Darai Lajos: Naplóbölcsességeim – 268.

 268.

Van, aki családi levéltár mélyére

hajolva szerzi elkötelezettségét,

van, kit eligazít neveltetése:

aratása akkor lesz, ha van vetése.

A szerencséseknek elegendő erőt

közvetít a szerettei vannak tudat,

a szorgalmasa megtalálja a nyerőt,

ha kitartóan és önzetlenül kutat.

Sokkal érdekesebb jelenség, ha imát

végezve mélyül bele az emberlétbe,

ki elkeseredésében égbe kiált,

vagy hálája repdes angyalmód igézve.

Ebben közös, hogy működik elfeledett,

sőt már meg is csúfolt, de élő eszközünk,

hogy mélytudatból szükség-kívánt, epedett

belátás sejtéséhez lehessen közünk.

Vagy a tágas, szellemdús világszemlélet,

kis időre beszívott isteni jóság

fénye, könnyedén lebegtetett élet

minden nehezén győzedelmes valóság.

Szerezzük hát vissza rangját, hasznosságát,

vagy inkább utánozhatatlan élményét,

a „Most segíts meg!” és „Hálát adok” mázát

áttörő emberséghullám tartós tényét.