Cser Ferenc: A jelenkor észlényeiről. Avagy: jogok vs. kötelességek és élvezkedés vs. felelősség
Olvasom a napi híreket és csak kapkodom a fejem: a világot állítólag vezető, kormányzó elit ekkora barom, ilyen hülye lenne-e, vagy csak minket, mezítlábas polgárokat néz annak? Azaz az emberi erkölcsi mércével mérve lenne gonosz.
Leginkább arra hajlok, hogy mind a kettő igaz.
Hogy miről is lenne szó? Hát nem másról, mint a magukat csak LMBTQ...stb. betűcsoporttal jelezett társadalmi kisebbség mögé beálló hírportálok szerkesztőinek – illetve, még inkább a mögöttük álló és állítólag nem létező hatalmi csoportoknak – a hangjáról.
Mert ezeknek az embereknek, az LMBTQ... stb. csoportjainak jogaik vannak – legalább is a hangadó liberális ideológia előtt hajbókoló megmondó emberek szerint. Joguk van önmaguk meghatározásához, joguk van sajátos életvitelükhöz, sőt, mi több, joguk van onnan a társadalom többségét lefitymálva bírálni és eszméiket az utánpótlásuk biztosítása érdekében akár a legkisebb gyermeki korosztályok között is szabadon terjeszteni.
Mert ugye, nekik jogaik vannak. Jogaik, amelyeket »nagy tudású« jogász doktorok által szentesített törvények biztosítanak – és kényszerítik a közibük nem tartozókat pofájuk befogására és az előbbiek kiszolgálásra, vélt és valós jogaik maradéktalan elismerésére, biztosítására.
Nocsak, nocsak? Jogok mellett mégis lennének kötelességek is? Igen, csak nem a jogok birtokosai számára.
Mit is akarnak ezek a magukat a társadalom fölé helyező, a társadalom abszolút kisebbségét képviselők?
Azt, hogy a társadalom ismerje el őket mint a társadalmat fenntartókkal egyenértékű, sőt, azok felett álló tagjait. Mert ők családot alkotnak – pontosan olyant, amilyet a társadalmat szaporodásával fenntartó többség, jóllehet, éppen a felfogásuk ellenes azzal, hogy maguk szaporodjanak. Ők megkövetelik, hogy senki rájuk ne tegyen egyetlen rossz szót sem, mert akkor az homofób – miközben ők a heteroszexuálisokat megvethetik, a heteroszexuális kapcsolatokat elutasíthatják, azaz ők lehetnek heterofóbok.
Mindez a szinte már egekig tornyosuló liberalizmus szellemében és eszmei tételei alapján. Azon tételek alapján, amelyekben a teljes személyi szabadságot és a rációt tekintik teljes mértékig meghatározónak. Éppen ezért elvetik a szerintük a vallásra alapozott erkölcsöt, minden más hitet, amely nem az övékét követi.
Akkor most lépjünk az ő saját területükre: maradjunk szigorúan a racionalitás talaján.
Kezdjük a tényként elfogadottakkal, elfogadhatókkal: az objektív valóság, az anyagi világ, azaz a természet létezik! Ennek része maga az ember mint gondolkozó – legalábbis erre képes – élőlény. Ez az objektív valóság a racionálisok szerint öröktől fogva, de mindenképp az emberi élethosszakhoz képest több nagyságrenddel régebb idő óta létezik. Meg vannak a maga ősi időkben kialakult és azóta létező szabályai, amelyek a racionalitás igényével rendelkeznek.
A természet nagyon nagy része az ún. élőlények csoportjába sorolható, és ezek szintén tekintélyes hányada állati lény. De mindkét csoportra uralkodó mértékben jellemző, hogy az egyedei élettartama az egészhez képest töredéknyi: létrejönnek, élő tevékenységet folytatnak, utódokat hoznak létre, azaz szaporodnak, majd elpusztulnak.
Remélem, hogy eddig mindez elfogadható.
