Darai Lajos: Naplóbölcsességeim – 852.

852.

Mi magunknak összeforratlannak látszunk,

annyifelé húzva, amennyien vagyunk,

ugyanama helyen külön utat járunk,

de bár erőlködünk, közös nyomot hagyunk.

Ez külön-külön keveseknek sikerül,

mert kiugró tehetséget igen ritkán

ismerünk el, többsége lapátra kerül,

ámde elmerengünk más nemzetek titkán.

Hogy ők tudnak egységes arcot mutatni,

olyan sok nagyszerű embert kinevelve,

akik még itt, miránk is képesek hatni,

emberséget új színvonalra emelve.

Igaz, ők rég éltek sok eszköz szolgával,

olyanokhoz mi sosem jutottunk hozzá,

jövőjüket tervezhették biztonsággal,

abban minden rendben volt, nem vált káosszá.

Ezzel szemben nekünk nem volt ingyen semmi,

meg kell harcolni minden ügyes lépésért,

annyit enged a világ magunkért tenni,

hogy ne veszélyeztesse náluk a cégért.

Mert a történelem gyarmattá tett minket,

szinte ingyen komoly javakkal szolgáltunk,

s magunknak varrtunk ruhát, gatyát, inget,

díszítésükkel is különcökké váltunk.

Akik pedig e földkerekét uralták,

nagy távlatokkal szereztek kiváltságos

létet, ölükbe hullt kiválóság, nagyság,

ám napjainkra mutatványuk válságos.

S eljött a mi időnk: eredetiségünk

egyetemes érték, közkinccsé kell tenni,

félelmet magabiztosságra cserélnünk,

egyes elismerést nemzetbe terelni.