"A fegyverek nagyfokú hozzáférhetősége a konfliktus utáni időszakban az illegális fegyverek elterjedéséhez fog vezetni" – figyelmeztette az európai közvéleményt Jürgen Stock, az Interpol főtitkára.

Korábban az amerikai The Grayzone beszámolt arról, hogy Belbiztonsági Minisztérium 2022-es dokumentuma elismerte, hogy "az ukrán nacionalista csoportok, köztük az Azov Mozgalom aktívan toboroznak az USA-ban. A faji vagy etnikai indíttatású, erőszakos szélsőséges fehér felsőbbrendűséget vallók szívesen csatlakoznak különböző neonáci önkéntes zászlóaljakhoz."

A Grayzone szerint azonban a hírszerzési jelentésekben jelentős hiányosságok vannak: "Milyen kiképzésben részesülnek Ukrajnában ezek a külföldi harcosok? Elszaporodhatnak az Egyesült Államokban működő milíciákban és fehér nacionalista csoportokban?"

A Szélsőségesség az ukrán politikában, társadalomban, médiában, védelemben és bűnüldözésben c. tanulmány 2015-ben a következőket állította:

„Másfél évvel az államcsíny után az ukrán forradalom folytatódik. A 2013-2014 telén Kijev központjában lezajlott összecsapások tanulmányozása szükséges, de elégtelen feltétel a forradalom tendenciáinak megértéséhez. Figyelembe kell venni az ukrán rendszer és társadalom változásainak dinamikus fejlődését, amelynek a gazdasági és katonai szempontok mellett nagyon fontos ideológiai eleme is van. Ez a szakértői jelentés (2015. június) a faji nacionalisták és a vonatkozó ideológia hatását tükrözi a Maidan utáni Ukrajnában. A jelentés a radikálisokat nemcsak a szélsőségesnek tekintett politikai mozgalmakban és pártokban (Jobboldali Szektor, Szvoboda párt, Szociál-Nemzeti Gyűlés) való részvételük alapján határozza meg, hanem kijelentéseik és tevékenységük alapján is. A puccsot, az előrehozott parlamenti és elnökválasztásokat követően a radikálisok beépültek az ország kormányzati szerveinek rendszerébe, így jelentős befolyást szereztek főként a bűnüldözési és védelmi szerveknél (a Belügyminisztériumban, az Ukrán Biztonsági Szolgálatban és az Ukrán Fegyveres Erőknél).”

A Szervezett Bűnözés Index megállapítása szerint az Ukrajnán belüli fegyverkereskedelem nagy része belföldön zajlik, de a fegyverkereskedők kapcsolatban állnak a közel-keleti, a közép-európai államok, valamint az EU-országok fegyver-csempész hálózataival is.

A nyugati és a hazai média állandóan arra hivatkozik, hogy ezek a szélsőséges csoportok csak az ukrán lakosság egy kis részét képviselik, de

az elmúlt évtizedben az ukrán ultranacionalisták voltak az országon belüli instabilitás fő mozgatórugói.

Ha éppen úgy gondolták, erőszakos eszközökkel kormányokat buktattak meg, megfenyegették és folyamatosan zsarolták az ellenük fellépő hatóságokat (rendőrség, bíróság), megtámadták politikai ellenfeleiket, terrorizálták a marginalizált csoportokat, és gyakran kormányellenes erőszakkal fenyegetőztek.

Zelenszkij kormánya is jelentősen függ a szélsőségesek befolyásától, akik az elmúlt években mindent megtettek a béketörekvések kisiklatására.

A West Point-i Terrorizmus Elleni Központ, a Terrorellenes Soufan Center, az emberi jogi szervezetek, de még a most hallgató mainstream sajtó is – a háború előtt arra figyelmeztették a politikai döntéshozókat, hogy az ukrán szélsőjobb nemcsak puccsot akar végrehajtani Ukrajnában, hanem kapcsolatban állnak azokkal a szélsőjobboldali fegyveres nemzetközi mozgalmakkal, amelyek hatalmat akarnak szerezni Európában, és a dzsihadista hálózatokhoz hasonló módon szervezik magukat. Ezek a csoportok nemcsak Ukrajnára, hanem egész Európára komoly veszélyt jelentenek.

