VARGA DOMOKOS GYÖRGY művei itt és a wikin

Bal-siker avagy a baloldaliság humbugja – 5. A Szőrös

Szőke László írása a 2002-es országgyűlési választás elé készült, aztán 2005-2006 telén kiegészítette. Elgondolkodott a magyar politikai kultúrán, a kultúrát gyakorló emberen, a hatalmi hierarchián és fontolóra vette a választást követő hatalmi politikát. A szerző 2010-ben elhunyt. Írása azonban ma még időszerűbb, mint amikor létrejött. Pár lábjegyzetet azért most hozzáfűztünk, az eltelt másfél évtized miatt. Írását akkoriban még a bátrabb kiadók sem vállalták fel kiadásra, mindenféle stiláris okokra hivatkozva megtagadták a kinyomtatását. (Néhány keresetlen kifejezésénél valóban elengedi magát a szerző; de mindig összhangban a baloldali polititikai közönségesség kiváltotta hangulattal.) A könyvecske 2010-től olvasható volt a 2012-ben megszűnt nemenyi.net honlapon. Ajánljuk most a mai magyar társadalmi élet iránt érdeklődő minden kedves olvasónknak – fejezetenként, folytatásokban. (– a Szerk.)




Szőke László



Bal-siker

avagy

a baloldaliság humbugja

(sőt, mi több: modern vallásalapítás)


Budapest, 2002–2006



5.



A Szőrös



A szerző nagy-nagy örömöt érez, hogy idáig eljutott és immár Marx következik. Őt roppant mód kedveli. Az eddig terítékre került bölcselők mind légiesek voltak, beléjük kötni hasonlatos egy lepke szellentésének meghámozásához. Bezzeg Marx! Őt meg lehet fogni, mint egy darab marhalábszárat, odacsapni a deszkára, lehártyázni, felkockázni, lassú tűzön porhanyósra párolni saját levében.

(Az persze nagyon nagy kár, hogy ismereteim szerint orvosi szempontból eddig senki nem elemezte a Nagy Teoretikus életművét. Van egy könyvem Napóleonról, Sztálinról és Hitlerről. Címe: Diktátorok orvosi szemmel.14 Valami ilyesmi nagyon elkelne a Szőrösről is. Gondolatai kialakulásában mekkora szerepet játszhattak az ánuszán időről-időre megjelenő kelések? Komoly a felvetés, hiszen Engels barátjával folytatott levelezésében is központi helyre került a rejtélyes kór. Majdnem olyan terjedelemben számol be erről, mint amekkorában Friedrich barátját arra buzdítja, sikkasszon több pénzt az Engels-rokonságtól a népes Marx família finanszírozására.15)

Központi figuráról lesz most szó. Hiába próbálták a szociáldemokraták és egyéb baloldali széplelkek már a XIX. században megtagadni. Mint egy gondos kenguruanya, az előző fejezetben tárgyalt koraszülöttet igenis ő nevelte erszényében életképes szörnyecskévé. A hálátlan utódok, mármint a különböző szektákhoz tartozó szocialisták és a jóléti államnak nevezett penészvirág gondozókertészei a XX. században már kénytelenek voltak reggel, délben, este hangoztatni, hogy nem állnak rokonságban a nevezett úrral, az nem tartozik a családhoz… Hiába, Oroszországban az elvtársak túllőttek a célon, kínossá vált a dolog. A moszkvai, pekingi és Phnom Penh-i16 unokatestvérkéktől pedig úgy lehetett elhatárolódni, ha letagadták a nagypapit.

Kritikus szakaszhoz értünk. Egyáltalán nem biztos, hogy a Nyájas Olvasóba is megpróbálták beleverni az üdvözítő marxizmust, úgy, mint a szerzőbe. De még ha alá vetették is az eljárásnak, azt valószínűleg átaludta, hála az egészséges elme természetes védekező mechanizmusának. Jellemző módon, még a hívő szocialistákról is, kikkel életem során találkoztam, az esetek 99%-ában gyorsan kiderült, nem ismerik, nem értették meg az elméletet. Legtöbbjük csak hitt, de nem tudta, miben. Ezért most kénytelen vagyok zanzásítva leírni, miből is áll a „Tan”. A dolgot megúszni nem lehet. Megpróbálom úgy elvégezni, hogy ne fájjon. Nagyon erős kávé szükségeltetik!