Az élő természetben az egyes fajok, fajták csakis úgy maradhattak fenn hosszabb időszakon, azaz esetleg több millió éven keresztül, hogy a szaporodásukhoz két különböző nemű egyed szaporító anyagát használják fel, azaz kétivarú a szaporodásuk. A kettő közül csak az egyik adja a szaporodáshoz szükséges mechanizmust (állatoknál petesejt), míg a másik ennek információ készletét a petesejtben fellelhetővel azonos mértékben kiegészíti. Az átörökítő anyag (amit a tudomány kromoszómának ismer) ezért általában két szálú, párhuzamosan tartalmazza mind a petesejt, mind pedig a megtermékenyítő ivarsejtek eredeti információs anyagát, amely az anyaszervezet sejtjeiben lévő információ fele.
Ez a természet számára beváltnak tekinthető mechanizmus több előnnyel rendelkezik: a petesejt biztosítja a faj egyedeinek a konzervatív jellegű megmaradását, ugyanakkor a hím ivarsejtek biztosítják a változhatóságot.
Ennek alapja az, hogy az állatfajoknál a petesejt az új egyed kialakulásával párhuzamosan jön létre benne, azaz az általa képviselt tulajdonságokat viszi tovább – természetesen az egyes petesejtekben az egyedet létrehozó két egyed információs anyag készletéből véletlenszerűen válogatva. A hím ivarsejtek pedig nem sokkal a megtermékenyítés előtt képződnek, és ezért a hím egyed akkori szerzett tulajdonságait is átörökíthetik.
A faj fennmaradását biztosítandóan két eltérő nemű egyed információs anyagát használja a természet. Éppen ezért az embernél is két nem létezik, és a két nem együttesen képes az emberi fajt fenntartani.
Az utódnemzéshez éppen ezért két nem azonos nemű egyedre van szükség – azaz nőre és férfire, akiknek a genetikai állományában van egy kritikus kromoszóma. Ez a női sejtben XX, a férfiban XY – és ez alapvetően kódolja a megszületett egyed nemi hovatartozását. Elvétve előfordul más kombináció is, de azok az egyedek betegnek tekinthetők. Az egyedek nemét – következésképp – a születési nemük meghatározza.
Nos, ez az, amit a magukat racionálisan gondolkozónak vélő LMBTQ...stb. szószólók vagy nem tudnak, vagy tudatosan elhallgatva folytatják propagandájukat. Mert, ugye, az LMBTQ...stb. csoportok tagjai is emberek, és ezért mindazon joguk emberi lényegükből adódóan megvan, mint amellyel a társadalom többségét alkotó – és valójában a társadalom szaporodását biztosító – egyedek rendelkeznek. Így az ő közösségüket is családnak kell nevezni és az azzal járó minden jogi és egyéb lehetőséget meg kell adni. Többek között a születési nemnek a természeti törvényekkel ellentétes megváltoztatásának a jogát és lehetőségét is.
Csakhogy akik a társadalom folytonosságát biztosítják, azoknak van egy másik gondjuk is: ők létrehozzák az utódot és felelősséggel biztosítják annak a társadalomba való beilleszkedését, azaz fölnevelését. A társadalomba mint közösségbe, és ezért már azonnal felmerül a kérdés: ha valakinek jogai vannak, akkor a társadalom többi tagjának kötelessége az egyed jogait biztosítani. Igen, ez így van, ez így helyes – és ezt fejezi ki maga az erkölcs is! De a társadalom másik tagja is egyed és a társadalom része, azaz neki is megvannak ugyanazon jogai, mint az előbb említettnek, amiből a ráció alapján – azaz logikusan – következik: az előző egyedre is hárulnak kötelességek! Jogok érvényesülése kötelességek nélkül elképzelhetetlen.
