Dezső Ilona Anna emlékére
A Szilaj Csikó csak viszonylag rövid, de meghatározó szakasza volt rövidre szabott, mégis tartalmas életének. Maga nyilatkozta, hogy holdudvarunkban fejlődött íróvá, s büszke volt erre... Ili évek óta küzdött a halásos kórral. Mint alkotónak, fogytán volt az ereje, ám csikós levelezőlistánkon a „ménes” tagjai még kitartásra biztatták egymást, s ő is rendületlenül bátorította az erre szorulókat ‒ hovatovább saját magát is, rendületlenül. Nagy harcos volt, s hozzá mélyen művészet- és emberszerető. Az alábbi kis szemelgetésből látható, hogy milyen sokaknak jelentet ő nem is keveset. (VDGy)
Cserhát Művész Társaság titkárságának megemlékezése
Mély fájdalommal és megrendüléssel búcsúzunk Dezső Ilona Anna írótól, költőtől, festőművésztől, a Batsányi-Cserhát Művész Kör országos titkárától, valamint a Délibáb művészeti folyóirat szerkesztőjétől és főmunkatársától, aki életének 65. évében örökre eltávozott közülünk.
Személyében nem csupán kivételes tehetségű alkotót veszítettünk el, hanem egy olyan embert is, aki fáradhatatlan munkájával, önzetlen segítőkészségével és rendíthetetlen elhivatottságával közösséget épített és tartott össze. Íróként, költőként és festőként egyaránt maradandót alkotott. Fauvista ihletésű, színekben gazdag festményei, mély emberi érzéseket megszólaltató versei és prózai művei, valamint szerkesztői munkássága mind gazdag örökségként maradnak ránk.
Ili a művészet szolgálatát életfeladatának tekintette. Számtalan alkotó pályáját segítette, bátorította és támogatta, miközben maga is rendkívüli művészi értékeket teremtett. A Cserhát Kör és a Délibáb közössége számára nemcsak munkatárs, hanem barát, példakép és összetartó erő volt.
Hiánya pótolhatatlan, de szellemisége, alkotásai és embersége tovább él mindazok emlékezetében, akik ismerték, szerették és tisztelték.
A toll elcsendesedett, az ecset megpihent, de az a fény, amelyet életével és művészetével gyújtott, tovább ragyog közöttünk.
Nyugodj békében, drága Ili!
Forrás:
Közelkép: Dezső Ilona Anna – 2018
Kutasi Horváth Katalin: Alkotói közelkép
DEZSŐ ILONA ANNA
Élesden született, Nagyrábén él. Költő, író, szerkesztő, festőművész.A Sodrásban antológiák mellett sok verses- és novelláskönyv borítója köszönhető neki, számtalan kiadványt szerkesztett, jelentős szerepet tölt be a Cserhát Művészkörben, melynek titkára. 2016 áprilisában személyesen is bemutatkozott a Verslistán, ezt videofelvétel is őrzi.
– Kedves Ili, szülő- és lakóhelyeden kívül Ócsa és Nagyvárad is fontos volt életedben. Mesélj kötődéseidről, légy szíves! Melyik várost emelnéd még ki?
– Nagyváradhoz gimnáziumi éveim kötnek. Ócsára mentem férjhez, ott éltem meg fiatalságom minden örömét, ott váltam anyává. 24 éve élek Nagyrábén, itt vettük meg azt a házat, amit azóta is bővítünk, felújítunk, így ide kötődőm a legjobban. De rugalmasan mozgok a világban, ahol adatik egy kis hely, amit a saját intim szférámmá alakíthatok át, otthon érzem magam benne. Kiemelném még Brassót, itt tölthettem gyermekkorom legszebb nyarait rokonaim oltalmában.
– Mikor, kinek /minek a hatására kezdtél el írni?
– Igen fiatalon kezdtem el írni, leginkább verskezdeményeket, már az általános iskola első évétől. Bátor voltam, mert attól a naptól, hogy megismertem a „Napsugár” nevezetű gyermekfolyóiratot, lelkesen küldtem Kolozsvárra az irományaimat. Volt, ami megjelent, de volt, amikor válaszlevélben hívták fel a figyelmemet az „S” betű írásának helytelenségére. Még nem tudtam rendesen írni, így fordítva kanyarítottam azt.
– Színjátszó is voltál. Hogy maradt meg ez az időszak emlékeidben?
– Ismertem a „Kortás színpad ’71” amatőr színjátszó csoportot. Sokszor álmodoztam róla. Élesdre is kijöttek vendégszerepelni, elhatároztam, ha bejutok a Mogyorós Sándor líceumba, jelentkezem a Hajdú Géza vezette színitanodába. 16 évesnek adva ki magamat, 14 évesen sikeresen felvételiztem. Kisebb szerepeket is kaptam, de amikor hazafias összeállítással ünnepelték az egyesülés napját Romániában, nem kívántam részt venni a darabban, az előadás napján Biharfüredre utaztam egy sítáborba. Ezzel befejeződött minden kapcsolatom a színházzal.
– Weblapodon láthatjuk festményeidet, ízelítőt kaphatunk verseidből, novelláidból, meséidből, publicisztikai írásaidból. Melyik műfaj áll a legközelebb hozzád?
– Nem tudom egyiket sem kiemelni. Attól függ, hogy egy adott pillanatban melyikben kívánkozik ki belőlem az a katarzis, ami alkotásra késztet.
– Sok könyvedet megtalálhatjuk lapozgatós formában, és fent vannak oldaladon a verslistás tagok írásai is, melyeket festményeid ihlettek. Van olyan köteted, amelyik különösen kedves a szívednek?
– Igen, a Bolda, aminek egy visszatérő álom adta az alapötletét. Első nekifutásra novellának szántam, de túlnőtte annak határait, elkezdett önálló életet élni, a szereplők vezették a kezemet. Könnyű vajúdás volt, gyors szüléssel, alig 10 nap alatt írtam meg. Szilágyi Marcsinak, az „Élő könyv, Élő irodalom” főszerkesztőjének megnyerte tetszését, ő adta ki.
– Mely újságokban, internetes oldalakon olvashatunk még tőled?
– Régebben publikáltam a „Poet” oldalán, a „Magyar Irodalmi Lap” és a „Comitatus” felületén, a „Tollal” közéleti lapban, a „Héttorony” irodalmi magazinban, de belefáradtam a harcba egyik-másik moderátorral. Egy évig a „Szilaj csikó” szerkesztői között, Varga Domokos György holdudvarában fejlődhettem íróvá, erre különösen büszke vagyok. Saját honlapom és a Cserhát Művészkör honlapján kívül magam szerkesztem a „Délibáb” művészeti magazin internetes változatát.
– Mely díjaidra, mely kiállításaidra vagy a legbüszkébb?
– A díjak nem vonzanak, bár e területen igencsak elkényeztetett az élet. Nem tudok egyet se kiemelni, a maga helyén örültem és kivétel nélkül egyformán rangosnak tartottam mindegyiket.
– Milyen terveid, céljaid vannak akár az irodalom, festészet terén, akár a magánéletedben?
Dolgozom újabb két kötet kiadásán, az egyik egy novellás, a másik egy verses, de a regényem befejezését is fontosnak tartom. A családi életemet sohasem kevertem össze művészvalómmal. Az otthonomban megmaradtam feleségnek, anyának, nagymamának. Olyan fajta elhivatottságot, mely a magánéletemet kizárná, nem éreztem egyik művészeti ágban sem.
(A fenti cikk megjelent a Képzeld el… c. irodalmi folyóirat az évi számában)
Forrás:
