Darai Lajos: Naplóbölcsességeim (1658)
- szilajcsiko
- aug. 8.
- 1 perc olvasás
kortárs szépirodalom filozófia naplobolcsessegeim
Dombtetőn irányító hadvezérnek képzeled
magad, ahogy a légifelvétel közvetíti*
számodra a csatát, távcsőt sem kell szemed elé
emelni, mint neki, s te biztonságban vagy, itthon.
Őt esetleg eltalálhatja eltévedt golyó,
téged csak szélsőséges időjárás fenyeget,
Istent látták régen ilyen helyzetben, szerepben,
ki az égből figyelte a földön harcolókat.
S tudta, kit vezet az igazág védelme, és kit
a nyers hódítási, gyilkolási vágy, segített
a jó oldalon, vagy ha nem, hát ott is sok volt a
bűn, így aztán a győztes szabad kezet kaphatott.
De ez csak utóbbiak utólagos meséje
maradt, mert a valóságban a védekezőknek
lett esélyük leverettetést elhárítani,
többen is voltak, s békés idő sokszorossá nőtt.
Mert támadó hadsereget évekbe tellett, míg
összeszedtek, fegyverrel elláttak, csaták után,
hiszen sokan elhullottak az ostromlók közül,
ellátás is nehéz volt, mérgezték a kutakat.
A vár népe pedig, mint a templomerődben is,
felélte a gabonát, füstölt árut, szalonnát,
vize is volt, sőt bora is, végvári vitézekkel,
a hagyományos háború még emberséges volt.
A mai embertelenségét nagy hatékonyság
adja gyilkolásban, egész háztömb elpusztul
a rakétától, s benne mindenki, de egy emberre
is vadásznak távirányított szárnyas gránáttal.
Amit otthon gyerekként művelt a fiú, gyojsztik
rángatással, most ugyanazt csinálja bunkerban
a fronttól nem túl messze, és számítógépét már
a műhold vezérli, nem szimuláció, mint egykor.
Mesterséges értelemtől féltik világunkat,
de a fegyvert gyártó, árusító, felhasználó
rendszer már itt élősködik rajtunk, s tehetetlen
szolgáljuk őket, nem tiszta lelkiismerettel.
És öngyilkos módon szélső esetben, hisz egyik
vagy másik táborhoz kell tartozni, kölcsönösség
a teljes pusztulásban áll fenn, visszafordulni
nem tudunk, ideje a jobb irányért harcolnunk.
