Bal-siker avagy a baloldaliság humbugja – 22. Kicsim, ugye jó volt?
Szőke László írása a 2002-es országgyűlési választás elé készült, aztán 2005-2006 telén kiegészítette. Elgondolkodott a magyar politikai kultúrán, a kultúrát gyakorló emberen, a hatalmi hierarchián és fontolóra vette a választást követő hatalmi politikát. A szerző 2010-ben elhunyt. Írása azonban ma még időszerűbb, mint amikor létrejött. Pár lábjegyzetet azért most hozzáfűztünk, az eltelt másfél évtized miatt. Írását akkoriban még a bátrabb kiadók sem vállalták fel kiadásra, mindenféle stiláris okokra hivatkozva megtagadták a kinyomtatását. (Néhány keresetlen kifejezésénél valóban elengedi magát a szerző; de mindig összhangban a baloldali polititikai közönségesség kiváltotta hangulattal.) A könyvecske 2010-től olvasható volt a 2012-ben megszűnt nemenyi.net honlapon. Ajánljuk most a mai magyar társadalmi élet iránt érdeklődő minden kedves olvasónknak – fejezetenként, folytatásokban. (– a Szerk.)
Szőke László
Bal-siker
avagy
a baloldaliság humbugja
(sőt, mi több: modern vallásalapítás)
Budapest, 2002–2006
22.Kicsim, ugye jó volt?
Ó, azok a szép napok! Kár, hogy nem mondják meg, mely napok is voltak olyan szépek. Azt sem, mi volt olyan szép. Sőt, nyíltan ki sem mondják, hogy a múltat szeretnék szépnek láttatni. Csak sejtetik. A múlt iránt mindig, mindenütt jelen lévő nosztalgia elvégzi a maradék munkát. Közhely, hogy az idő mindent megszépít. (Még a Magyar Néphadsereget megjártak is oly vidáman mesélik legrosszabb élményeiket!) Egyébként tényleg lehetett szép az a bizonyos, a tata által emlegetett május elseje. Persze, nem a Sztálin-szobor talapzatáról integető Nagy Vezér tette emlékezetessé. Ha sütött a nap, ha a tata előző nap prémiumot kapott, ha a bérszámfejtés bögyös Jucikája hagyta magát letapizni, minden oka megvan a nosztalgiára.
A szerző is bizonyos nosztalgiával gondol vissza a kommunista diktatúra éveire, bár annak már csak hanyatló végéről tud érdemben beszámolni. Sokat töprengett azon, mi is volt akkor érdemben jobb, mint ma. Kutatásainak eredményét most nyilvánosságra hozom. A szerzőnek sokkal több haja volt!
De félre a tréfával. Világos, hogy akinek felnőtt-, vagy serdülőkori emlékei vannak a kommunizmusról, nosztalgiával gondol vissza, hiszen fiatalabb volt. Ám van valami, ami ennél több. A tilalmak és megvonások szövevényében bizony sokkal jobban tudtunk örülni majd’ mindennek. Mint a boldog gyermekkor karácsonyainak (mellesleg, ha tudnánk tárgyilagosak lenni: cukrozott szappanra emlékeztető ízű) szaloncukrára, úgy gondolunk vissza az akkor átélt kis örömökre. Ha sikerült eljutnunk a bécsi Mariahilfer Strasseig,26 az olyan katartikus élmény volt, amihez képest ma egy déltengeri kéjutazás csak séta a városi parkban.
A baloldal épít erre a természetes nosztalgiára az egykori kommunista blokk minden országában. A szociáldemokratává átigazolt pártok persze nyíltan nem merik vállalni múltjukat. Ők mindig csak homályosan utalnak bizonyos (állítólag jó) dolgok bevezetésére. Még a visszahozni igét sem merik használni. Ettől azért még mindenki tudja, miről is van szó.
A bal felekezetének papjai a nimbuszteremtés mesterei, nemcsak Keleten, hanem Nyugaton is. Aki látta már például valamelyik olasz baloldali párt tüntetését, nagygyűlését, tudja, mire gondolok. A zászlók, a transzparensek, a skandált jelszavak, az elénekelt indulók valóban magukkal ragadják a szemlélőt. Mesterien el tudják hitetni az emberrel, hogy ők a kisemmizett egyszerű ember érdekeinek oroszlánszívű védelmezői. Mekkora fegyver egy jól megszervezett május elseje, ugyanakkor milyen olcsó! (Egy pár rossz virsli, egy krigli gyenge sör…) A másik oldal visszafogott, úriemberi szózatai roppant haloványak a vörös showkhoz képest.
Előző rész: itt.
(folytatjuk)
26 Nem túl elegáns bevásárlóutca Bécsben.
