Darai Lajos: Naplóbölcsességeim (2064)

Mindenfélével találkozhatunk, de miért nem

születik manapság nagy elmélet, mint oly gyakran

régen, több is évszázadonként, ahogy nagy bölcsek

tekintélyt és figyelmet kaptak, ma nem gyakorlat.

Nem titok ez, amit meg kell fejteni, hanem csak 

nagy elmélet természetét, jellegzetességét

kell megfigyelni, hogy általános s egyetemes,

ezt nem tudja tehát ma biztosítani senki.

Ráadásul a figyelemnek nem kis lőrése

van, amin át megláthatják szellemi terméked,

és a csatornák is megsokasodtak eljutni

a többi emberhez, szélesre tárt kapun mehetsz.

Mennek is, viszik is nagy mértékben igen sokan,

azazhogy ki sem mozdulnak, mégis küldözgetik

megnyilvánulásuk árját a többiek felé,

már nem is írásban, s nem kell gondolkodni rajta.

Képben, mozgóképben folyik a találkozás most

lélektől lélekig, ha eljut odáig, azaz

üzenet egyáltalán, vagy megreked az érzék

kapujában, feldolgozatlanul a többi közt.

Mert jön egyre, mint dömpingáru, divat diktálás

folyik zsigeri igénytelenség igen durva

kielégítésével, a látvány megdöbbentő

legyen, vagy csöpögős cuki, kihívón veszélyes.

Hol vagyunk már a szellemi kalandozástól, amit

egy-egy új irányzat óvatos felbukkanása

jelentett, a befogadást megnehezítette,

hogy üldözték a radikális gondolatokat.

De milyenek voltak azok, hogy a mai világ

nem képes létrehozni nagy szélsőségeivel,

véső soron igazi izgalmat nem élünk át,

eldobunk minden próbálkozást, szeméthegy épül.

A régi elméleti, elvi kísérletezés

nyoma ott van a könyvekben, könyvtárakban, és

a nagy elmélet mellett a kis elmélet sok-sok jó közlése,

hasznos leírások a világról s eljárások.

És mi van helyette most, milliárdnyi szemétből

kell kikotornunk valahogy használható értéket,

ügyeskedve, mert ehhez így olyan segítséget

kapsz, mi végül valamit el akar adni neked.

S ingyen megvenni a lelked, figyelmed, nyugalmad,

sőt, testi erőd, és hogy légy tőle függő, használd

szerként, mi kábít és elterel természetedtől,

kivetkőzni emberségedből, mutatják, hogyan.

Ezzel szemben a régi filozófiától meg

volt követelve, hogy vagy az összességből, a nagy

egészből induljon ki, vagy az egyes emberből,

aztán el kellett jutnia a másik végletig.

Olyat ajánlani, ami egyetemesen is

érvényes és általánosan is megállja a

helyét, ma e kettő nincsen megkülönböztetve,

nemhogy gondosan, felelősen érvényesítve.

Ha mindenki másneművé válna, mint született,

ha csak a menőnek kikiáltott, vagy játékként

működtetett életmód, tevékenység maradna

középpontban, hova jutnánk, az már nem emberi.

Nem foglalkozik igazi kérdésekkel, mi célból

vagyunk, mi életünk értelme, mi feladatunk,

mi vár ránk életünk során, mit és hogyan jó lesz   

tennünk, hogy legyen örökségünk, ne csak jelenünk.