Marx a fanatizmus határát súrolóan materialista volt. Elméletében nyoma sincs olyasminek, hogy a világot azért kéne megváltoztatni, mert csúnya és igazságtalan. Nem keres ő semmiféle felsőbb lényt sem. Azt állítja magáról, mindent fillérre pontosan kiszámított, és józan kereskedői ésszel, (állítólag vas-) logikai sorrendben levezeti próféciáit. És megteszi javaslatait, hogyan kell szerinte berendezni a világot. Ezáltal az nem jobb és szebb lenne, hanem úgy lesz hatékonyabb.

A Bölcs gazdasági folyamatokból vezet le mindent. A kályhától indul: mi is az az érték? Nem ő találta ki, de átvett másoktól egy hármas felosztást: használati érték, munkaérték, csereérték. Ebben már van egy logikai bukfenc. Hogy érthetőbb legyen a dolog, kicsit olyan ez, mintha tyúkocskákat aszerint értékelnénk, milyen tojásból keltek ki. Munkaértéke csak árunak lehet, azzá pedig bármely dolog csak a csere folyamán válik. Onnantól kezdve viszont csak ára van. A korábban rácsöpögött veríték mennyisége legfeljebb szánalmat ébreszthet. A kis Karl gyerekkorában túl sokat hallhatta, hogy a szorgalmas munka minden érték forrása. Később sem jött rá, hogy az izzadság piaci, forgalmi értéke vajmi csekély. Két vasdarab egymáshoz buherálása lehet baromi fárasztó, de a létrehozott kütyü attól még értéktelen. Ő ezeket a problémákat nagyvonalúan elintézi azzal, hogy a cserére felkínált dolognak legyen használati értéke, a létrehozására felhasznált munka mennyisége pedig legyen társadalmilag szükséges. Az elsővel ne is foglalkozzunk, hiszen ez színtiszta pszichológia. (Milyen használati értéke van A tőke négy kötetének?!) A másodikra az a megoldása, hogy holmi össztársadalmi átlagokat kíván számítani. Készül a baromfifelvágott, melybe bedarálja mind a broiler-csirkét, mind a vadászsólymot, hiszen háziszárnyas mind a kettő. Figyelem, A tőke négy kötetének majd’ háromezer oldalából már az ötödiken kezd kisiklani a logika gőzmozdonya!

Ha már a húsfeldolgozásnál tartunk, lenne egy kérdésem. Van ára a karajnak, oldalasnak, csülöknek, stb. Marx elvtárs, tessék mondani, mi a felsorolt húsok munkaértéke külön-külön? Ha viszont már egy csóró disznó esetében elakad a tudomány, mit kezdünk egy ország GDP-jével, hiszen az a javak nem valamivel bonyolultabb halmaza, mint a derék, feldarabolandó négylábú?

Munkaérték-elmélet nélkül persze nagyon nagy gáz lenne. Nélküle fejre állna az egész profitelmélet meg a munkások kizsákmányolásáról szóló tan. Azt ő matematikai képletek segítségével vezette le. (Mint már szó volt róla, Casanova is általános iskolai színvonalat tükröző formulákkal hozta létre a dicsfényt maga körül.) Hát, ezek a képletek nem stimmelnek, hiszen benne az ismeretlenek nemcsak nem ismertek, de nem is léteznek.

A kizsákmányolás-elmélet enélkül is, már első pillantásra is sántítana korunk műszaki szintje mellett. Az atomerőmű-tulajdonosok nyereségüket aligha hozhatják össze a vezérlőterem néhány technikusának fékeveszett kizsákmányolásával.

