Darai Lajos: Naplóbölcsességeim – 320.

 320.

Zene mint létszükséglet, méltó felvetés,

ősrégen hallgatjuk madarak énekét,

sokkal régebb óta fújjuk a furulyát,

mint amikor először hajtottunk gulyát.

Annál még korábban kellett énekelni,

érzelmi hullámra dallammal felelni,

mint hogy dalunkat kísérték hangszerszámmal,

aztán zenészek együtt éltek a tánccal.

A zenetörténész szerint megelőzött

mindent a siratóének, gyászkínt győzött

le, könnyített lelken, egy-két hangon szólva

vigasztaló vers-szövegű szimfónia.

Később szerelmesen, élet szülöttének

várakozásért szólt a virágének,

s víg katonadallal messze ment a kedves,

ha nem jött vissza, akkor már csak keserves.

Népdal, műdal és nagyzenekari műsor,

kamara és szóló zene: mint betűsor

színésznek, a kotta iránytű zenésznek,

hogy sose legyen vége a jó zenének.

Hogy este megteljenek a koncerttermek,

legszebb sugárzása legyen az éternek

a zene és az ének, hanggal hódítva

világbirodalmat: békébe bódítva.