Darai Lajos: Új kiegyezésre van szükség, miközben az összemosás kényelme kísért. A szarmaták példája
Darai Lajos: Új kiegyezésre van szükség, miközben az összemosás kényelme kísért. A szarmaták példája
Darai Lajos tanulmánya
A Szilaj Csikó nyitóoldalán ajánljuk tisztelt Olvasóink figyelmébe a Zürichi Magyar Történelmi Egyesület folyóiratát. Darai Lajos, Magyar Őstörténet rovatunk vezetője pedig a folyóiratból kínál hétről hétre olvasnivalót.
MAGYAR TÖRTÉNELEM
Darai Lajos
Új kiegyezésre van szükség, miközben az összemosás kényelme kísért.
A szarmaták példája
I. Bevezetés.
(...)
Miért idézem ilyen hosszan Takács Józsefet? Azért, mert manapság is ezt a kibékíthetetlen ellentét-keletkezést – türelmetlenséget – kell elkerülnünk, igen hasonló esetben. Ahol a kiegyezésnek az 5–8%-os múltat,1074 a keletről, az európai és ázsiai sztyeppéről érkezetteket egész népnek tekintőket kellene megbékéltetni, a „maradék” 92–95%-ot kitevő Kárpát-medencei leszármazást elfogadókkal. Amidőn előbbiek támogatottsága – érthetően – nagy a mai magyarság körében s óriási a kormányzat oldaláról, viszont utóbbiak kevesen vannak, mert inkább a látókörüket szélesítő érdeklődők szereztek ismereteket erről. Mindhárom jellemzőre van magyarázat:
1. A finnugor eredet egyoldalúságát régóta támadja a turanizmus, s bár utóbbinak a modern világ berendezkedéséhez történő kötése, azaz hamisságának leleplezése megtörtént,1076 ez nem lett irányadó, hanem a hősi múlt kívánalmának eleget tevő honfoglalás eszméjét őrző, bár hamis elvi alapon nyugvó szemlélet erősödött meg, felhasználva a felszínen látszó műveltségi azonosságokat és a mélyben látszatra szintén meglévő genetikai kapcsolatot.
2. A kormányzat számára a keleti nyitás folyamatába jól beleillik a sztyeppei népekkel való bármiféle rokonság ápolása, ami a túloldalról is erőteljes érzelem és igény.
3. Bár voltak jelentős kutatók, akik a Kárpát-medencei magyar eredet és folytonosság elméletét eléggé jól alátámasztották, a múltbeli tudománypolitika és annak tehetetlenségi nyomatéka, azaz máig való folytatólagossága miatt kevés nyilvánosságot kaptak.
(...)
Ha a Kárpát-medence földrajzi neveit akarjuk további vizsgálat alá vonni, legjobb lesz a Fábián-féle erről szóló vizsgálatokat megtekinteni. Ő a legrégebben latin nyelven nyomtatott könyveket kutatja, amelyek többnyire kéziratos kódexek átírt változatai. Így ókori és középkori valós viszonyokra eredeti rálátást nyerhetünk, nem kell csupán a modern értelmezésekre hagyatkozni.
Fábián szerint „a szkitákhoz és magyarokhoz köthető történések helyszínét – ha helyesen értelmezzük az ókori írókat – mind be lehet azonosítani a Kárpát-medence és közvetlen szomszédságában található területekkel... Minden névből, legyen az földrajzi, ország- vagy népnév, kettő van. Van egy európai és egy ázsiai. A népek és országok legtöbbje Európában most is létezik, ellentétben ázsiai duplikátjaikkal, amik csak a történelmi könyvekben léteznek. Aztán jött a népvándorlási rögeszme. Erre persze szükség volt ahhoz, hogy az ázsiai duplikátoknak érvényt szerezzenek. Egyesek úgy vélik, hogy a szkiták voltak az özönvíz utáni első nép. A Biblia azonban sehol sem említi a szkitákat. Csak későbbi történészek állítják, hogy Nimród lenne a szkiták ősapja. Itt szerintem összemosni próbáltak két nagyméretű katasztrófát. Egyik a vízözön, a másik pedig az 535-ben (?) bekövetkezett mini jégkorszak. A vízözön jóval régebbi, de nem terjedhetett ki az egész földre. Az utóbbi nagyobb kiterjedésű volt, s ha nem is az egész földet, de legalább az Északi Féltekét érintette.1088 A régi kultúra képviselői a Kárpátok védőkoszorújába húzódtak és egy ideig védték magukat az indoeurópai áradattal szemben. Ők írták az első történelemi írásokat. Ezek az írások csakis a Kárpát-medencén belüli, vagy szomszédságában lefolyt eseményeket tárgyalták. A szkiták művelt, békés népek voltak, ezért estek áldozatul a vad indoeurópai népeknek. Ezek miután legyőzték a szkitákat, nemcsak javaikat, hanem kultúrájukat is kisajátították. Azt a történelmi múltat, amit a szkiták följegyeztek, és ami a Kárpát-medence körül zajlott, a győztesek átírták és csináltak belőle egy nagy világtörténelmet. Az indoeurópaiak írásaiból kiderül, hogy a legrégibb és legműveltebb nép a szkita volt… Ezért próbálta mindegyik tőlük származtatni magát (kivétel a zsidó). Ezért tűnik úgy, hogy mindenfelé szkiták éltek. A szkitákról fel van jegyezve, hogy békés igazságos nép volt. Így nem lehetett hódító. A hódító népek a leigázott rabszolgáikkal számtalan építményt hoztak létre. Ha a szkitáknak olyan nagy birodalmuk lett volna, ami igazolná, hogy örmények, oroszok, olaszok, gótok stb., mind tőlük származnak, ahogy egyesek állítják, akkor valami nagy építményeket is a számlájukra írnának, de ilyen nincs. Ami kevés műalkotás fennmaradt tőlük, és ami bizonyítaná, hogy a szkiták a Kárpát-medence őslakói és a magyarság ősei, azt a hódító népek megsemmisítik vagy elrejtik.”
