top of page

AZ UTOLSÓ VACSORA (Gavallér János verse)



Gavallér János









AZ UTOLSÓ VACSORA

Nyikorog a kiskapu,

a szomszéd ki-bejár,

ez az udvar, ez a ház,

ez az én hazám.

Amit érzek, annyit érek

– apám szava zeng az égben.

Itt belül, itt a testemben,

itt az elpusztíthatatlan múlt,

itt él minden,

itt él, ami valamit ér!

Hogy mit viszek magammal az örök csendbe,

nem árulom el, hogy minden perc megvan bennem;

az árnyék, a sunyi szándék,

reggel, délben, este a fröcsögés,

a felhők járása, a szél,

a félelem és a kín,

itt az elpusztíthatatlan múlt,

itt él minden,

itt, él bennem minden, ami valamit ér!

Amit érzek, annyit érek,

osztja az ostyát a lélek.

Sorban álltok mind,

ez az utolsó vacsora,

amit tőlem kaptok,

most és mindörökre:

Testem cafatjait varjak hordják szét,

gyászol az ég, fúj a szél,

semmi sem marad nektek itt,

csak szemetekben a könny,

minden velem jön,

ami valamit ér,

az elpusztíthatatlan múlt,

itt él bennem,

itt tovább él, ami valamit ér!


2021. 10. 20.

22 megtekintés

Comments


legte Tanka.jpg

VARGA DOMOKOS GYÖRGY művei itt és a wikin

dombi 2023.jpg
vukics boritora.jpg
acta 202305.png
gyimothy.png
dio.jpg
KIEMELT CIKKEK
MOGY2023.jpg