A társadalom továbbélésének biztosítására a homoszexuális közösségek általában nem képesek, hiszen éppen az a létük feltétele, hogy a hímek a hímekkel, a nők a nőkkel élnek párban – és nevezik magukat családnak, amennyiben kiskorúakat is bevesznek a közösségbe. A homoszexuális nők még képesek gyermek szülésére, de általában mesterséges megtermékenyítéssel, azaz a férfi egyed kizárásával, csakis az ivarsejtjei felhasználásával.
A megváltoztatott nemű egyedek azonban nem. Az LMBTQ… stb. csoport tagjai éppen ezért nem járulnak hozzá a társadalom továbbéléséhez, maradnak csupán élvezkedésre társult párok, gyakran csoportok.
Márpedig a szószólók erről hallgatnak, erről nem akarnak tudni. Ideológiájukban egyedek léteznek, azaz valójában tagadják a társadalmat.
Az LMBTQ... stb. csoportok tagjai hangos szóval emlegetik a szeretetet – ami az angol nyelvben a szerelemmel azonos szóval fejeződik ki! –, és mint általános igényt tálalják azt. Az ún. »büszkeség«-parádék a papagájszerű színes tollakkal díszített felvonulásukban ezt hangsúlyozzák: a szeretet nem válogat! És ide sorolódik, hogy sem a nem, sem az életkor szerint nem válogat, azaz egy LMBTQ... stb. egyed akár kisgyerekekkel is folytathat szexuális tevékenységet – amit a társadalom már nem tűr, nem fogad el, a gyermek megrontásának, fajtalankodásnak ítél. Joggal.
Csakhogy az ő értelmezésükben a szeretet egyetlen megnyilvánulása jelenik meg, a szerelemé, a szexualitás megélése. Már pedig a szexuális »szeretet« alapjában véve különbözik a családot, mint a társadalom alapegységét összefogó szeretettől: a szexuális élvezet a lényege, és az az egyed felé irányul, az egyed a másiktól »kap« – elsősorban gyönyört, örömet, élvezkedést.
Ezzel szemben a családi szeretet az egyedektől egymás felé irányul. A nem szexuális szeretet lényege az »adni«, a »másikért tenni«.
Ideális az a család, ahol a családfenntartók között mind a kettő működik.
Éppen ezért, a természet sajátságaiból eredő kétszülős család nem az LMBTQ... stb.-féle csoport – és valójában csakis ez a család.
Az LMBTQ...stb. közösség sajátságai nem felelnek meg a »család« fogalmának – elsősorban éppen azért nem, mert a társadalom fenntartását képtelenek saját erejükből biztosítani, nem hoznak létre utódokat és nem nevelik azokat fel felelősséggel, hanem mások által teremtetteket fogadnak be. De itt is elsősorban a saját élvezeteik vezetik őket, hiszen nem véletlen, hogy a pedofilok döntő többsége maga is homoszexuális.
Minthogy a család felelősséggel felnevelt utódokkal válik teljessé, éppen ezért a szülők felelőssége az utódok felnőtté éréséig azok nevelése – és nem csak felelőssége, de kötelessége is. Most felmerül a kérdés: hogyha egy ország törvényhozása ezt törvényben rögzíti, akkor miért az a hatalmas felháborodás az LMBTQ... stb. propagandagépezetében? Azokéban, akik a racionalitást vésik kőbe ideológiájuk terjesztése során?
Önként adódik a logikus válasz: a gyerekek, a kiskorúak körében folytatott propaganda elsődleges célja a maguk közösségének életvitelére való nevelés, azaz a fölnevelés felelősségének a szülőkre hárítása mellett a saját csoportjuk növelése. Hogy az pedofília? Igen az, de náluk, ugye, a »szeretet« nem lehet válogatós.
A kérdésekre adható válaszok lesújtóak! Mert akik ezt az ideológiát nagy hangon terjesztik és az LMBTQ… stb. vélt jogaiért verik a tam-tamot, vagy maguk is idióták, vagy az emberi társadalom ellenségei, azaz az emberi erkölcsök alapján megítélve gonoszok.
Az sem kizárt, hogy mind a két minősítés egyidejűleg igaz.