Mindezt Fábián egyrészt a szkíta név eredeti értelmével támasztja alá, másrészt felhoz példákat az ókori auktorok helyes földrajzi értelmezésére.
Lássuk előbb a szkita fogalmat. A szót azért írjuk itt rövid i-vel, mert a scita latin szót fedi, amely a scio 4, scive, scitum (= tud, ért, ismer) szótári alakú ige befejezett melléknévi igeneve (alakmeghatározása: participium perfectum passivum singularis nominativus femininum, part. perf. pass. sing. ablativus. f., part. perf. pass. pluralis nom. neutrum és part. perf. pass. plur. accusativus n.) és tudást, tudóst jelent. S minthogy a török elleni háborúban leverettettünk, szinte képviselet nélkül maradtunk a középkor végi, újkor eleji egyetemes tudományban, ami akkor a vallásos szakirodalmat jelentette, abban nyilvánult meg leginkább. Kiszolgálva a hatalmi oldal igényeit is. Ebből a helyzetből vagy nemzetközi szerkezet viszonyból adódott, hogy azonosságunkat a tudás (scita) népével kitörölték az emlékezetből, mert mint később megfogalmazódott: a tudás hatalom. És a hatalom új birtokosai igényelték a tudást is. Ezzel kapcsolatban pedig a régi birtokosokat el kellett távolítani az európai vagy Kárpát-medencei színtérről, hogy a kapcsolat ne derüljön ki. Így lettünk keletről hódító szkíták. „Kelet népe”, ahogy Széchenyi fogalmazott, de ez a békés világunkra, mellérendelő felfogásunkra vonatkozott valójában. Ám ezzel rokon vonásokat egyes keleti népeknél is láthatunk, amint a harcászat eszközei szintén elterjedtek keleten.
Hogy elődeink a Kárpát-medencében a tudás népe voltak, azt eredeti latin szövegben látjuk: „Ezekről az eseményekről Radfridus tudósít a kódex évkönyvében, melyet Henrik császár idejében írt Anno Domini 1000-ben, az események V. Leo pápa idejében zajlanak. Faviani Radfridus, kit Wigenensisnek is neveztek, Bécsben volt püspök, ahol egykor Mamertinus is. V. Leo foglalta el a Szentszéket Arnulf fia, Lajos alatt, aki a kronológiai számítások szerint Nagy Károly leszármazottja volt. Ebben az időben az avarok és a hunok harmadízben hagyták el a keresztény hitet és visszatértek a magyar tudásra [ad scita Hungarorum], a származásuk szerinti kegyetlenségre és nemcsak a bécsi egyházkerület-beli és norikumi frankokat támadták, hanem irtották a népet az Enns folyón túl is. Nagy sereggel megszállták Rétiát, Galliát, Misniát, Turingiát és a Német területeket, de nem csak egyszer rohanták le, hanem ezekben az években: 903, 908, 909, 912, 916, 929, 933, 937, 944, 954, 955. Ebben az időintervallumban az avarok és a magyarok nemcsak Pannóniát és a Norikumot szállták meg, hanem az egész német és francia területeket, Itáliával, és az egész Római Birodalomban új adminisztrációt vezettek be. Így a birodalom [a Római Birodalom!] titulusa átkerült a szászokhoz, Itáliában Berengár vette át a hatalmat, Galliában a Rudolfik, Hugonesek meg az Odonesek vették át a hatalmat…
(...)
Comments