VARGA DOMOKOS GYÖRGY művei itt és a wikin

Bal-siker avagy a baloldaliság humbugja – 15. A fogyasztás parancsa

Szőke László írása a 2002-es országgyűlési választás elé készült, aztán 2005-2006 telén kiegészítette. Elgondolkodott a magyar politikai kultúrán, a kultúrát gyakorló emberen, a hatalmi hierarchián és fontolóra vette a választást követő hatalmi politikát. A szerző 2010-ben elhunyt. Írása azonban ma még időszerűbb, mint amikor létrejött. Pár lábjegyzetet azért most hozzáfűztünk, az eltelt másfél évtized miatt. Írását akkoriban még a bátrabb kiadók sem vállalták fel kiadásra, mindenféle stiláris okokra hivatkozva megtagadták a kinyomtatását. (Néhány keresetlen kifejezésénél valóban elengedi magát a szerző; de mindig összhangban a baloldali polititikai közönségesség kiváltotta hangulattal.) A könyvecske 2010-től olvasható volt a 2012-ben megszűnt nemenyi.net honlapon. Ajánljuk most a mai magyar társadalmi élet iránt érdeklődő minden kedves olvasónknak – fejezetenként, folytatásokban. (– a Szerk.)




Szőke László



Bal-siker

avagy

a baloldaliság humbugja

(sőt, mi több: modern vallásalapítás)


Budapest, 2002–2006



15.



A fogyasztás parancsa



Ha lenne Tízparancsolata a fogyasztói társadalomnak, úgy első helyre kétségkívül ez kerülne: fogyassz! A feltételek adottak. Tulajdonképpen még nagy terhet sem jelentene, hiszen, ha elemezzük kiadásainkat, rájöhetünk, látszólag megváltoztathatatlan, többé-kevésbé fix költségeink (számláink) kifizetéséhez képest nem is olyan megterhelő a sok vacak megvásárlása. Az pedig korlátlan választékban és mennyiségben rendelkezésre áll. Mivel a gagyi előállításának költségeit leszorították, azt még meg is tudjuk fizetni. És mi szófogadóan elzarándokolunk a fogyasztás szentélyeibe, és üdvözülten hazahordjuk a sok szart. Értelmes magyarázata nincs, miért okoz felnőtt embereknek kielégülést teljesen felesleges, és otthonukban már el sem helyezhető bóvli hazacipelése. Először ez jut eszébe mindenkinek, ha azt hallja, fogyasztás. Agg szüleimen látom, milyen infantilis megnyilvánulásai vannak e gyűjtőszenvedélynek. Édesanyám évekkel ezelőtt vett egy kínai wokot. Soha nem használta. Gyűlnek a szakácskönyvek is, melyekből soha egy ételt el nem készített. Édesapám nemrég megvásárolta élete tizen-sokadik fúrógépét.

Ez csak a legegyszerűbb, sőt, megkockáztatom, legártatlanabb módja, eszköze fogyasztásra kényszerítésünknek. Bizonyos fokú dependencia ugyan kifejlődik, de ez még nem tesz rabszolgává. Az már sokkal veszedelmesebb, hogy bizonyos javak megszerzése társadalmi elvárássá vált. A gagyi kultúra ebben játszott szerepéről már volt szó. Valaha csak a női divat terén volt tapasztalható, hogy megszólták azt a szerencsétlen hölgyet, aki nem az éppen sikkesnek kikiáltott göncben jelent meg. Ma már oda jutottunk, hogy furcsán néznek rám, ha kiderül, nincs mosogatógépem (egy egyszemélyes háztartásban!). Ha valaki szereti a Magas-Tátrát, és következetesen ott tölti szabadságát, erre az a reakció, szegény, biztos nem tudja megfizetni Mauritiust.

Igazán veszélyessé akkor válik a fogyasztás parancsa, amikor a kificamodott közgondolkodás olyasmi megszerzésére kényszerít bennünket, ami megváltoztatja életmódunkat, és rendszeres „adó” fizetésére kényszerít. Közismert, hogy az autó milyen nagy mértékben változtatta meg életünket. Sok tekintetben eljutottunk oda, hogy már nem a kocsi van értünk. Mi élünk az autó megszerzéséért és fenntartásáért. Törlesztőrészletek, alkatrész és szervizelés, biztosítások és adók – ezek megfizetésért dolgozunk. De közel sem csak a kocsit kellett bevállalnunk eltartásra. Élet-, nyugdíj-, és egyéb biztosítások, számtalan előfizetési díj az, amivel rendszeresen megcsapolnak bennünket. És ez az igazi nagy üzlet, nem az áru ránk-tukmálása. Gondoljunk csak bele: műholdvevő berendezést csak egyszer adhatnak el nekünk. Kábeltévé előfizetési díjban viszont a szerkezet árának hússzorosát fogják velünk kifizettetni egy átlagos műholdvevő élettartamával azonos idő alatt. És azon el tetszett már gondolkodni, miért járulnak hozzá az áramszolgáltatók nagyfogyasztású berendezések, például légkondicionáló beszerzéséhez…?

Rafinált módon elérték településeink szerkezetének megváltoztatását is. Már említettem, Amerikában autógyárak és üzemanyag-forgalmazók fizettek a városi tömegközlekedés felszámolásáért. Az elővárosi autópályák kiépítésével is azt sugallták: költözz ki! Mivel az igazi belvárosok megfizethetetlenné váltak, a köztes övezetek meg lekattantak, ezt el is érték. Európában is ez történt számos (a legtöbb) helyen. És a középosztály engedelmesen elindult otthont teremteni egynapi járóföld távolságra. Végig sem gondolta, hogy szabadidejének nagyobbik felét kocsiban, dugókban araszolgatva tölti majd el. Munkába, iskolába, üzletbe menet egyaránt kilométerek tucatjait kell leküzdenie. Az autókereskedők és a benzinkutasok dörzsölhették tenyerüket. A polgár meg büszkén vallhatta magát villatulajdonosnak.

Egy kertes, elővárosi ház fenntartása lényegesen költségesebb, mint egy ugyanakkora városi luxuslakásé. Ez nagyobb fogyasztást jelent. Ezen túlmenően, lakójának általános vásárlási szokásai is megváltoznak, hiszen valóságos háborús tartalékokat kell otthonában felhalmoznia, valamint olyan, házzal és kerttel kapcsolatos javak fogyasztójává válik, melyeknek korábban nem is tudott a létezéséről. A rendszer így kényszerített fűnyírásra, hólapátolásra olyan embereket, akik különben talán az almafát sem tudnák megkülönböztetni a nyírfától. Míg régebben egy család meglehetett egy autóval, ma már mindenkinek, még a középiskolás gyereknek is saját jármű kell. A szerző járt Minneapolisban. A városnak szinte nincs is magja. Hatalmas területen szétszórt elővárosok és autópálya-csomópontok halmaza. Ott tán még szomszédolni is kocsival indulnak. Jártam Firenzében is. Nem tehetek róla, Firenze jobban tetszett.

Előző rész: itt.



(folytatjuk)


MOGY-embléma_2019.png
Blogos rovatok
Kiemelt cikkek

Levelezés, kapcsolat: 

 

VERZÁR ÉVA  vosa@t-online.hu