A hivatalos kínai sajtó arról írt nemréiben, hogy az elmúlt évtizedekben a populizmussal és rasszizmussal mélyen összefonódott "neonácizmus" a Nyugat úgynevezett szabadságának, demokráciájának és emberi jogainak védelme alatt Kelet-Európában, így Ukrajnában is egyre erősödött, a társadalom méregévé vált, és erőszakot, gyűlöletet és zűrzavart okozott.

„A Kollektív Biztonsági Szerződés Szervezetének (CSTO) hétfői csúcstalálkozóján Vlagyimir Putyin orosz elnök elítélte, hogy Ukrajnában elharapózott a neonácizmus. 'Sajnos ez történik Ukrajnában' – mondta, megjegyezve, hogy ez a helyzet végül a nyugati országok érdekeit fogja érinteni. Szakértők szerint a 'neonácizmus' és a 'nácizmus' között nincs különbség, de az orosz-ukrán konfliktus kapcsán Oroszország és a Nyugat között komoly különbségek vannak a 'neonácizmus' meghatározásában. Több szakértő rámutatott arra, hogy az USA a felelős a jelenlegi ukrajnai káoszért. Az USA szándékosan erőltette az országra a jelenleg regnáló 'neonáci' hatalmat, de ezzel ellenkező eredményű hatást váltott ki. 'A legpesszimistább kimenetel az USA számára a teljes átalakulás lehet Tocqueville Amerikájából a Mein Kampf Németországává'.”

Május 9-én Zelenszkij állítólag egy ukrán katonáról posztolt fotót "náci jelvényekkel". A katona a 3. SS páncélos hadosztály, a náci elit katonák egysége, a 3. SS páncélos hadosztály "halálfej" vagy "totenkopf" jelvényét viselte.

Nebojsa Malich amerikai újságíró szerint az utóbbi hónapokban nehéz olyan fényképet találni az ukrán (hadseregről), amelyen ne lenne jelen "ez vagy az a náci szimbolika". Úgy tűnik, hogy az ilyen szimbólumok "behatoltak az ukrán fegyveres erők minden részébe".

„Ukrajnában széles körben elterjedtek a melegek, zsidók, idős orosz nemzetiségűek és más 'tisztátalan' állampolgárok elleni támadások, de a helyi rendőrség és a hivatalos jogi hatóságok gyakorlatilag semmit sem tesznek azért, hogy megakadályozzák ezeket a neofasiszta cselekményeket, vagy hogy felelősségre vonják őket" – mondta Stephen F. Cohen, a New York-i Egyetem és a Princeton Egyetem orosz tanulmányok és politika professor emeritusa a The Nation című amerikai lapnak adott interjújában 2018 májusában.

A fasiszta vagy neonáci újjászületés ma számos országban zajlik, Európától az Egyesült Államokig, de az ukrán változat különösen veszélyes – mondta akkor Cohen.

"Egy nagy, növekvő, jól felfegyverzett fasiszta mozgalom jelent meg újra egy nagy európai országban, amely az Egyesült Államok és Oroszország közötti új hidegháború politikai epicentruma. És ami még ennél is rosszabb, Kijev kezdi elveszíteni az ellenőrzést a radikális csoportok felett."

Korábban az Európai Parlament Zöldek/EFA képviselőcsoportja finanszírozta a címében is sokat mondó Váratlan barátságok: Az ukrán ultranacionalisták együttműködése az orosz és Kreml-barát szereplőkkel c., Viola von Cramon-Taubadel európai parlamenti képviselő, az EP EU-Ukrajna parlamenti társulási bizottságának első alelnöke által készíttetett tanulmányt, amelynek tartalmáért azóta az Európai, Orosz és Eurázsiai Tanulmányok Intézete, beleértve annak munkatársait és oktatóit, már nem vállalnak felelősséget.