Ez a szemléltető ábra valószínűleg nem is a legjobb. A szerző azonban nem kívánja tucatnyi, ennél jobb példa felvonultatásával fárasztani sem a Nyájas Olvasót, sem önmagát. Nagyobb dologról van itt szó.

Profit csak áru vagy szolgáltatás előállítása és értékesítése folyamatában keletkezhet. A textilgyáros nem gyűjt szövetet. Mikor vághat zsebre nyereséget? Ha eladja a szajrét. Ott, ahol a banán terem, nagyon sok szegény indián meg néger asszony él. Ennek ellenére, a gaz kapitalistának nem az ő banánmosó, -cimkéző és -csomagoló munkájukra fáj a foga. Neki a világ módosabbik felében vásárolgató elegáns és illatos háziasszony bukszája kell. Őnagysága fogja kipengetni a suskát a gyomnövény terméséért. Bizony, nyereség csak akkor van, ha a pénztárgép is megcsörren. A gyári duda még hiába szól a műszak végén.

A fenti megállapítás – persze más megfogalmazásban – szerepel közgazdasági szakközépiskolák első évfolyamos tankönyveiben is. Igazán kár, hogy ezeket a köteteket társadalomtudósok oly ritkán forgatják.

Igaz materialista számára a kizsákmányolás borzasztóságos csúnyasága még nem indokolná a rendszer törvényszerű bukását. A rabszállító autó sem akad még el attól, hogy igazságtalanul bebörtönzöttek az utasai. Marxnak több kell. Addig számol, míg eljuttat bennünket nagy felfedezéséig, a munkásosztály elnyomorodásának törvényszerűségéig, ami a mindent elsöprő válsághoz vezet. No comment. Pedig szerinte ezért, csak ezért kell megbuknia a kapitalizmusnak.

Az elnyomorodás-elmélet hiába csúcsa, záróakkordja a teóriának, annyira blőd, hogy a XX. században a szocialisták már dugdosták, mint hülyegyereket a vendégek elől. Elhallgatják, letagadják a létét, végszükség esetén, ha sarokba szorulnak, hát belemagyarázzák, hogy az relatív nyomorként értendő.

Nagyon tömören ennyi, miért is kellene megbuknia a régi rendszernek. Most már csak az van hátra, kik és mit fognak létrehozni romjain. (A hogyan kérdésre majd Uljánov és Dzsugasvili16/a elvtársak, illetőleg a nyugat-európai szocdemek adják meg a választ.)

Marx felfedez egy nyilvánvaló tényt, ami addig nem igazán szúrta ki a többiek szemét. Feltűnt egy osztály. Akkor még nem sejthette, hogy jó egy évszázaddal később az szinte nyomtalanul eltűnik majd a műszaki fejlődés következtében. Az új osztály, a városi, nagyüzemi proletariátus feltartóztathatatlan áradatnak tűnt, senki nem gondolta, hogy a vízözönből csupán tócsák maradnak mára, immár másfélszáz év elteltével. Isteni ajándék hullott Marxék ölébe. A mezőgazdaságban bekövetkezett technológiai és tulajdoni változások, valamint az olcsóbb gyarmati áru beözönlése következtében fölöslegessé vált falusi tömegek az ipari központokban, a nagyvárosokban kezdtek gyülekezni. Valami olyasmi zajlott le, mint amit ma a harmadik világ elképesztő méretű város-szörnyetegeiben látunk. A felhalmozódott embertömeg nemcsak hatalmas, de koncentrált is volt, így megszervezhetőnek, pontosabban könnyen megszólíthatónak (esetleg manipulálhatónak?) tűnt. Semmilyen tulajdon, pláne ingatlan nem kötötte meg gondolkodását, nem korlátozta cselekedeteiben. Hitét és hagyományos kultúráját elveszítette. (A proletár meg fogja tenni azt, amit a paraszt soha. Ő bizony gondolkodás nélkül felkoncolja a plébános urat.) Jogosan volt elégedetlen, hiszen förtelmes nyomorban élt. Ki a rosseb tudott volna máról holnapra emberi hajlékot, egészséges élelmet, orvosi ellátást, oktatást varázsolni ekkora embertömegnek?

