Darai Lajos: Naplóbölcsességeim – 204.

 204.

Sötétben ülni, egy helyben állni

mennyivel könnyebb, mint futni bele

ismeretlenbe, semmit nem látni

tájból, terepből: vészekkel tele.

De ha nem mozdulsz, nem jutsz sehová,

legalább tapogatva előre:

többet tudj, mire eloszlik homály,

s kiderül, ki volt a fény hű őre:

Aki hitte, keresni kiutat

vakká tevő korszakban is parancs,

sőt élmény, mikor a remény-kutat

sokaknak megnyitja hívó harang.

De ne csak a „mindenki élete

foroghat kockán” jelszava hajtson,

előbb a tiéd rendje, lényege

kősziklából is vizet fakasszon,

mert a te jövőd nem lehet sötét:

teljes szívedből táplálod lelked,

szereted benned élők szép körét,

s tőlük is tudod, hogy mit kell tenned.

Együtt azokkal, kik távol vannak,

csak jósággal azonosítható

a közös tett, mindent beleadnak,

hogy ne legyen jövőnk múlt-sirató.