A Bratstvo zászlóalj

Két hete a New York Times újabb neonáci milíciát talált, amelyért ismét „rajongani” lehet Ukrajnában. A Bratstvo zászlóalj "lehetőséget adott a New York Timesnak, hogy beszámolhasson két, közelmúltbeli folyami hadműveletről", ami egy cikkben (11/21/22) csúcsosodott ki, Éjjel a folyón, rajtaütés az oroszokon címmel. A Fairnes and Accuracy in Reportin arra hívja fel a figyelmet, hogy az USA által támogatott Majdan puccs óta a kormányzati média vagy bagatellizálta a szélsőjobboldali ideológiát, amely számos ukrán nacionalista különítményt vezérel, vagy teljesen figyelmen kívül hagyta azt.

„Háborúellenes kiadványok, köztük a FAIR (1/28/22, 3/22/22), többször is kiemelték ezt a dinamikát – különösen az Azov zászlóaljnak a vállalati média általi oroszlánná avatásával kapcsolatban, amelyet a nyugati média egykor fasiszta milíciaként ismert el, most pedig a nyilvánosságnak egy megreformált szélsőjobboldali csoportként adják el, amely gálánsan védi a demokratikus Ukrajna szuverenitását (New York Times, 10/4/22; FAIR.org, 10/6/22). Ez akkor van így, ha egyáltalán szóba kerül az Azov politikai irányultsága, ami egyre ritkábban fordul elő, mióta Oroszország februárban megkezdte az inváziót.”

"Valami olyasmit kell létrehoznunk, mint egy keresztény tálib" – mondta Dmytro Korchynsky az Interceptnek (3/18/15). "A keresztény tálibok sikeresek lehetnek, ahogy a tálibok is kiűzik az amerikaiakat Afganisztánból."

A kevésbé ismert Bratstvo zászlóaljat, amelyet a Times riporterei elkísértek, több szélsőjobboldali áramlat mozgatja, de ezek közül egyiket sem említi a cikk. A Bratstvo-t 2004-ben alapította politikai szervezetként Dmytro Korcsinszkij, aki korábban a szélsőjobboldali Ukrán Nemzetgyűlés-Ukrán Népi Önvédelem (UNA-UNSO) vezetője volt.

Korcsinszkij, aki most a Bratstvo félkatonai szárnyában harcol, holokauszttagadó, aki amúgy a zsidókat tette felelőssé az 1932-33-as ukrajnai éhínségért, és azt terjesztette, hogy "120 000 zsidó harcolt a Wehrmachtban". Kijelentette, hogy a Bratstvo-t "keresztény tálib mozgalomnak" tekinti (Intercept, 3/18/15).

Az 1980-as években a Times az afgán mudzsahedek vallási szélsőségeseit – akik amerikai kiképzést és fegyvereket kaptak – a szovjet expanzió elleni hőseiként ábrázolta. Mindannyian tudjuk, hogy mi lett a vége. Ennek a propagandakampánynak a visszhangjaként a Times elmulasztotta tájékoztatni olvasóit a Bratstvo zászlóalj neonáci és teokratikus politikájáról. Miért érdekelne bárkit is, hogy a Bratstvo tagjai kiket szeretnének még holtan látni, amíg az amerikai politikusok kinyilvánított célja, Oroszország meggyengítése érdekében tevékenykednek?

