Darai Lajos: Naplóbölcsességeim – 1001.

1001.

A béke jelentőségét ne háborús tapasztalat adja, nagyon

kell vigyázni erre, mert akkor a pusztulás révén szerzett

tudást nem túl sokan fogják már tudni hasznosítani utána,

ha áldozatául estek, amire egy idő óta igen nagy az esély:

a tömegpusztító fegyverek beindulván milliószám ölnek.

A békés élet értéke, értelmes emberi mivolta önértékünk,

nem kell erről meggyőzni senkit, de amikor az ellentétét

kezdik népszerűsíteni, arra fel kell háborodni, csírájában

elfojtani, ne lehessen a harciasság újra a norma, hergelni

a szomszéd és a más nézet ellen, háttérben az igazi okkal.

Védelemre a mód és eszköz akkor lehet leghatékonyabb,

a békés élet kikezdhetetlenségére, ha nemcsak ellentéte

ellen lépünk fel, hogy ne induljon harc, de a felelősségre

vonás a békének ellentmondókat is hamar eléri, akik még

a béke csodálatosságánál is többre tartják háborúk hasznát.

Sok, rengeteg, végtelen a béke előnye, ki kell ezt mondani

és felsorolását soha abba nem hagyni, rávilágítani, hogy a

béke élvezetétől függ minden további jólét, békés építés a

jövő záloga, lépésenkénti gyarapodás lehet a fejlődés útja,

amidőn egyes emberek boldogsága adódik össze egésszé.

Ezt tagadja, ennek mond ellent, aki háborút akar, még ha

fel sem fogja, valójában miről beszél, mit javasol, ezért

kell szembeszállni vele, vitatkozva felelősségre vonni, ha

a háborúnak oly régen és pontosan ismerjük a természetét,

következményei káros hatását, hogy semmi szín alatt nem

szabad megengedni még gondolatban sem felhasználását

eszközként valamilyen cél elérésére, legyen bármennyire

csábító, mert a háborúban mindig több az áldozat, mint a

nyereség, az istenadta nép szenved el olyan borzalmakat,

minek kifejezésre nincs szó s jóvátételére nincs lehetőség.

Elfogadhatatlan tehát, hogy előfordulnak háborúk nem kis

számban mégis napjainkig, sőt a fegyverkezés polgárjogot

kapott, mondván, hogy a fenyegetettség mindegyre fennáll

még, elhangozhat a szomszédtól, hogy lerohan, elfoglal és

kiirt bennünket, nincs felelősségre vonása, számonkérése.

Nincs olyan nemzetközi szervezet, amely képes lenne az

emberiesség érdekérvényesítésére, hogy kizárólag az örök

emberi legyen a norma, a nemzetek mércéje, a követendő

példa, ideális optimum biztosítása, teljesítése, ahová mint

erkölcsi magaslatra törekszik mindenki feljutni, hiszen az

a cél elérve felfedi, sosem ismételhetően múltunk magunk

mögött hagyott minden bűnét, véglegesen és önkéntesen,

már csupán megszégyenüléstől félve, hogy méltók legyünk

az embernévre, kötelezettséget magunkra véve és teljesítve,

hogy legszentebb egyenrangúságban együttműködve élünk.

Ezért viszont a háborút kitermelő múltat a valós szerepében,

gyászos eseményeit igaz értékelésben kellene végre tálalni,

helyén kezelve a harciasságot, hódító háborúkat, birodalmat

képző hadmozdulatokat, nem ajnározni, isteníteni, mint még

a történelemkönyvekben mindig teszik, ahol csak győztesek

dicsőítésével találkozunk, általuk hozott törvények kényszere

nincs elítélve, eltörölve, mintha még a mai kor sem ismerné el

a békés világfelfogásunk egyedüli érvényességét és jogosságát,

egymás békés elfogadásának gyakorlását mint egyedüli mintát,

hogy mostantól ezt kell kizárólag követnünk, ha jövőt akarunk.