Miként az Úr Izráel népét, úgy Marx a munkásosztályt választotta ki a feladatra. Bizony, beszédes már a név is, melyen a szerencsétleneket emlegetik. Proletariátus. Annak idején a köztársasági Rómában kapta ezt az elnevezést egy nincstelen tömeg. Ez egy akkori népességrobbanás következtében tűnt fel. Kezelhetetlennek tűnt kezdetben. Etetni kellett. A hatalmi elit különböző csoportosulásai azonban rendkívül gyorsan felismerték: viszonylag olcsón ellátható, megvásárolható. Kiváló hivatkozási alap és remekül felhasználható a hatalomért folytatott pártharcokban. Micsoda párhuzam! Erre még nagyon is visszatérünk napjaink tárgyalásánál, hiába viselnek ma álnevet a szereplők.

Megvolt tehát az eszköz. Maga Marx persze alig leplezett megvetéssel közeledett a naiv kézművesekhez az egyletesdi során, ami különféle szövetségek, Internacionálék megalapításához vezetett. De muszáj volt leereszkednie a meglovagolásra kiszemelt réteghez. Fel kellett számukra állítania egy kívánatosnak tűnő célt is.

Új társadalmat kell teremteni! Most következik Marx legnagyobb ötlete. Hát, kell a tulajdon a hatalom gyakorlásához, a földi javak élvezéséhez? Nem!!! A tulajdon szinte csak gonddal jár. Mellesleg, az Európán kívüli civilizációk évezredekig baromi jól megvoltak tulajdoni lapok, gépjármű forgalmi engedélyek, földhivatalok és részvénykönyvek nélkül is. A szerző a XX. század ’90-es éveinek derekán jelen volt egy országos jelentőségű orosz nagyvállalat első emberével folytatott tárgyaláson. A vezérigazgató úr volt ott korábban a vezérigazgató elvtárs is. A tárgyalást követő falatozgatás és vodkázás során aztán a nagy ember az oldott légkörben már-már könnyezve emlékezett vissza, milyen élete is volt a proletárdiktatúra idején. Nem voltak neki színes papírjai, akarom mondani részvényei. A havi fix is alig volt több, mint egy szakmunkásé. Csak a munkásüdülőnek nevezett negyvenszobás dácsában17 tivornyázhatott hasonszőrű vezető cimboráival. A helyi repülőtéren készenlétben állt egy sugárhajtású gép, hátha bokros teendői más városba szólítják. Szerette a kultúrát. Rendszeresen látogatta a helyi operaházat. A páholyban ülve távcsővel választotta ki azokat a balerinákat, akik aztán visszautasíthatatlan meghívást kaptak a dácsába. De tudjuk, a társadalom igazságos volt, legfeljebb a vezetőknek adatott meg minden, ami a lakosság szakszerű vezetéséhez kellhet…

A tulajdon direkt eltörlése népszerű gondolatnak bizonyult annak idején. Kielégítette széles tömegek azon, szívből jövő kívánságát, hogy a fordulat révén dögöljön meg a szomszéd tehene. (Ugye nem kell a viccet elmesélni?) Sőt, mivel a javakat nem azért szedik el egyesektől, hogy másoknak adják, elejét veszik a „Miért nem nekem?” kérdés felmerülésének.

A magántulajdon eltörlése valójában minden tulajdonnak a hatalmi elit ellenőrzése alá csoportosítása. A javak az élcsapatnak kerülnek, ha nem is tulajdonába, de birtokába.

A tulajdon begyűjtésére később új technikát kellett kifejleszteni. Az elnyomorodás-elmélet nem működött. Mivel egyre több lett a tehénke, a marhapestis propagálása kezdett erősen népszerűtlenné válni. Az már a XX. századi utódokra maradt, hogy jobbat találjanak ki. Sikerült, igaz, ezt már nem a vörös lobogó alatt állva hirdették meg.