A cikk szerzője, Carlotta Gall, kvázi vallásos formában mesélte el Bratstvo oroszellenes hőstetteit. Valójában az egyetlen eset, amikor a Times akár csak utalt az egység vezető ideológiájára, az egység keresztényi elkötelezettségének mitologizálása volt. A Bratstvo harcosairól, akik egy küldetésre indultak, Gall ezt írta: "Közösen elmondtak egy imát, majd felpakolták a keskeny gumicsónakokat és elindultak, görnyedt, néma alakok a sötétben." A zászlóaljparancsnok Oleksiy Serediuk feleségére utalva, aki szintén az egységgel harcol, Gall szintén nem fukarkodott a dicsérettel: "Szinte mitikus hírnévre tett szert azzal, hogy túlélte az orosz csapatokkal vívott közelharcot."

A cikk még egy fényképet is közölt, amelyen a milícia tagjai imára gyűltek össze. A képaláírás inkább a jámbor katonák, mint a "keresztény tálibok" képzetét idézte: "A Bratstvo zászlóalj különleges egységének tagjai együtt imádkoztak, mielőtt egy éjszakai akcióra indultak."

A Times a Bratstvo keresztes hadjáratának néhány magasztosabb céljának is hangot adott, idézve Serediuk elmélkedését, miszerint "Mindannyian arról álmodunk, hogy elmegyünk Csecsenföldre, a Kremlbe és egészen az Urál-hegységig." A náci faji ideológusok régóta rajongtak az Uralig történő terjeszkedésért, amelyet mindannyian az európai kultúrát az ázsiai hordáktól elválasztó természetes gátnak tekintettek.

A Barbarossa hadművelet tervezésekor Hitler az Urált jelölte meg a Wehrmacht tervezett előrenyomulásának keleti határaként. Himmler 1943-ban, utalt arra a náci tervre, amelynek célja az volt, hogy megszabadítsa az európai Oroszországot az ázsiai "untermenschen"-től, hogy a földet fehér európaiak százmillióival telepíthessék be. Himler akkor kijelentette: "Előre fogunk törni, és apránként nyomulunk előre az Urálig."

A Bratstvo parancsnoka, Olekszij Serediuk az Al Jazeerának (4/15/15) elmagyarázta:

"Azért hagytam el az Azovot, mert tele volt pogányokkal. Az elkötelezett keresztényeknek az Azovban nem engedték meg, hogy a nap során megálljanak imádkozni."

Serediuk azonban nem a neonáci kapcsolatok miatt hagyta el az Azovot – a szélsőjobboldali ideológia nem zavarja őt. Ami viszont bosszantja, az az, hogy olyan harcosok között van, akik nem mutatnak nagy hajlandóságot bármiféle vallási meggyőződést mutatni. A West Point-i Terrorizmus Elleni Küzdelmi Központ 2022. júniusi tanulmánya a következőket jelentette:

"Egy másik ilyen szélsőjobboldali egység az úgynevezett Testvériség (Bratstvo) 'zászlóalj', amelynek fehérorosz, dán, ír és kanadai tagjai vannak".

A Washington Free Beacon (4/6/22) cikke egy szélsőjobboldali kanadai önkéntest idézett, aki a Telegramon azt állította, hogy "a neonáci 'Bratstvo' zászlóaljban harcol Kijevben".

Egy olyan világban, ahol az újságírók arról értekeznek, hogy „Lehet-e egy autónak náci rendszáma Magyarországon”, vagy egy kedvezményes LED-izzó-vásár logójában stilizált Hitler-fejet látnak, akkor ahhoz is elég érzékenyek lehettek volna, hogy a cikk két fotóján megjelenő náci jelvényeket észrevegyék. Ebben a világban azonban a Times vagy elfelejtette, hogyan kell használni a zoom funkciót – bár a lap széles körben használta ezt a lehetőséget, amikor a kínai kommunista párt kongresszusáról tudósított az előző hónapban (FAIR.org, 22.11.11.) –, vagy egyszerűen nem akartak beszámolni erről a csúnya és kényelmetlen felfedezésről.

A Bratstvo imaköréről készült fotón az egyik katona itt is a "Totenkopf" néven ismert emblémát viseli.

