Darai Lajos: Naplóbölcsességeim – 865.
865.
Heggyé növekedett tulajdonság-sereg,
rengeteg meglévő, tovább fejleszthető
képesség: egyszerűen mondva – emberek,
s növekvő építményünk fölött nincs tető.
Ha csak a legmegszokottabbakat nézzük,
hogy tárgyakat látunk és közöttük járunk,
eszközt készítünk és ételünket főzzük,
mennyi-mennyi örök titokra találunk.
Nem is beszélve az első gondolatról,
mi annak idején egy fejből kipattant,
lemondhatunk megfejtési gyakorlatról,
de részünkké váltan lett az halhatatlan.
Mintha a kaptár sötétjéből szeretnénk
megmagyarázni a fényesség világát,
hol méhekként dolgozik vakon az elménk,
teljesítve feladatok véges számát.
Mégis, ha kívülről figyeljük magunkat,
végtelen mozgástér nyílik meg előttünk,
bevesszük a játékba sokaságunkat,
valósággá váltjuk, hogy terveket szőttünk.
Pontos útvonala van a boldogságnak,
inkább ösztönösen szoktunk rátalálni,
gyűjtői vagyunk világ virágporának,
de csak bensőnkben tud az nektárrá válni.
Gazdag világunkban az anyag megmarad,
s szükségszerűen lesz szükséglet szűkössé,
ha a környezet végveszély felé halad,
s tévedés-szenvedély teheti bűnössé,
aki elfelejti a mindig volt falat,
de lélekjelenléten igen sok múlhat,
mert a változás állandó újabb alak,
min jövőt ugrik jelen, teremtve múltat.
Comments