top of page

Az ukránok szerint Komlóskától Szibériáig minden föld az övék (Vukics Ferenc jegyzete)




Ukrajna eszméje, Ukrajna egyik központi nemzeti eszméje az, hogy hazudjunk, amennyire csak lehet, magunknak és másoknak. Mert minden összeomlik, ha az igazat mondjuk. – Alekszej Aresztovics


Az orosz-ukrán konfliktust övező információs háború lehetetlenné teszi, hogy akár a legegyszerűbb kérdéseket is feltegyük. Példának okáért azt, hogy ki is az ukrán, ki is az orosz, és hogy mit is akarnak azok az emberek, akik a konfliktus által sújtott területeken élnek. A fősodratú médiában létrehozott „információs zaj”, a mindent maguk alá gyűrő hamisbeszédek világában megszűnik a történelem, a nép, a nemzet, a nyelv, és feloldódnak a nyelvi és kulturális közösségek közötti különbségek.

Itt természetesen nem érvényes a „woke-szabály”, miszerint mindenki eldöntheti, hogy milyen társadalmi csoporthoz akar tartozni. A hatalom mindig a számára „történelmileg leghasznosabb” fogalmak szerint fog cselekedni, és nem nagyon törődik azzal, hogy ez köszönőviszonyban sincs a valósággal.

Ha nem hagyjuk, hogy az emberek kinyilvánítsák elköteleződésüket, akkor biztosak lehetünk abban, hogy semmit sem tanultunk az elmúlt kétszáz év háborúiból, és az itt élő emberekre csak további évszázadokra elegendő gyűlöletet fogunk hagyni.

Ukránul beszélő ukránok, szurzsikot beszélő ukránok (átnevelés alatt), oroszul beszélő, de ukrán kultúrához kötődő ukránok (átnevelés alatt), oroszul beszélő, orosz kultúrkörhöz tartozó ukrán állampolgárok (átnevelés alatt), más nyelvet beszélő, más kultúrkörhöz tartozó ukrán állampolgárok (átnevelés alatt) az aktuálpolitika által éppen kikényszerített keretrendszereiben élik mindennapjaikat, és csak reménykednek abban, hogy idejében tudnak reagálni azokra az „identitásváltásokkal” járó eseményekre, amelyeket a fronthelyzet kapcsán nap, mint nap megtapasztalnak.

A szurzsik, amelyet 2013-ban még az ország hivatalos nyelvévé is akartak tenni (ukránul: суржик), jól mutatja, hogy Ukrajnában jóval bonyolultabb a helyzet, mind Jugoszláviában volt. Az orosz szókincsre és az ukrán nyelvtanra épülő, igen elterjedt kevert nyelv jelenléte jól rávilágít a probléma lényegére: a térség identitásválságára. A szó eredetileg a búza és a rozs keverékéből készült lisztet vagy kenyeret jelentette. Egyes vidékeken újabb jelentést is felvett: a vegyes házasságban született gyerekeket jelöli.


A tíz évvel ezelőtti felmérések azt mutatták, hogy az „ukrán lakosságnak” több mint fele hibásan beszél és ír mind ukrán, mind pedig orosz nyelven. Akkoriban a lakosságnak csak körülbelül 20 százaléka mondhatta el magáról, hogy helyesen beszéli valamelyiket a két nyelv közül. Akkor még nyíltan lehetett arról beszélni, hogy a kevert nyelvet főként a falvakban született ukrajnaiak beszélik. A városokba érkezve orosz szavakat kevernek ukrán beszédükbe, az újonnan elsajátított kifejezéseket azonban továbbra is ukrán fonetikával ejtik ki. Nekünk magyaroknak nehéz megérteni, de Ukrajna nyelvi egységesülése, más szóval a sztenderdizáció folyamata még Ukrajna függetlenné válásával sem indult meg igazán.


Az egy évtizeddel ezelőtt végzett felmérések szerint a diákoknak csak az egyharmada használta állandóan a két nyelv közül csak az egyiket. Míg korábban az egyik vagy másik nyelven megjelenő irodalmi művek segítették a beszélt nyelv fejlődését és tisztulását, addig a mai fiatalokra ez már nem volt igazán hatással, hiszen alig olvastak szépirodalmat.

Akkor még tisztában voltak azzal, hogy felnőtt egy nemzedék Ukrajnában, amelynek az orosz nyelvet már nem, az ukránt pedig még nem tanították az iskolákban.

A jelenlegi kijevi vezetés arra törekszik, hogy a nemzetállam nyelvtörvény bevezetésével és az erőszakos nacionalista csoportok befolyásának erősítésével, a természetes folyamatok kiiktatásával, erőszakkal hozza létre az „ukrán egységet”. Sokan azt gondolják, hogy a háború és Zelenszkij vezette rezsim „homogén” nemzetállamot hoz létre, de megfeledkeznek arról, hogy

egy nép etnogenezise több évszázados folyamatok következménye és nem aktuálpolitikai megállapítások tárgya.

Max Weinreich (1894–1969) nyelvésznek, a jiddis nyelv jelentős, 20. századi kutatójának tulajdonítják a mondást, amely szerint „a nyelv olyan dialektus, amelyhez hadsereg és flotta tartozik”. Ukrajnának előbb lett flottája és hadserege, mint olyan államnyelve, amelyet az országban elismerten beszélnek, s amelyen az ország vezetői, elitje is képes megszólalni. Ukrajnát már a polgárháborút és a háborút megelőzően is csaknem tízmillió ember hagyta el. Ki nyugaton, ki keleten próbált szerencsét.

Az új haza keresésének nemcsak a jobb élet iránti vágy, hanem az identitásválság is az egyik motorja volt.

Miután a „kisoroszok” és az „oroszok” közötti határvonalak jelenleg nem tűnnek túl egzaktnak, a moszkvai és kijevi vezetés azt tekint a „saját népének”, akit akar. Ennek az a következménye, hogy nemcsak az oroszok fogalmaztak meg követeléseket a korábbi ukrán állam határain belüli területekkel kapcsolatban, de

a nacionalista ukránok is úgy gondolják, hogy a környező országok területeinek egy része „nagy ukrán terület”, és a mostani harcot addig kell folytatni, amíg az „ukrán földeket” végre egyesítik.

Bizarr állapot, hogy Ukrajna az oroszokéhoz hasonló hatalmi eszközökkel lép fel a ruszin nyelv és a ruszin etnikum kapcsán. Tagadják, hogy a Lengyelországban, Szlovákiában, Kárpátalján, Romániában és a Vajdaságban élő ruszinságnak joga van a nyelvi és etnikai különállásra.

Ezek alapján állítják az ukrán nacionalisták például azt is, hogy Nyugat-Kárpátalja magyar (Borsod-Abaúj-Zemplén vármegye, Szabolcs-Szatmár-Bereg vármegye) és szlovák (kassai és eperjesi kerületek) megszállás alatt van, és az ott élő lakosságot „elmagyarosították” és „elszlovákosították”.

Korábban írtam már arról, hogy sokan Oroszország felosztását vizionálják, és ebben látják a mostani válság megoldásának kulcsát, de határozottan az a meglátásom, hogy ha minden ezen az eszkalációs spirálon halad tovább, Ukrajnának nemcsak Oroszországgal, de minden szomszédjával súlyos problémája lesz a jövőben.

Az rbc.ua nemrégiben terjedelmes írásban azt fejtegeti, hogy a mai Oroszország területén több millió ukrán nemzetiségű ember él, és az általuk lakott területek – a Kubántól Szibériáig – történelmi ukrán földek. A portál szerint ez a tény elsősorban annak köszönhetően merült fel, hogy Oroszország a polgárháború szélén táncol, a Wagner magánhadsereg Moszkva felé tart, és már több orosz katonai objektumra tette rá a kezét. Most az a kérdés, hogy Ukrajna visszakaphatja-e a történelmileg sajátjának vélt területeket.

Az írás szerint ugyanis ezek a ma Oroszországban lévő térségek egykor a Kijevi Rusz részét képezték, és akkor népesítették be azokat az ukránok. Ukrajna és az ukránok az egykori Moszkovija kulturális és szellemi motorja voltak. Az 1989-es népszámlálás során is kiderült, hogy mintegy 4,4 millió ukrán lakja Moszkvát, Szentpétervárt, a Kurszktól az Amuri területig terjedő térséget. Tehát az ukránok szerint joggal tekinthetik sajátjuknak ezt a hatalmas térséget.

„Ma minden ukrán egy váratlan látványosságra figyel – egy polgárháború kitörésére Oroszországban. Mint ismeretes, a Wagner PMC vezetője, Jevgenyij Prigozsin bejelentette az 'igazság menetét'. Az ő 'gyámsága' már átvette az ellenőrzést Voronyezs és Rosztov-na-Don összes katonai létesítménye felett. Most a Wagner-hadsereg Moszkva felé tart. Az oroszországi történelmi eseményeket figyelve azonban nem szabad elfelejtenünk, hogy az ukránok nagy része ezekben a határvárosokban él.”

„A történelmi források szerint az ukránok jelenléte a mai Oroszország területén a Kijevi Rusz idejére nyúlik vissza. Valójában a ruszicsok – a Dnyipro folyó partjáról származó ukránok – voltak azok, akik a keresztény kultúrát hozták a Rusz északi és keleti területeire. Nyilvánvaló, hogy a fejedelmi testőrök és a keresztény papság egy része gyakran örökre a Kijevi Rusz északkeleti területein maradt.”

„A 'nagy betelepülés' második hulláma a kozákok háborús korszakában következett be, amikor ukrán kozákok vonultak be Oroszországba, mint például Petro Szahaidacsnij hetman 20 000 fős seregének 1618-as Moszkva elleni hadjárata. Emellett Ukrajna gyakran volt az akkori Moszkva kulturális és tudományos fejlődésének központja, hiszen Ukrajnában voltak Kelet-Európa egyetlen felsőoktatási intézményei, az Osztrohi és a Kijev-Mohilai Akadémia. Ezen intézmények végzősei a modern orosz földön éltek és dolgoztak. Oroszország a 'legjobb emberek' Ukrajnából való meghívásával ösztönözte őket arra, hogy tartósan odaköltözzenek. Nem hagyhatjuk figyelmen kívül a politikai foglyokat, akik a perejaszlavi megállapodás után jelentek meg. Közülük Ivan Nechai ezredes, Bohdan Hmelnyickij veje, Hetman Petro Dorosenko, Demian Mnohohohorishny, Ivan Szamojlovics, kozák tisztek és mások.”

„1989-ben legfeljebb 4,4 millió ukrán élt Oroszországban Moszkvában, Szentpéterváron, Kurszkban, Voronyezsben, Szaratovban, Szamarában, Asztrahánban, Vlagyivosztokban, a Kubánban, a Donnál, a Transzkaszpi régióban, az Usuri folyó feletti Primorszkij Kraiban és az Amur-vidéken (az úgynevezett 'zöld ék').”

„Kuban közvetlenül kapcsolódik az ukrán államisághoz. A tizenkilencedik század végén nagyszámú ukrán etnikum, a zaporizzsjai kozákok leszármazottai, dél-ukrajnai bevándorlók stb. Az 1917-1920-as években ott is zajlott a nemzeti felszabadító mozgalom. Létrejött a Kubani Népköztársaság, amelyet föderális alapon az Ukrán Népköztársasághoz csatoltak" – mondja Artur Proydakov történész.

Természetesen az oroszok, akiknek célja az ukránok mint nemzet megsemmisítése volt, az új "állampolgárok" gyors asszimilációjában voltak érdekeltek, ezért mindent megtettek ennek elősegítése érdekében. A leggyakoribb módszer ebben az esetben a családok Ukrajnából való kitelepítése volt.


"A Kubánban, akárcsak Zelenyi Klynben, a ruszifikáció politikáját hajtották végre. Sokan, akik most ott élnek, nem érzik magukat érintettnek az ukrán állami tragédiában magyarázza a szakértő. – Ugyanakkor számos olyan eset van, amikor az ukránok például Szibériában saját közösségeket alakítottak. Ivan Bahrianyi egyébként a 'Tigrisfejek' című regényében írt egy ilyen kitelepített ukrán közösségről.”

