Darai Lajos: Naplóbölcsességeim – 602.

602.

Van-e magasabb eszmény, vagy minden eszmény

magas: kiemelten sűrű léterdőből,

jár-e több figyelem eszmény fogalmának,

mint éhhalálnak: szabadulni rémétől?

Nem üres kijelentés-e lázítani

a szabadság nevében napjaink ellen,

midőn tesszük a dolgunk oly szorgalmasan,

hogy nem üti fel fejét a szükség-szellem?

Sok példa hozható ellentét szításra,

mintha tényleg fehér és fekete lenne,

pedig kibékíthetetlen ellentmondás,

sőt az egyik tábor élesebb kést fenne

a másikra, és nem nézetére támad:

mint ellenséget akarja eszme-harcban

megsemmisíteni, de háború helyett

megtévesztést alkalmaz hős-büszke arccal.

És igen, valamit a község tesz azzá,

hogy mindenki kövesse szép elvét hűen,

elméje kétely nélkül forduljon hozzá,

örömmel teljesítse, ne keserűen.

Hogy mi ilyen, azt már régen megtanultuk,

mert régi korok óta meghatározott,

s hogy miként változzon kicsit új világban:

nemzedékváltás intézéséhez szokott.

Nem azonos korúak döntenek róla,

s nem maradhat ki szívjóság és lélekhit,

feltétele élet-szeretet gyakorlás,

mitől még a nehéz sors is lehet meghitt.