(Ezt még tárgyalni fogjuk. Most csak annyit, hogy a sokmillió részvényes tulajdonából mára már színes papír sem maradt, csupán letéti igazolásokra vonatkozó igazolások számlaegyenlegének kivonata. Az állítólag egyszerű alkalmazott, a manager ellenben talicskában tolja haza a pénzt, viselkedése pedig erősen emlékeztet a derék gépgyártóéra a proletárdiktatúra idején. A kitűzött célt így is el lehet érni.)

Nem is merek arra gondolni, unalmában hány Olvasó vágta eddigre a szemétbe ezen irományt és kívánta a náthásba szerzőjét. Befejezem a Szőrmók tanának ismertetését, már csak egy – ezúttal feltehetően nem szándékos – tévedését kell érintenünk. A jövő idilli társadalmának tervezésekor, a nagy lendületben kiselejtezte a pénzt is. Öreg hiba volt. A későbbi kivitelezők, a gyakorlati megvalósítás során erre hamar rájöttek. Szegény kis pénz semmiről sem tehet. Nélküle viszont gazdasági tevékenységet folytatni képtelenség. Zollstock nélkül nem lehet építkezni. Azt az igazságtalanságot, hogy egyik ember magasra nő, másik kicsi marad, nem küszöbölhetjük ki a centiméter rendeleti úton történő betiltásával. Az elmondottak közül egyébként ennek a próféciának volna a legkisebb jelentősége. Csak azért említem, mert széles körben ez ragadt meg: a kommunizmus a pénz nélküli társadalom.

Még egyszer nézzünk vissza. Milyen célközönségnek, mit hirdetett az új tan? Milyen marketing-stratégiát választott Marx? A modern társadalmakban abszolút többségbe kerülő alkalmazottak rétegének üzente: Te, mint osztály vagy minden jó és érték teremtője. Te egy magasabbrendű kaszthoz tartozol. Társadalmi státuszod révén máris automatikusan tagja vagy a Gyülekezetnek, a kiválasztott osztálynak. Rázd le a tulajdon bilincseit, és meglátod, vezetőid megteremtik minden világok legjobbikát. Ők fognak gondoskodni Rólad, hisz erre hivatottak. Akkor majd elengedheted Magad, újra boldog gyermek leszel, vezető nénik és bácsik hada fogja lesni minden kívánságodat. Szédítő perspektíva. Az istenadta népnek olyan jól esett elhinni a kemény szembedicsérést, valamint a földi paradicsom eljövetelét, hogy a túlnyomó többség nem is akarta észrevenni a már említett logikai ficamokat. Fogyasztási cikkek reklámja terén is azt látjuk, minden szart el lehet adni ezzel a jelszóval: mert „Te ezt megérdemled”. Csodálkozik valaki, hogy ekkora sikersztori lett a „Tan” pályafutásából?



Előző rész: itt.



(folytatjuk)

14 Neumayr, Anton: Diktátorok orvosi szemmel. Perfekt Kiadó, Budapest, 1999. 15 Ld. Francis Wheen: Karl Marx. Napvilág Kiadó, Budapest, 2004 16 Kambodzsában a kommunisták 1975-ös hatalomra kerülésüket követően rövid idő alatt az ország lakosságának mintegy harmadát mészárolták le. 16/a A szovjet felekezethez tartozó kommunisták is tagadják az ideológiai közösséget az olyan vezetőkkel, mint Pol Pot, pedig ők segítették hatalomra. 17 Eredetileg: nyári lak. A szovjet időkben alakult ki az az általános gyakorlat, hogy a „vezetők" viszonylag szerény városi lakás fenntartása mellett pazar vidéki kúriákban élvezték az élet napos oldalát.

MOGY-embléma_2019.png
Blogos rovatok
Kiemelt cikkek