A cikk szerint ukrán központoknak számít Oroszországban Szentpétervár is, mivel sok híres ukrán költözött oda. Például a kiemelkedő ukrán költő, Tarasz Sevcsenko is életének jelentős részét Szentpéterváron töltötte. Ugyanígy jogot formálnak a Zelenyi Klyn nevű területre is.


„Ez a népnyelvi elnevezés az Amur folyó melletti, főként ukránok által lakott, Szibéria és az orosz Távol-Kelet részét képező földdarabot jelöli. Az ukrán lakosság 1926-ban a lakosság 41-47%-át tette ki. A legutóbbi orosz népszámlálás szerint az ukránok ott a második legnagyobb etnikai csoportot alkotják.”

„A fekete-tengeri kozákok 40 kurén falut alapítottak a Kubánban, és ugyanazokat a neveket adták nekik, mint a Zaporozsjei Szicsben lévő kurénoknak. A következő években az egykori kozákok egy részét, akik a Szics pusztulása után a Katerinoszláv és a Herszon vidékén telepedtek le, oda telepítették át. Az ukránok tömeges elnéptelenedésének legszembetűnőbb példája az RSZK-ban az ukrán lakosság 90%-ának eltűnése a Kubánból az 1930-as években.”

A cikk „Keleti Szlobozscsiná"-nak és etnikai ukrán területeknek nevezi az Orosz Föderáció kurszki, belgorodi és voronyezsi régióit is, és felteszi a kérdést, hogy visszakaphatja-e Ukrajna a történelmi földjeit?



„Olekszij Danilov, a Nemzetbiztonsági és Védelmi Tanács titkára megjegyzi, hogy fontos az is, hogy megkezdődjön Oroszország önpusztításának folyamata.”

„A fenntartható béke ukrán formulája magában foglalja, hogy az 1991-es határokig kell elmenni, és el kell kezdeni Oroszország önpusztításának folyamatát. Ahogy a háború ott kezdődött és ott is fog véget érni az Orosz Föderáción belül. A folyamat megkezdődött" írta Danilov a Twitteren.


Bármilyen furcsának tűnik is, de az ukrán vezetés „fejben” már Oroszországban harcol.

Mihajlo Podoljak elnöki tanácsadó egy 100-120 kilométeres demilitarizált övezet létrehozását szorgalmazta Oroszországon belül.

"Szükséges lesz egy 100-120 kilométeres demilitarizált övezet bevezetése a Belgorodi, Brjanszki, Kurszki és Rosztovi Köztársaságok területén. Valószínűleg első lépésben kötelező nemzetközi ellenőrző kontingenssel" tweetelte korábban.


Kijev arra törekszik, hogy Moszkva nukleáris és rakétaprogramja felett is átvegye az ellenőrzést.


"A támadó fegyverek (megnövelt hatótávolságú rakéták) csökkentése. Nemzetközi konferencia az [Orosz Föderáció] nukleáris arzenálja feletti ellenőrzés megszervezésére"írta Podoljak egy másik tweetben.

Podoljak az elmúlt hetekben más követeléseket is megfogalmazott Moszkvával szemben a közösségi hálón. A múlt szombaton kijelentette, hogy a háborúnak csak akkor lehet vége, ha Vlagyimir Putyin orosz kormányát eltávolítják a hatalomból. A tanácsadó hozzátette, hogy "nincs miről beszélni" a Kreml jelenlegi vezetésével, Putyint pedig ki kellene adni háborús bűnök miatt.

Podoljak követeléseit követően Volodimir Zelenszkij ukrán elnök kijelentette, hogy

Ukrajna véget fog vetni a moszkvai önkényuralom történetének, amely hosszú időn keresztül rabszolgasorba taszított különböző népeket.

A litvánok és az ukránok szerint az oroszok nem nevezhetnék magukat oroszoknak, és inkább a Moszkóvia és a muszka kifejezést kellene velük szemben használni.

Ha minden így marad, hosszú háborúra számíthatunk.



1 246 megtekintés

Comments


legte Tanka.jpg

VARGA DOMOKOS GYÖRGY művei itt és a wikin

dombi 2023.jpg
vukics boritora.jpg
acta 202305.png
gyimothy.png
dio.jpg
KIEMELT CIKKEK
MOGY2023.jpg
bottom of page