Cey-Bert Róbert Gyula: Szkíta, hun, türk, magyar szellemi‒lelki genetika

1. Archeogenetika

Szkíta-hun, türk-magyar rokoni kapcsolatok a távoli évezredek rejtélyes világába, a lovat háziasító titokzatos protoszkíta ősökig vezethetők vissza. Régészeti leletek vizsgálatai szerint a ló háziasítása 6-8000 évvel ezelőtt történt a hatalmas eurázsiai síkságon, valahol a mai Kazakisztán területén, a  protoszkíta ősök földjén. A ló háziasítása forradalmi változást jelentett az emberiség történetében, megteremtette a lovasműveltségű társadalmat, amely kereskedelmileg, gazdaságilag, hadászatilag, hatalmas előnyt jelentett a gyalogosan közlekedö földművelő népekkel szemben.

Az archeogenetikai vizsgálatok egyértelműen kimutatták, hogy a lovasműveltségű szkíták DNS molekulái (összetett örökítő anyagot, genetikai adatokat tartalmazó molekulák) ugyanúgy megvannak a hunokban, mint a leszármazottaikban, a türk török népekben és a magyarokban. 

A Turul nemzetségbeli (Árpádház) III. Béla magyar király (1174-1196) maradványainak genetikai vizsgálata kimutatta, hogy az ősi magyar uralkodó dinasztia eredete visszavezethető a több mint 3500 évvel ezelőtti, közép-ázsiai szkíta népekhez. A távol-keleti, közép-ázsiai, kaukázusi, anatóliai, európai türk népek és magyarok genetikai vizsgálata hasonló eredményt hozott, a vérvonalaik visszavezethetők a szkítákig, a hunokig, tehát ősi rokoni szákak kötik őket össze.

2. Szellemi és lelki genetika

Az archeogenetika mellett van még egy rendkivül  fontos bizonyíték  a szkíta, hun, türk, magyar rokoni szálak kimutatására: a szellemi és lelki genetika. Szellemi és lelki genetikát archetípusoknak nevezett ősképek, mondák, népmesék, népzene, néptánc, történelmi emlékezet, a hitélet jelképes ünnepei, népdalok, szokások, népművészet szín- és formavilága, mindennapi tevékenységek rendje, étkezési szokások, szertartások, építmények, a környezet élővilágához kötődő érzelmi kapcsolatok alkotják, amelyek meghatározzák a nép szellemiségét, természetét, jellemét, nemzeti jellegét, kultúráját. A XX. század legnagyobb pszichológusa, Karl-Gustav Jung szerint a közösségi tudatalatt mélyen rejtőzködő, évezredek alatt kialakult ősképek (ősi jelképes értékek) egy nép szellemi, lelki sajátosságainak legmeghatározóbb tényezőit képezik.

3. Szkítákig, hunokig visszanyúló türk-török-magyar ősi jelképes értékek, ősképek

Minden nép nemzeti jellegében, tulajdonságaiban, kultúrájában meghatározó szerepet játszanak az ősöktől örökölt jelképes értékek, amelyek lelki támaszpontot és azonosulási lehetőséget biztosítanak a közösség számára. A türk népek és a magyarok lelkében máig fellelhető jelképes értékek, ősképek (archetípusok) egyértelműen a lovasműveltségű ősökig, a szkítákig, a hunokig vezethetők vissza.

Krónikák, mondák, régészeti leletek tanúsága szerint a szkíták, hunok és utódaik ősi jelképeiben, archetípusaiban megjelenik a lovasműveltségű lélek világképe, életszemlélete: az égbolthoz kapcsolódó istenfogalom (Tengri hunul Istent és égboltot is jelent), az égbolt titokzatos végtelen mérete jelképezte számukra Isten, az Ég Ura végtelen hatalmát. A meghatározó ősképek közé tartozott szintén a Világmindenség rendező elvét jelképező Világfa (égi világ, földi világ, földalatti világ), és a vitéz lovasíjász lélek azonosító jelképei: az égi világgal való kapcsolatot jelképező egyenesreptű, harcos szellemű sólyom és sas, a lovasműveltségű népek életmódját, harcmodorát megtestesítő villámgyorsan száguldó paripa (táltosló), az agancsával a Világfát, a fényt, az útmutatást jelképező szarvas (csodaszarvas), a kitartást, a társadalmi szervezettséget jelképező farkas, a család, a nemzet szabadságát, a hadisikereket biztosító fegyverek, az íj, a kard és az Ég Urával és az ősökkel való kapcsolat kialakításának szakrális eszköze, az áldozati üst. A hun áldozati üst a legjellegzetesebb hun régészeti lelet a mai napig!

4. Szellemi és lelki genetika közös jelképrendszere 

Istenfogalom

Az emberi lélek legtitokzatosabb ősképe az istenfogalom jelképes megjelenítése, amelyet a szkíták és a hunok a napos, holdas, csillagos égbolttal jelképeztek. Az első hun szó, amelyet a kínai krónikák feljegyeztek (Sima Qian Kr.e. 145-88) az Istent és az égboltot jelentő Tengri. A hunok számára az ismétlődően változó égbolt, a nappalok és éjszakák váltakozásának kettős titokzatossága a Nappal és a Holddal, ez jelképezte az Istent, az Ég Ura végtelen hatalmát.

A lovasműveltségű népek hitvilágában Istent, az Ég Urát Égi Atyának is nevezték, és vele szemben fogalmazták meg a kettős értékrend jegyében az Ősanya és a Földanya fogalmát, amely a magyar hitvilágában Nagyboldogasszony formában jelent meg.

