Darai Lajos: Naplóbölcsességeim (2034)

Nem véletlen az, hogy két egymásnak ellenmondó

személyiség nem fér belénk, és beleroppanunk,

ha ilyen kívánalommal vagy kényszerrel mégis

találkozunk, ez az erőszak legmagasabb foka.

Még ha csak hallgatólagosan kell is – magunkat

háttérbe szorítva – beleegyeznünk helytelen

törekvések, hamis eszmék, hazug állítások

levegőhöz jutásába, célratörésébe.

Mert sokkal hangosabbak, erőszakosabbak a

képviselői, mint a józan hangoknak, amit

mi szeretünk, igazán támogatunk, de üres

beszéd népszerűbb, kívánatosba kapaszkodnak.

Még ha lehetetlen is megvalósítani, de

hangoztatása, a mi elvárt bólintásunkkal

együtt olyan kielégülést nyújt, amiről nem

tudnak lemondani a vágyálmokat kergetők.

Ez is megrontja hangulatunkat, de a lelkünk

épségben maradhat, mivel elhatárolódik,

de akkor nem tud, és szinte belebetegedünk,

mikor tettekké válik őrület életünkben.

Tevőlegessé tesz minket tehetetlenség,

hogy nem tudjuk megakadályozni, ekkor csak

a személyiségkettőzés segíthetne, egyik szolgál

az ördögnek, másik marad angyalok társának.

Ez pedig azért nem megy, hogy kiderüljön, nem kell

sem poklot, sem mennyországot beleképzelni az

ilyen helyzetbe, de még kettősségtől szenvedni

se, hanem kitartani ésszerű álláspontban.

Mert az akkor is igaz, ha sokan elcsábulnak

szirénhangok által, könnyű érvényesülésért,

szükséges mennyiségű és minőségű munka

nélkül jutni – mintegy nekünk járó – eredményhez. 

Hisz emberek vagyunk, nem alábbvalóbb azoknál,

akik, lehet, érdemtelenül vagy csalással, de

bizonyára nem egyenes úton jutottak oly

magasra, amiről mi csak álmodni merhetünk.

Mindez nem vérre menő harcot hív elő végső

soron, hanem mindenkire érvényes szabályok

játékában van esély a változtatásra, de ott

mindkét fél esélyes, legyőzendő változtathat.

Olyan irányban, hogy már az ellene lévőknek

is tetszhet valamennyire és egy részük átáll,

vagy ha nincs ilyen ajánlat, akkor meg újat

akarók helyzete, esélye növekszik nagyon.

Végzetes bajt viszont nem ez a békés út okoz,

hanem ha országok és csoportjaik közt támad

kibékíthetetlenül ellentmondó akarat,

ami mögött kemény érdekek húzódnak mindig.

Ekkor valahogy elkerülni fegyveres harcot

– ami halálos kihívás lelkiismeretre –

azzal lehet megpróbálni, sikerét remélve,

hogy megkeressük az ellentétek eredőjét.

És akkor kiderül, hogy olyanok nincsenek is,

mindenki ugyanazt akarja, boldogulását,

ami együtt bizonyára sokkal könnyebben menne,

meg kell egyezni, és egyben marad személyiségünk.