Darai Lajos: Naplóbölcsességeim (2056)
Adjunk tág teret a lélek harmóniájának,
azaz összhangzatosságának és szólójának,
mimagunknak, úgy illeszkedjünk az élet jó nagy
zenekarába, mint virtuóza hangszerünknek.
Hogy az melyik a sok közül, lehet, hogy sokára
választódik ki, de mi válasszuk ki, ne, aki
zenetanárt fizet számunkra, mert csak ő van a
faluban, kerületben, s egyedül járhatsz hozzá.
És sok más különórára, ám az élethez még
több kell, a felfedezők bátorsága, de ők a
világ felé fordultak és nem önmaguk mélyén
utaztak, te ott tágíthatod előbb világod.
És csak azután kellene lepkeként szálldosni
látszólag céltalan a virágos mező fölött,
és méhecskeként megtalálni a nektárt adó
virágport, magadban megemésztve a méhpempőt.
Hogy mézédes lehess, bár ne mindenki számára, és
nem negédes, hanem akinek kedves vagy, majd a
kedvese lettél, de közéjük ne érkezz üres
kézzel, amit hozhatsz, az érzelemdús értelem.
Aki már gondolatban szinte mindent kipróbált,
ami addig az emberek közt elterjedt, de hogy mi
jön még, annak áll elébe, mert tudja, az lesz az
igazi élmény, nehéz szülés, de eredményes.
Nemcsak válaszolva értéssel és megértéssel
a bonyolultságokra, bonyolódásokra, és
mások állandó jelenléte kihívására,
mert ők ugyanúgy vággyal teli keresők, mint te.
Helyet kell adnod nekik a lelkivilágodban
is, nemcsak szívélyesen hellyel kínálni őket
a nem általad létrehozott világ szegletében,
ahol te vagy otthon, és ott ők bejött vendégek.
Együttműködést kell elképzelned velük, egész
a magad teljes beleadásáig a közös célba,
minek szüleménye is közös, ne akard kisajátítani,
de ne is hagyd kizárni magad ama sikerből.
Így lehetsz te is célja még tovább a többiek
életének, mert egyedül bezápulnál, akik
között egyre több a fiatalabb mint te, velük,
ha közeledben élnek, mint gyermekeddel bánsz jól.
S ha elértél az élet legmagasabb szintjére,
mi számodra adott, csinálj belőle fennsíkot, hol
nincs süllyedékes rész, vagy lihegtető kaptató,
egyformán örülsz a napkeltének s napnyugtának.
Nagy lélegzettel szívod be ritkuló élménytől
már levegőnek nézett, érzett világ csodáit,
mert még mindig találkoznak lelked szélesre tárt
igényességével, és betöltik végtelenül.