Szkíta erkölcs, „jótörvényű szkíták”

A lovasműveltségű népek őszinte istenhite visszatükröződött társadalmi törvényeikben, életvitelükben. Herodotos, az ókor legnagyobb krónikása szerint (Kr.e. 484-424) a “jótörvényű szkíták” a legbecsületesebb nép a világon, igazat mondanak, megtartják ígéretüket, az eskü megszegése a legnagyobb bűntettnek számít. A szkíták és a hunok igazságosan, emberségesen bántak az ellenféllel, nem mészárolták le a foglyokat, sőt, gyakran szövetséget kötöttek a legyőzött népekkel. A szkíta-hun örökség igazságossága megjelenik a türk és a magyar lélekben is.

Világfa (Életfa)

 A szkíta-hun hitvilágban a Világfa a világmindenség rendező elvét jeleníti meg:

• égi világ: a Világfa koronája és ágai,

• földi világ: a Világfa földet érő törzse,

• földalatti rejtélyes világ: a Világfa gyökérzete, amely pontos tükörképe a koronának és az ágazatnak.

Az ősi hun-türk-magyar hitvilág táltosdobjai (sámándobok) szakrális jelentőségű díszítésében gyakran megjelenik a Világfa jelképe a Nappal és a Holddal.

Áldozati üst

A szkíták, hunok és lovasműveltségű utódaik egyik legjellegzetesebb szakrális szertartásos eszköze az Istennel és az ősökkel kialakítandó kapcsolat megvalósítására használt üst, amelyben az áldozati ételt készítették. A hunok legmeghatározóbb régészeti lelete a jellegzetes hun üst, amelynek régészeti előfordulásai végigvezetnek a belső-mongóliai Ordosztól a kárpát-medencei Magyarországig, mindazon területeken, amelyek valaha a Hun Birodalomhoz tartoztak.

A sólyom, a sas, a szarvas, a ló, a farkas, az íj és a kard, a szkíta-hun tudatú népek lélek- és nemzetazonosító jelképei.

Sólyom, sas

A sólyom és a sas a lovasműveltségű népek szellemiségének jellegzetes jelképértéke. A sólymot az Ég Ura hírvivőjének tekintették, az égi világgal való kapcsolattartás szakrális madarának. A litoyi kurgánban talált aranysólyom (Kr.e. 5.század) a szkíta sólyomszellemiség legtökéletesebb művészi alkotása. A sólyom hun eredetű elnevezése, a Tórul megjelenik a magyaroknál a Turul mondákban és az ősi magyar uralkodóház elnevezésében (Turuldinasztia). A szeldzsuk törökök első uralkodóját Togrulnak nevezték (Togrul király 1038-1063). A szeldzsuk törökök uralkodó jelképét a kétfejű sast (sólymot) a keresztes háború idején ismerték meg a nyugatiak, átvették, és az európai uralkodó dinasztiák azonosító címerjelképeként használták (Habsburg császárok, orosz cárok).

Szarvas

A szarvas jelkép szintén az égi világgal való kapcsolatra utal (Világfát jelképező agancsok), ugyanakkor jelképezi a hajnali fényt, az útmutatást, a követendő irányt is. A szarvas megjelenik szkíta, hun, török, magyar mondavilágban, mutatja az új hazába vezető utat a népnek. Az ősi magyar mondában két testvérpárt, a hun Hunort és a magyar Magort vezeti az új hazába.

Ló

A lovasműveltségű népek azonosító jelképe. Az ősi hitvilágban táltosok, sámánok (kámok) révüléses szertartásában táltoslovakon közlekedtek az égi, a földi és a földalatti világ között. A kirgiz Er Tüstök monda csodálatos táltoslova levegőben repülve, földön vágtatva, víz alatt úszva, sárkánnyá válva legyőz minden akadályt.

Farkas

A hűség, családi szeretet, kitartás, társadalmi fegyelem és szervezettség, a harcos szellem ősi szkíta-hun totemisztikus jelképe.

Íj, kard

Az íj meghatározta a lovasműveltségű népek jellegzetes harcmodorát, a lovasíjászatot, amely szinte legyőzhetetlenné tette a szkíta és hun haderőt a villámgyorsan támadó, hirtelen visszavonuló, majd ismét nagy erővel rohamozó lovasíjász harcmodornak köszönhetően. 

A kard a bátor, vitéz harcos-szellem megtestesítője. A szkíták a Kard Népének nevezték magukat, nagy szertartásokat rendeztek a „Szent Kard” tiszteletére. A hunoknál tovább élt a kard szakrális tisztelete. A monda szerint, miután Atilla megkapta az „Isten kardját”, legyőzhetetlenné, a Világ Urává vált.

5. A szkíta, hun ősök szellemi, lelki genetikája összeköti a türk-török és a magyar lelket

Következtetésképpen fontos hangsúlyozni, hogy a szkíta-hun szellemi genetika ősképei meghatározóan jelen vannak úgy a türkök és magyarok, mint keleti rokonaik, a mongolok tudatalatti világában.

Ezt érezhette minden bizonnyal Nagy Szulejmán török szultán, amikor elfoglalta Székesfehérvárt, a magyar királyok koronázó fővárosát. Lefordíttatta a magyar királyi könyvtár őstörténeti anyagát törökre, minden bizonnyal újabb ismereteket akart szerezni a magyarok által megőrzött szkíta-hun történelmi eseményekről. A magyar krónikák török fordítását a XIX. század végén találták meg az isztambuli Topkapi palota könyvtárában, amely az egyetlen hiteles forrása az elveszett magyar krónikáknak. 

A szkíta‒hun őstörténet ismerete a türk-török-magyar kapcsolatok megerősödésének egyik meghatározó alappilére!