Darai Lajos: Naplóbölcsességeim – 226.

226.
A lélek útja ne legyen labirintus,
ebben segített eligazodni Krisztus,
aki előbb született, mint követői,
ezért nehéz tanításához felnőni.
„Én már voltam, mielőtt ez a világ lett”,
ennek értelme mára világossá lett,
mert ez itt a fény előtti húrokról szól,
hangolják a világlelket bátorítón.
Belőle mi is részesedünk, nincs kétség,
a felhasználása erőt adó készség,
nélküle megszűnik bennünk a lendület,
vele forr ki szellemi bort lélek-szüret.
Egymás nélkül nem lehetünk ugyanazok,
akik vagyunk: szükség-kölcsönös halmazok,
önteremtő folyamatok élvezői,
létből álmot, vágyból létet tudunk szőni.
Egyszerű ez az egymásra utaltságunk:
sorsunk alakzatát nem tőle kell várnunk,
ő sem akarja, hogy megértsük: nem akar
tőlünk semmit, semmiképpen lélekcsavart.
Ahogy a hatása társaságot termett,
úgy töltünk be társakkal emberlét termet,
és visszafejtjük közös természetünket,
ami útvesztők fölé emel bennünket.
Comments