Czigány Edit: Iparosított Neandervölgy. Egy barlanglakó ámuló vallomása
Ülök a barlangom egyik üregében. Nemrég ébredtem, és keltem fel egy másik üregben lévő, puha vackomról.
A harmadik üregben lévő műpatakot beengedtem egy hatalmas edénybe, amibe én is beleférek, felfrissülök, megtisztulok.
Ha hidegre fordul az idő, akkor a meleg vizű patak kapcsolóját fordítom el, és kellemes, langyos vízben tehetem meg ugyanezt.
Egy darab habzó, sikamlós, fehér vajdarabszerűség segíti a tisztálkodást.
Majd növényi rostokból készült, puha fonadékháló-darabbal megszárítkozom.
Hasonló növényi rostszövedékből készült, testemre szabott lepeldarabokba csavarom magam.
Nem csiholok már fadarabok összedörzsölésével tüzet, csak – a patakhoz hasonlóan – csöveken idevezetett, a földből kibányászott metángáz elégetéséhez használt szerkezet kapcsolóját nyitom meg, és ehhez használom – a csiholáshoz hasonlóan – az apró pálcikák végén lévő, piros méregfej hozzádörzsölését a – hasonló anyaggal
bekent – tároló doboz oldalához. A fellobbantott szikrával és lánggal begyújtom az áramlóra nyitott gázkapcsolót.
Egy kis fémedényben vizet forralok, beledobom – egy-két kisfémkanálnyival – fekete, növényi mag összetört porát, amiből igencsak keserű lötty lesz.
És ezt „élvezettel” megiszom.
Na, Ébresztő! Most ébredek fel!
Továbbgondolom a napot.
A lépcsőn fogok lemenni az utcára, felülök egy elektromossággal vagy benzinnel hajtott járműre, elvitetem magam egy bolthoz, vagy egy piacra, ahol tök ismeretlenek, különböző országrészekben, különböző magvakból megtermeltek élelmiszernek alkalmas élelmet, amit megint mások különböző gépekkel feldolgoztak, azt megint mások egy furcsa, pénznek nevezett papírért megvásároltak, és – mint kereskedők – tovább adtak boltokba, piacokra, stb.
Na, itt hagyom abba!!
És itt ülök a barlangom üregében, és azon merengek, hogy két világháború lezajlott. Az embernek nevezett legkártékonyabb főemlős halomra irtotta egymást. Most újabb technikát eszelt ki, ugyanilyen céllal, de hatékonyabban és olcsóbban.
Már nem kell drága tankot és szuperszonikus vadászgépet venni, pilótát képezni, katonát hazugságokkal hazafiságra nevelni.
Közéjük kell dobni egy vírust – amit már létre is tudunk hozni –, „aki” elvégzi helyettünk mindezt ingyen és bérmentve.
Én meg ülök – a háború közepén – a „fekete leves” mellett, és azon szomorkodom, hogy elhagyott a szerelmem.
Gyönyörű tébolyda, csak gratulálni lehet.
Comments