Búcsú v. l. Dömötör Zoltántól – Patrubány Miklós, a Magyarok Világszövetsége elnökének gyászbeszéde
V. l. Dömötör Zoltán, az 1956-os Magyar Nemzetőrség főparancsnoka 89. életévében elhunyt és eltemették. Az evangélikus egyház szertartása szerinti temetésén családja felkérésére Patrubány Miklós, a Magyarok Világszövetségének elnöke búcsúbeszédet mondott, amelyet alább közzéteszünk.
Búcsú v. l. Dömötör Zoltántól
Gyászoló Család! Végtisztesség tevő Magyar Közösség!
Búcsúzni jöttünk vitéz lovag Dömötör Zoltántól, az 1956-os Magyar Nemzetőrség tiszteletre méltó kort megért főparancsnokától, számos kitüntetés birtokosától, megannyi település díszpolgárától, hogy csak Egert, Kistarcsát és Csömört említsem. Búcsúzunk Zoli bátyánktól, aki a Magyarok Világszövetségének is tagja volt.
A magyar közélet számára Dömötör Zoltán az 1956-os Magyar Forradalom és Szabadságharc „gyermeke” volt. „Gyermek”-ként említem ugyan, de már huszonéves főiskolai hallgató, amikor magával ragadja a forradalom heve, és Egerben nemzetőrként, fegyverrel a kezében vállal szerepet a riadócsoportban, amit a forradalom szovjetek által történt vérbe fojtásának haszonélvezői, a kommunisták öt éves börtönbüntetéssel „jutalmaznak”, amit az ország különböző büntető intézményeiben 1957-1962 között le is tölt. A „jutalomhoz” hozzátartozik az is, hogy szabadulását követően sem fejezhette be tanulmányait és az 1990-es rendszerváltoztatásig kizárólag segédmunkásként dolgozhatott.
Nevezd meg barátodat, és megmondom ki vagy – tartja egy régi közmondás. Én is ekként akarom méltatni Őt a végső búcsú pillanatában, emlékezetbe idézve azt, aminek életében részese volt, és szólva azokról, akik körülvették Őt.
Az 1956-os Dömötör Zoltán – szabadulása utáni sorsában – rokon az országos hírű Fekete Pállal, aki 1956-ban sok nyelvet beszélő tanárként a Békés Megyei Forradalmi Bizottság vezetője volt, amiért Őt előbb halálra ítélték, majd büntetését életfogytiglanira enyhítették. Általános amnesztiával való szabadulása után Ő is csak segédmunkásként dolgozhatott 1990-ig. A keserű magyar sors fájdalmas példázata az, amikor 1989-ben még kubikosként egy szegedi csatorna dugulásának elhárításán dolgozott, és csak feje látszott ki a csatorna-nyílásból, amikor arra sétált egy ballonkabátos úri ember. Az illető ismerősnek tűnt. Ezért rákérdezett az egykori börtöntársra: Te vagy az, Árpád? A megszólított visszapillantott a gödörből kinéző kubikosra, majd – mint akinek valami dereng – visszakérdezett a sok nyelvet beszélő egykori tanáremberre: Te vagy az, Pali? Fekete Pál, hiszen Ő volt az, így folytatta: Hová mész, ilyen elegánsan öltözve? – Az egyetemre megyek tanítani – hangzott Árpád válasza. Mire Fekete Pál: Hogy van az Árpád, hogy Te egyetemen oktatsz, én pedig ma sem lehetek más, mint kubikos? Csattanó válasz érkezett Árpádtól: Mindig mondtam Nektek, hogy nincs magatokhoz való eszetek! – Árpád teljes neve Göncz Árpád volt…
Amikor Dömötör Zoltán nevét kimondjuk, szólnunk kell édes testvéréről, főtiszteletű Dömötör Tibor protestáns püspökről is, aki a XX. századi amerikai magyar emigráció egyik legkiemelkedőbb alakja volt. Ő nem csak az Ohio állambeli Akronban életre hívott Lórántffy Otthon alapítója és vezetője volt, hanem szellemi irányítója is az amerikai magyar életnek, akit érdemei elismeréseként a Magyarok Világszövetsége a Magyar Nemzetért Érdemrenddel tüntetett ki, és akinek ezért az Ópusztaszeri Nemzeti Történelmi Emlékparkban egy nevét viselő emlékfa őrzi majd nevét évszázadokon át. Igen, Dömötör Zoltán ilyen családból származott!
Dömötör Zoltán bátyánk – mint mondottam –, az 1956-os Magyar Forradalom és Szabadságharc fegyveres őre volt. Ahhoz, hogy helyén tudjuk ezt értékelni, minduntalanul fel kell idéznünk a ma élők számára azt, hogy mi is volt 1956.
2006. október 15-én, a Forradalom közelgő 50. évfordulóját köszöntő ünnepi Küldöttgyűlést tartott a Magyarok Világszövetsége. Ezen a gyűlésen felszólalt és fulmináns, sodró erejű szózatot tartott Dr. Hegedűs Loránt református püspök, aki haláláig a Magyarok Világszövetségének tagja volt. Rendkívüli, ihletett beszédében összehasonlította az 1956-os Magyar Forradalmat és Szabadságharcot az ótestamentumi Tízparancsolattal, és az Újtestamentum erkölcsi parancsolataival, amelyek Jézus urunk Hegyi beszédében foglaltak. Az összehasonlítás során bebizonyította, hogy Forradalmunk mindenben megfelelt mind az Ó-, mind az Újtestamentum erkölcsi parancsolatainak, és ennek alapján kimondta azt a következtetést, amely minden magyarnak eszébe kell jusson, ha 1956-ról kérdezik: 1956 nem csak a magyar nemzet történetének volt kiemelkedő eseménye, nem csak az emberiség életének volt mérföldköve, 1956 valóságos üdvtörténeti jelentőségű esemény volt! Igen, üdvtörténeti jelentőségű volt!
Ugyanazon a Küldöttgyűlésen Rácz Sándor, az 1956-os Nagy-budapesti Központi Munkástanács elnöke, aki 2003-tól 2013-ban bekövetkezett haláláig a Magyarok Világszövetsége tiszteletbeli elnöke volt, emlékbeszédében felvázolta és bizonyító erővel érvelt amellett, hogy az 1956-os Forradalom lényegét ezzel a három szóval lehet híven megfogalmazni: Szabadság – Tisztesség – Méltóság. Mennyivel különb ez az értékrend, mint az 1789-es nagy francia forradalom hamisnak bizonyult hármas jelszava: Szabadság – Egyenlőség – Testvériség!
Hannah Arendt, Németországból Amerikába kivándorolt filozófus pedig így összegzett: Az 1956-os Magyar Forradalom messze fölülmúlta jelentőségben a Francia Forradalmat, mert mindvégig megmaradt a szabadság követelésénél, és sohasem süllyedt le a „sans culotte”-ok anyagias követeléseinek szintjére.
Dömötör Zoltán ennek a Forradalomnak volt a „gyermeke”, harcosa és emlékének őrzője. Őrizzük meg mi is méltóképpen Dömötör Zoltán főparancsnok úr emlékét!
Nyugodjék békében!
Az Örök Világosság fényeskedjék Neki!
Patrubány Miklós,
a Magyarok Világszövetségének elnöke
MVSZ Sajtószolgálat
Comments