Később a Times cikkében megjelent egy másik fénykép is, amelyen egy katona látható, aki a jelvény kissé eltérő változatát viseli. Itt, egy belső szoba fényében fürödve, és a kép közepéből bámulva, a Totenkopfot még nehezebb eltéveszteni. Az Amazon termékleírása ehhez a konkrét változathoz így szól: "Ez a gyönyörű replika darab visszavisz bennünket a II. világháborúba." Egy alternatív forgatókönyv szerint a Times felismerte az SS-emléktárgyakat, amelyeket az általuk kiválasztott katonák viseltek, mégis úgy döntött, hogy a képeket közzéteszi anélkül, hogy kommentálná az ügyet.

Nemrégiben Katya Sedgwick amerikai író a The American Conservatives hasábjain arról írt, hogy szimpatizál az ukránokkal, akik megpróbálnak nyugatbarát identitást kialakítani,

de el kell ismerni, hogy Oroszországnak nagyobb hagyományai vannak a nyugati értékek átvételében, mint Ukrajnának.

Sedgwick szerint a jelenlegi ukrán nemzeti öntudatra törekvés nem éppen egy alulról jövő erőfeszítés. Sokkal inkább a galíciai és kijevi nacionalisták kényszerítik rá a lakosságra, és kétséges, hogy egy 21. századi nemzettudat épülhet-e részigazságokra és a történelem meghamisítására:

„Az Egyesült Államokban és Nyugaton jellemzően a következőt hangoztatják: Az ukrán államiság gondolata az 1917-es orosz forradalom után született meg, de a függetlenség rövid időszaka után a szabad Ukrajnát a totalitárius Oroszország megszállta. A Szovjetunió több millió ukrán nemzetiségű embert éheztetett, gyilkoltatott és deportált. A második világháború alatt az Ukrán Nacionalisták Szervezete (OUN/UPA) Sztálin és Hitler ellen is harcolt, de a háború után az ország ismét szovjet megszállás alá került. A gyönyörűen egyszerű, Ukrajna orosz megszállására összpontosító narratívát például tavaly márciusban a Smithsonian magazin egyik cikkében fejtette ki. Ukrajnán belül ugyanezt a történetet népszerűsíti a Nemzeti Emlékezet Intézete, egy kormány által finanszírozott szervezet, amely a holokauszt revizionizmusáról és a pogromok tagadásáról hírhedt. Az olyan tények, mint a holodomor, a tisztogatások vagy az Ukrán Népköztársaság létezése természetesen vitathatatlanok. De maga a történet, bármilyen meggyőző is, nem Ukrajna, az ország története, hanem csak az ukrán nacionalizmusé.” – állítja Sedgwick, aki gyermekkorában Ukrajnában élt.

„Tisztában vagyok vele, hogy amit mondok, az inkább Putyin, mint Zelenszkij, de ettől még nem lesz kevésbé igaz. Ukrajna szovjet megszállásának gondolata egy kortárs revizionista történelem, amelynek célja egy Oroszországtól teljesen különálló ukrán identitás kovácsolása.

A bolsevik forradalom polgárháborút indított el, amelynek nagy részét a hamarosan Szovjet-Ukrajnává alakuló területeken vívták. Azt állítani, hogy ez a vörösök és az ukrán nacionalisták közötti összecsapás volt, durva torzítás lenne. A fél évtizedig tartó konfliktusban számtalan fél vett részt, köztük külföldi hadseregek, amelyek bonyolult szövetségeket kötöttek.

