Darai Lajos: Naplóbölcsességeim 1329.

1329.

Megérinteni a világot csak szívvel lehet,

eszünk belátja, hogy egésze értinthetetlen,

kezünk nem éri el, csak mi közelben tanyázik,

a lélek ereje járja be minden zeg-zugát.

Mert amiről tudomást szereztünk, elérhető

legalább gondolattal vagy épített eszközzel,

de birtokba venni igazi találkozással

lehet, sőt, mit megkívántunk, el kell fogyasztani.

Szaglást igen közelről tudunk teljesíteni,

ízlelést pedig szájon belülre bekapva,

de az már igen kis darabja a mindenségnek,

megemésztésével fenntartott saját testiség.

És még színlátás is kezdetben arra volt jó,

hogy megkülönböztessünk ehetőt és mérgezőt,

nem különben a hallás, halljuk, ha enni hívnak,

e megkülönböztetésekkel lettünk emberek.

Hogy keblünkre ölelhessük létezésünk titkát,

örömmel elsajátítva természetből mintát,

ahogy közeli hozzátartozóink mutatták,

törekvés az élet, emelt fokú mulatság.

Mi emeltük magunkat tudatosság tetőre,

mintha ezért teremtődött volna az egész Föld,

legyünk világmegismerés kezdeményezője,

messzi magasból meglátni célt, mint egerészölyv.

Aztán a ragyogó fény felé fordulva, vakon

követni a következetesség rendjét, halom

halom hátán összerakva tapasztalt tartalom,

fényhiány sötétben nyilvánul üres hatalom.

Szakadékba zuhanó töredék gonoszság

meglepte, megülte a dolgos hétköznapokat,

még ünnepeltette is magát kirívó álság,

reménytelen reménybe is kapaszkodtak sokak.

Az eredmény nem maradt el, mert az igazságnak

kevés is elég, hogy rejtekezve megmaradjon,

a túlélésen túl boldogságos gyógyírt adjon,

mert csak a becsületre nőnek szárnyaló szárnyak.

Álkettősség ez, bár erőtől dagadni látszik

kisebbik fele, míg jobb híján jövőnkkel játszik, 

nélkülünk, a többiek munkája, vére nélkül

borult egük lenne, soha napos égszínkékül.

Mint mikor kisbaba hamar öntudatra ébred,

ideje lenne már eljönni tisztánlátásnak,

hogy a nagyság igézetét büszkén félredobjuk,

hisz csak kis idő és tér áll rendelkezésünkre.

Ezt kell zavartalanul be- és kitöltenünk, míg

világunknak cselekvő élvezői vagyunk, majd

megelégedéssel szemlélni értelem álmát,

ahogy valóságunk elmúlással keveredik.