top of page

Czigány Edit: Miért van ennyi „szingli” Magyarországon?









A társadalomtudományok szerint több időt töltünk tanulással, képzéssel. Ezért kitolódott az elköteleződés, a párkeresés.

Statisztikai adatok szerint a 90-es években a húszas éveik első felében, napjainkban a 30-as éveik elején kötik az emberek az első házasságukat.

Ellentmondásosnak tűnik a helyzet, mert emberek milliói keresnek párt a társkereső oldalakon, mégis valami hiányzik.

Egy 2020-as felmérés szerint az Egyesült Államokban az emberek több mint egyharmada szerzett magának randi-partnert a világhálón. Egy gyors regisztráció, néhány kérdés megválaszolása, és az algoritmus mindent megold helyettünk.

Persze nem ilyen egyszerű a helyzet. A másik oldalon is egy érző lény van, aki szintén kapcsolatra vágyik, de nem biztos, hogy viszonozza érdeklődésünket.

2022 márciusában a Szociológiai Intézet a Randi-vonal társkereső oldallal együtt végzett egy felmérést, miért ennyi az egyedülálló – a „szingli” – ma Magyarországon.

Kiderült, hogy minden negyedik párkereső hisz abban, hogy létezik az „Igazi”, és meg is fogja találni.

Minden ötödik ember pedig meg van győződve arról, hogy az „Igazi” nem létezik, hanem közösen kell tenni azért, hogy a pár tagjai azzá váljanak egymás számára.

A kutatást novemberben folytatták, interjúkat készítettek. Négyféle bontásban került rá sor: külön a férfiakat, és külön a nőket, a 45 évesnél fiatalabbakat, és az annál idősebbeket.

Sok felhasználó számol be arról, hogy válaszra sem méltatják, ha mégis, udvarias lerázás a vége.

Nehezen feldolgozható a visszautasítás, különösen annak, aki egy hosszú házasságot lezáró válás után szeretne kötődni valakihez, de a levélváltásig sem jut el.

Volt olyan résztvevő, aki talált már partnert, de hangsúlyozta, hogy „offline” módban mégiscsak jobb.

A személyesség leegyszerűsíti a dolgot.

Van, aki a sérülések elkerülése végett sietteti a személyes találkozást. Van, akit a visszautasítás sem riaszt el.

Persze előfordul, hogy visszaélnek a bizalmunkkal, beleegyezünk a találkozóba, és csalódás ér, mert el sem jön, vagy hamis leírást adott.

A 2022 márciusában végzett kutatás szerint, a Randi-vonal regisztrált tagjai a szinglilét legfőbb okának a túlzott elvárásainkat tartották.

Megváltoztak az erőviszonyok a férfiak és a nők között, valamint hiányzik a jóindulat és a tisztelet egymás iránt.

Vannak, akik pontosan tudni vélik, milyen az igazi társ, és abból nem is engednek. Gyakran csalódnak. A másik oldalon pedig az okoz frusztrációt, hogy át kell élniük: a másik pl. az alapján ítélkezik, hol lakik, mi a foglalkozása.

Lehet, hogy a sok csalódás, viszonzatlan érdeklődés végül oda vezet, hogy még magunk elől is elrejtjük: mi is szeretnénk tartozni valakihez.










371 megtekintés

Comments


legte Tanka.jpg

VARGA DOMOKOS GYÖRGY művei itt és a wikin

dombi 2023.jpg
vukics boritora.jpg
acta 202305.png
gyimothy.png
dio.jpg
KIEMELT CIKKEK
MOGY2023.jpg
bottom of page