Az Ukrán Népköztársaság Szimon Petlura parancsnoksága alatt 100 000 embert volt képes összegyűjteni – körülbelül ugyanannyit, mint a feketék, vagyis a Nesztor Makhno vezette ukrán anarchista erő. A feketék általában a vörösökkel szövetkeztek, de ideológiai nézeteltérések továbbra is fennmaradtak. Ennek következtében Makhno néha fegyvert fogott ellenük, és a végén a Cseka gyökerestül kiirtotta az anarchistákat. A konfliktus vége felé Szemjon Budyonny 1. lovassága, amely főleg ukrán nyelvű kozákokból alakult, mélyen Lengyelország szívébe szorította az ukrán nacionalistákkal szövetséges lengyel erőket, előkészítve az utat a bolsevikok végső győzelméhez. A legendás harcosok által a helyi lakosságnak okozott borzalmakat Isaac Babel Vörös lovasság című művében írja le. A bolsevikok legfélelmetesebb ellenfelei nem a nacionalisták, hanem a fehérek voltak, egy egymilliós hadsereg, amely a bolsevikellenes erők széles spektrumát képviselte a fekete százaktól a liberálisokig. Egy időben kényelmi szövetséget kötött Petlurával, de soraiban voltak ukrán etnikumúak és ukrán származású oroszok is. A kijevi születésű író, Mihail Bulgakov A fehér gárda című regényében a nacionalisták számára rendkívül unszimpatikus nézőpontot ad.

Meg kell jegyezni, hogy abban az időben az ukrán városok többségében ruszofónok voltak, a legnagyobb kisebbségi nyelv a jiddis volt, és a városi lakosság szimpátiái megoszlottak. Még ha a vidék túlnyomórészt ukrán volt is, azt állítani, hogy az Ukrán Népköztársaság képviselte az alapvető ukránságot, túlzás. Az biztos, hogy nehéz megmondani, hogy ki volt az – a legtöbben egyszerűen csak békén akartak maradni. De amit kaptak, az az erőltetett iparosítás, a tisztogatások és a holodomor volt: a kormány által előidézett éhínség, amely végigsöpört a Szovjetunió paraszti lakosságán, és különösen keményen sújtotta Ukrajnát és Kazahsztánt. Az 1930-as évek tisztogatások célpontja az ukrán nacionalista értelmiség volt, a Szovjetunió más népellenségeivel együtt. Ha azonban Ukrajnát megszállt területnek nyilvánítanánk azért, mert a megtisztítottak közül néhányan nacionalista érzelműek voltak, akkor nem látnánk a teljes képet.

A második világháború tapasztalatai tanulságosak. Az OUN/UPA nacionalistái a kortárs ukrán történelmi narratíva egyik gyújtópontjává váltak. A nácik által visszautasított, Ukrajnát közvetlenül uralni akaró OUN-tagok ennek ellenére csatlakoztak az S.S.S.-hez, részt vettek a holokausztban, és akár 100 000 lengyel parasztot is lemészároltak. De ez nagyrészt Ukrajna legnyugatibb csücskének regionális patológiája volt. Bár kollaboránsok minden régióban voltak, az ukránok többsége a Szovjetunióért harcolt. A Vörös Hadsereg első ukrán frontja, amely bevette Berlint, többségében ukrán etnikumú volt. Eredetileg Voronyezsi Front néven alakult Oroszországon belül, de a helyieket toborozta, amikor Ukrajnán keresztül haladt Lengyelország és Németország felé.

Amikor néhány hónappal ezelőtt a nyugat-ukrajnai Csernyovci város lerombolta a Vörös Hadsereg katonájának emlékművét – ami a szocialista realizmus szokványos terméke volt a volt szovjet lakossági központokban –, nem egy megszálló erő emlékét rombolta le, ahogyan a szovjet katonákat Közép-Európában gyakran látják, hanem a saját őseinek emlékét. Vitézségükért Sztálin az ukránokat Kelet-Galícia területeivel jutalmazta, ironikus módon az OUN/UPA fellegvárával, ahonnan minden lengyelt azonnal kiűztek. Egy évtizeddel később, 1954-ben, amikor a Szovjetunió megünnepelte az Ukrajna és Oroszország egyesülésében tetőző Bohdan Hmelnickij-féle felkelés 300. évfordulóját, a szovjet Ukrajna ismét kibővült.”

