Dienes Jenő Attila: Álmok Korzikája

Szia Fater, hogy vagy? Mesélek neked egyet a szinguláris paradoxonról, a modern boldogság csapdájáról. Újabban Szlovákiába járok vásárolni, egész jó cuccaik vannak, olcsóbbak, néha még makréla is kerül az asztalra. Nem kell pecával szaladgálni, mert a tavak, folyók, tengerek partján, erdők szélén bolyongó emberek már nem esznek halat, sem vadhúst, nem fognak vadászpuskát, horgot, szigonyt, csak izzadtan vánszorognak, álmosan nézelődnek, fokhagymás lángosillat után fürkészik a macchiát. Az igazi csoda után menni kell, ilyen a macchia, a korzikai gaz. Eszméletlen illata van, oda egyszer el kell jutnotok a Kisfaterral, az nem akármilyen hely, ott aztán vannak tajkártyás sztorik, mokeszos büntetések. Hogy van a szíved, veri még az ötnegyedet? Szóval időnként kell a klímaváltozás, hogy az unokákkal vasutazhassunk, az élet nem csak aljzatbeton, lejsztni, meg a tetőszelemen, Gérard Depardieu is Korzikán szokott nyaralni, a csípős vodkás évszakok után röpül a trojka a dácsáról. Az a kis sziget nagyon híres, Ajaccio szülötte volt a kis korzikai káplár. A Bonaparte gyerek könnyedén belekartácsoltatott a polgártársakba, így érkezett meg Párizsba a hőn vágyott szabadság, egyenlőség, testvériség, melyben az ifjú Napóleon egyszer csak császárrá lett. A korzikai vérében ott lopakodott az egyszerű megoldások lehetősége, amilyen az afrikai hadifoglyok végleges elhelyezése, a vendettás megoldások, a világon már csak náluk van ilyesmi. Büszkék vagyunk rád, Napóleon! – kiáltja a legyőzött szabadságharcos a vesztőhelyen. Sortűz, taps.

Azon az illatos szigeten nincs probléma az igazságszolgáltatással, az átláthatatlan jogi szövedékekkel, apróbetűs törvényi magyarázatokkal. Időtlen idők óta az ősök szelleme, jóságos átka vezényli az erkölcsi rendet, a gaztettek nem maradhatnak következmények nélkül. A becsület pénzen nem vásárolható meg, sokszor évek múltán, több generáción át hajtják végre a megtorló ítéletet. Amint lemegy a nap, megszólalnak a fegyverek. Nincs olyan francia feliratú tábla az útszéleken, amelyet ne lyuggatott volna át valamilyen flinta. Minden otthonban akad elfekvőben egy-egy lőfegyver, puska, pisztoly, vagy más férfiasság. Kecsesek a borotvaéles pengéjű szalonnázó bicskáik, amelyekkel a vérbosszút szokás intézni a boltíves kapualjakban. Ezeket a nyisszantásokat, precíziós szúrásokat, szívbe, vesébe, májba, tüdőbe, most nem részletezzük.

Érthetetlen, hogy a magyar ember miért válhatott ennyire femininné, puhánnyá, betegessé?! Eljött a demokrácia, és generációk nőttek fel csúzliágas, puska, bugylibicska nélkül. A letépett kerítésléc, kirángatott szőlőkaró, a jókora szem alá rakott kékeszöld monoklik valóságos megoldásai voltak az életnek, ma semmire nincs épeszű válasz, helyettük a végeláthatatlan kérvények, válaszlevelek, panaszok, elutasítások. Manapság írógéppel veretik agyon az embert, sunyi kis trükkökkel taposnak el, ha nem igazolsz le a csapatukba. Az offline betyárvilágban nem létezett békéltető bizottság, gennyes végrehajtó cégek. Az államtitkár úr jóságos mosolya nélkül olcsóbban megúszhattuk az ügyesbajos ügyeinket, nem volt kilakoltatás. A féléves gyorstalpalók évezredében bárki nyomtalanul eltűnhet, vagy feltűnhet, a hegyesorrú menedzsercipők hanyag eleganciája, a pártvonalak mankói a kiválasztottak rézkígyóivá magasodtak. Így is szép a történet, csak kicsit szomorkásabb.

Éldegél a világon sok milliárdnyi nyomorult ember, éheznek, szomjaznak, büdösek, hánykolódnak az elérhetetlen boldogság álmában, az egészséges izgalmak kiváltsága nélkül. A csodálatra méltó férfias büszkeség, tudjuk jól, családon belüli erőszak, meleg büszkeség napja, elnyúltak az arcvonások, lelassult a televízió, inkább a kutyák értelmes tekintetében tisztálkodik az ember, mint ebben a virtuális dagonyában.

Ablakos Bill egy fórumon elmondta, hogy a világ növekvő energiaigénye új technológia megálmodását sürgeti, mert a jelenlegi akkumulátorok összessége csak néhány percig tudná tárolni a világ energiakészletét. Mi a nyüves nyomorért van ez így? Ő is befejezhette volna azt az utolsó szemesztert, és akkor elmondhatná, hogy nem zsebpénzen vette a Világot. Mit is mondana egy ilyen boldogtalan, aki végül is minden fillérét fémhulladékokkal szerezte, mert ájbíemek és pécék rohadnak a szemétdombokon.

