Darai Lajos: Naplóbölcsességeim – 282.

 282.

Bár nincs a homlokunkra írva a tervünk,

apró szerkezeteket működtet bennünk

és elég egyirányba terel az élet,

hogy megvalósuljanak széles remények.

Lelkünk úgy épül egyre magasabb fokon,

lesz belőle sugárzó jeladó torony,

sudár testünk tetején fejünk koronánk,

irányít, miközben alázatos szolgánk.

Érzékeinkben megjelenik a világ,

már ez megérdemel egy rebbenő imát,

s az, ahogy értelmezni tudjuk a látott,

hallott érzetet, gyullaszt fel emberlángot.

Megtelik külvilággal érdeklődésünk,

társainkra megkülönböztetőn nézünk,

begyakoroljuk a közlekedő nyelvet,

használva vele a gondolati elvet.

Kicseréljük egymással mondanivalónk,

ezzel válhat teljessé célzatos valónk,

s ahogy tettekké érik elhatározás,

mozdulat erejét fokozza jó szokás.

Boldoggá az tesz, ha megfordul a világ,

megdicsér, hálával tekint lényünk iránt,

nem azzal törődünk, mit élettől kapunk,

az lesz a fontosabb, amit tovább adunk.