„Nyikita Hruscsov volt az, aki a Krímet Ukrajnának adta az orosz-ukrán újraegyesítés évfordulóján az örök barátság jeleként. Hruscsov Nyugat-Oroszország egy ukrán nyelvű régiójában született, Ukrajnában töltötte nevelő éveit és ott indult el kommunista útján, nyugati ukrán nőt vett feleségül, és büszkén viselte a vyshyvankát, az ukrán parasztinget. Tankokat is küldött Budapestre. Hruscsov utódja, Leonyid Brezsnyev tankokat küldött Prágába. Brezsnyev orosz nemzetiségű volt, de sötét hajjal és kiemelkedő szemöldökkel, mint egy kozák. Ukrán vidékről származott, és erős ukrán akcentussal beszélt – ez nem volt szokatlan a Politbüroban.”

Még a nyár folyamán Zelenszkij elnök begyik befolyásos katonai tanácsadója nekiment az ukrán honfitársainak, akik nem tesznek különbséget a Kreml háborúját ellenző és a háborút támogató oroszok között. Akkor Olekszij Arestovics még azon a nézeten volt, hogy az oroszok iránti mindent elsöprő gyűlölet támogatói "ostobák" és "gyengék". Azzal is vádolta őket, hogy akaratlanul is segítik Moszkva invázióját azzal, hogy nem építenek hidat az orosz ellenzéki személyiségekkel.

Nekünk itt, Magyarországon is az a dolgunk, hogy rákényszerítsük a fősodratú médiát arra, hogy egyértelműen azonosítsa a neonáci erőket, amikor azok megjelennek a tudósításokban, és tartózkodjon az ilyen mozgalmak hősként való ábrázolásától. Miközben hazánkat nyugaton neonáci államként állítják be (lásd az Orbán lényegtelen, a rendszere fasiszta c. írást)

Edith Bruck, világszerte ismert, magyar származású, olasz írónő tavaly nyáron kijelentette:

„A legtöbb magyar fasiszta. Nem megyek vissza Magyarországra, az Orbán Viktor vezette Magyarországra, mert félek, hogy megbántódom. Remélem lesz Orbán Viktor után demokrácia.”

Edith Bruck számára a magyar nyelv „negatív emlékeket” idéz föl, ezért „szabadabbnak” érzi magát, ha olaszul fejezi ki magát.

A háború köde lassan eloszlik. Rengeteg embertelenség fog kiderülni, amelyet ezek a fegyveres csoportok követtek el Ukrajnában.

Remélem, annyi emberség még van mostani támogatóikban, hogy akkor szégyelleni fogják magukat ezért a hozzáállásért.

Szombaton Dmitro Kuleba ukrán külügyminiszter kijelentette, hogy

„a győzelem után Ukrajnának lesznek a legerősebb fegyveres erői Európában, ezért nem lenne bölcs dolog, ha a NATO nem venne fel a soraiba egy ilyen hatékony szereplőt".

Az ukrán diplomácia vezetője elmondta:

„most az ukrajnai hadszíntéren dől el az euro-atlanti biztonság jövője. A háború után hazánknak lesz a világ egyik, Európának pedig a legerősebb hadserege, ha figyelembe vesszük a harci tapasztalatokat és az ukrán fegyveres erők morális és pszichológiai állapotát, valamint a katonai felszerelését”.

A külügyminiszter szerint tág értelemben Ukrajna keleti határa már ma az euro-atlanti térség keleti határa.

„A NATO-tagság ennek a ténynek csak a jogi elismerése lesz. És ez meg is fog történni, nincs kétségem” – hangsúlyozta Dmitro Kuleba.

Ez számomra elég fenyegető kijelentésnek tűnik. Az eredmény: Nácikkal teli NATO-haderő. Ahogy Móricka is mondaná: "Na, már csak ez hiányzott!"

A szerecsenmosdatás kifejezés a régi magyar nyelvben a „hiábavaló munkát végez” jelentés szinonimájának számított, emiatt magyar környezetben az ehhez hasonló törekvések nem tudnak érvényesülni...