Darai Lajos: Naplóbölcsességeim – 286.

 286.

Hajthatatlanok rendületlenül kényre,

kedvre nem hajolnak, s nem véletlen nyernek

csatákat, mert harcolnak addig remélve

győzelmet, míg ellenfél hite ás vermet.

Hitszilárdságot meggyőződésből kapunk

inkább, mint bármennyi jutalom zsoldjából,

s híg lelkesedés színe hamar kifakult.

Igaz ügyért elfeledkezik magáról,

aki tetté fontol eszme-emlékeket,

s ebben felmenőitől kap elég mintát,

hőssé válásban elődök segítenek:

nem hátráltak, feláldozták maguk inkább.

Az ő szellemiségük túlél mibennünk,

s folytatólagos társasság ez, nem jelen

csupán, mi adhat jó feladatot nekünk:

átnyúlni jövőbe viszonos kötelem.

Nemzedékek sora összekapcsolódván,

őriz nyelvet és szabadságot kitartón,

nemessé válni benne nem vad és ótvány

viszony, hanem belépés örökség-ajtón.

Innét jöjjön jelenünkbe lelkesedés,

ne a mát akarjuk üressé élvezni,

s ahogy többet hozott ekés földművelés,

akarjunk jobb földbe jobb magot vetni.