Blüblüblü boltok (Dienes Jenő Attila hódolata)

Kapca és Szivacs a rücskös falnak dőlve ácsorgott a főutca félhomályában. Hosszú, görnyedt nyomorúság ez idekint, mióta nincs kocsma. Alig érzékelhető, gyenge a közvilágítás. Néhány éve már ez az alternatíva. Ha valaki beledől egyszer a szórakozásba, nem számít az energiatakarékos buksza, belül a régi Tungsram fényével izzik az emberiség. A blüblüblü éjszakában nincs népegészség, tömetlen fogak, csak talpas cigi, meg a falnak dőlés. Legalább vidáman döglünk meg – mondják, amíg a brit tudósok be nem bizonyítják, vígan támaszkodik a máj- és a tüdőhadsereg.

Szóval Kapca, Szivacs és Stamesz ott ácsorogtak a rücsökfal mellett, reggel hatkor és más időpontokban, míg rájuk nem setétedett. Pióca nyitáskor vett egy lőszert. Valami fehér ampullát, meg egy hígabb komlót. Leküldte őket és tök jól lett. Elkezdődött a viccelődés, hebehurgya poénokkal lődözték a járókelőket, főleg a nyugdíjasokat, a zöldségesbe, orvoshoz, patikába csoszogókat. A rendszer ilyen: kulturált köztérszesz és kiszámítható béke, hátra járunk hugyozni.

Ezeken a helyeken kezdődnek a napi tegeződések, kedélyesek vagy rohanósan kimértek, merre nyílik ez a hűtőajtó, csak jelezném, meleg a Hábé, de te voltál itt előbb, á csak menj, mi ráérünk. Jönnek, mennek a népek, reggel a szanaszét dobálható kis üvegek vérét szívják, vagy nikotint. Kivirágoznak a kín ráncai, kisimulnak a sérvek, elillannak a bátortalan lemondások, Dél Birodalma lassan szépül.

Hogy régen mi volt, az legyen a következő vendég története, egyelőre áznak a harangok, őszbe feslenek a pulóverek. A melósok évekig építkező remegéséből időnként szűk vigyorok, retardált szövegfoszlányok hullanak közénk, tántorgó éjszakák pofára esései. A szépen induló háborúnak lassan vége, új hordák érkeznek a rücskös falak darálóiba, a kopott hátak nem beszélnek tervekről, most azokról hallani a legkevesebbet, miközben fogy a nemzeti dohány.