Czigány Edit: Meglepetésparti
Napsütés.
Üde. hűs szellő, mégis kellemes meleg.
A kedvenc hőmérsékletem.
Tiszta, nagy, kék égbolt, szép, szeptemberi nap.
Egyre szőkébbek a fűzfák a kert végében, a patakparton.
A szomszédok kertjeiből ajándék dió, alma pottyan át hozzám.
A zöld dió-golyók koppanva hullanak a kertkapu alatti betonra, és – mint biliárdasztalon – kicsit gurulnak még.
Némelyik megáll magányosan, némelyik koccan egy korábban lehullott, álló társához.
Talán csak mandinerből lehet őket felszedni?
A másik oldalon almafa hullatja át csempészáruját a komposztdombra.
Feléből kompót, feléből komposzt lesz.
Nézem az égboltot. Nem olyan, mint eddig.
Mi hiányzik?
(Persze „ősszel kinyílnak az egek”. Persze minden közhely igaz.)
De nemcsak ez.
Megvan! Eltűntek a fecskék!
Egész nyáron szemetes volt tőlük az ég.
Itt hagytak egyik napról a másikra.
Úristen! A születésnapomon.
