Darai Lajos: Naplóbölcsességeim – 1138.

1138.

A csalás lényege a hamis üzenet,

élet javaiból igen vágyott szelet

ígéretére ráugró természetünk

kihasználása, miről mi is tehetünk.

Hiszen tudjuk, nincs kolbászból a kerítés,

teljesítmény nincs ingyen, hozzá veríték

kísérete mellett értelmes munkával

jutunk, s sikerünkért még sok ember fárad.

Általában véve, de a részletekbe

beleveszhetünk, ha másra lesz terelve

figyelmünk, mint mi szokásos, törvényszerű,

hogy még ki is forr bornak kisajtolt nedű.

Sem eljárásmódot, sem érlelő időt

nem mellőzhetünk, nem lesz gyakorlat kinőtt,

csak mert valaki előáll szokatlannal,

ismét ezreket jóllakatna hat hallal.

Vagy olyannal etet a múltat tekintve,

ami ma is érték, csábítási szintje

fellegekbe emeli a képzeletet,

hogy az milyen kiváló világ lehetett.

Okosok rá sem néznek, hamar kidobják

kezük ügyéből is, mások meg dobolják,

hirdetik kéretlenül is, mert legalább

tudjunk róla, volt aranykor, s jöhet talán.

Mert ha volt, akkor vissza kell térni oda,

ami szükségszerűn túlmutató csoda,

nyomai maradtak a barlangrajzokon,

regékben még pislákolnak gyenge fokon.

Ilyenkor a vakhit meggyőződést terem,

van egy örök pásztor, jó mezőre terel,

visszatalálhatunk a régi magunkhoz,

minden adat alátámaszt, nem gyanút hoz.

De azért a kiválóság most sem avítt,

hebehurgyaságunk tudatlanba taszít,

helyes gondolkodás most is úgy születik,

elmék egymást érzékletekkel etetik.