Darai Lajos: Naplóbölcsességeim – 600.

600.

Nem balladás lett a tragikus élet se,

naponta hallunk sok olyan szörnyűséget,

bukkanunk magyarázat kérő esetre,

mi régen szinte százévente esett meg.

Már hozzá is szoktunk, hogy elmondják nekünk,

kéretlen kukorékoló barom-fiak,

hogy extrém hideg vagy meleg lesz a telünk,

vagy hogy nem étel az, amit mind lenyelünk.

Régen ha megszólalt szomszéd, vagy jó rokon,

csak akkor tette, ha élcet mondhatott,

vagy örök tanulságot isteni fokon,

nehezet oly módon, hogy ne vegyük zokon.

Ahogy most ránk ömlik szüretlen hírtenger,

jósolatlan kiszámítatlan hatása,

földbe döngöl érzelmet, mint az úthenger,

ízetlenné lesz édes élet, jó ember.

De legnagyobb bűn, hogy semmitmondás terjed,

van, ki mind hazudik, ha mozog a szája,

mert a híg beszédben nem igazság erjed,

nem táplál mély gyökeret gondolatpermet.

Akarat-lerakat lett szép hazánk tája,

hogy ne sajátos célja szerint működjön,

üti a hátunkat idegen hit fája,

nem nyílik kertünkben szerelmünk virága.

Lett alku tárgya gyermek, nemzet-utódlás,

s amiért polgárként megdolgoztak ősök,

most kótyavetyén csak napi adag pótlás,

hosszú jövő helyett lélekromboló társ.