Szóval az élethez kell vagányság, improvizáció, aminek híján marad a buzeráns, nyálfolyós vénülés, Európa fekete gyásza. Hogy milyen az egészséges élet? Azt már nehéz lenne felidézni, mindenesetre nem a bevásárlóhodályokban előbábozott hulladék, selejt, moslék, mocsok a spájzban. A dübörgő gazdasági fejlődésben is lehetne több halat eszegetni, néha azt az egészségtelen vörös vadhusit a vegetáriánus szarok, kannás piák, rovarok alternatíváját. A vérszerződés hangulata, a vér íze a múlté, azt a magyar ember már nem ismeri, szemben a ligurok, toszkánok korzikai leszármazottjaival.

Ez a sziget úgy néz ki, mintha letekintenénk egy vízben tocsogó emberi ballábra. Nem a Zsóryban áztatott büdös-gombásra, hanem a gyönyörű arcvonású, balettcipőbe préselt, balerinásan torzult álomtáncosnői (lehet az is büdös) lábra. A rüsztje a 2706 méter magas Monte Cinto, ha a nagylábujj köröm nélkül Bastia, a Mórok repedt sarka Bonifacio, melyek belső talpélen mért távolsága 171 kilométer. A szakadékok fölött futó szabdalt szerpentinen lehet taposni a gázt, valójában csak egyetlen autó ösvénye, melyen a körültekintő közlekedés alapvető elvárás. A tengerparti mélységben kiégett rozsdás roncsok vicsorognak fel, diszkrét, de egyértelmű jelek ezek, mint kereszt a falon: Hittel, ésszel, puritán szerénységgel!

A sziget szíve a Vizzavonai erdőben dobog, azaz röfög, ez a szelídgesztenyés rengeteg az, ahol a békésen legelésző vaddisznók seggére paskolhat az ember. Ezek a fekete csülkösök csak távoli rokonai a mi rosszhírű, hosszúsörtéjű vadkanjainknak (akik állítólag nagyjainkat agyarra hányták), a húsuk annál finomabb. A jámbor malacokat fűszerezés nélkül töltik vissza a kifordított beleikbe, mivel a legelészett macchia, szelídgesztenye maga a fűszerezés mesterfoka. Itt írom le neked, Faterkám, hogy a mozgalom söréhez szokott sváb torkod nem kóstolt még olyat, mint a Pietra biera corsa ambrée à la châtaigne. Ezt a finomságot a szelídgesztenyéből, és néhány titokzatos összetevőből készítik, a helyi serfőzés kiválósága versenyre kél a bajorok Hofbräu remekével. Ettől aztán lehet az árnyékban bambulni, amit a helyiek büszkén végeznek is, naponta megcselekszik a délutáni pihenő tennivalóit. Ilyenkor egy pohár narancslét se kapsz már az éttermek pincéreitől, árnyékba burkolódznak, konyharuhával legyezgetik elegáns fekete-fehér szöveteiket. A világ legszebb tengerpartjai itt fekszenek egymás mellett, mint egy nagy esküvői sokadalomban a koszorúslányok eldobott bokrétái, irigyen leszaggatott, fátylaitól megfosztott, meztelen menyasszonyok, szégyentelen csillogással körbe ölelvén a szigetet. A már említett balerina nyomorult nagylábujjának belső viszketésében található Nonza, a hullámverte sötét kavicsok gyönyörű partja. Minden menyasszonyok legszerecsenebbike. A smaragd, a türkiz, a gleccserfehér, az antverpeni kék, az antracit szürke, az ametiszt lila, az agyagbarna, az ébenfekete őrület vad táncával szakadnak a vad hullámverés partszegélyére. Ebben az édeni bizsergésben mártózhatott naphosszat Éva, Ádám szájtátva csodálta báját, baját, míg bele nem unt egyszer, és szerencsétlen haverjaival petanque golyóbisokat kezdett el dobálni a homokban. Együgyű domesztikáció. Ez a játék az ágyúgolyók háziasítása. Értelmetlen, funkciójával ellentétes, vérbeli francia szórakozás, a korzikaiak sportja lett. A pacifizmus szolgái, tetőtől talpig fegyveres gazfickók, kíméletlen gyilkosok, humortalanra kopott arcvonások, nem azok a nagyképernyős kitetovált hormonlufik. Az idegenlégió kaszárnyái tele vannak velük, időnként kirajzanak a természetbe, kirándulnak egyet. A GR20-at tartják Európa legnehezebb, de egyben legszebb hegyi túrájának.

Faterka, úgy tervezem, ha a januári munkánkat kifizetik egyszer, tudod, azt a nagycsaládos házfelújítást, azzal a sok ablakkal, ajtóval, a csóringer tulajoknak, szóval akkor elmegyünk Korzikára, megnézzük az Asco szurdokot, egy napig ott áztatjuk magunkat a hegyi folyó sziklamedencéiben, majd elviszlek benneteket Algajolába, a kis középkori templomba, ahol angyalok éneklik a francia nyelvű miseénekeket. Esténként lemegyünk a kikötőbe sörözni, borozni, finom tengeri csemegéket lakomázunk, megnézzük az óriási jachtokat, amelyeknek a kéményében is elférnénk, kiröhögjük a világ leggazdagabb, legkorruptabb, leggonoszabb csirkefogóit, akik a korzikai éjszakákban angyalszárnyakat növesztenek, a szebbik arcukkal hajolnak a kikötő sósan tükröződő tengervize fölé, hogy azzal az alázatos ártatlansággal, karmokra, fogakra száradt vért nem ismerő bamba pofával legyezgethessék a kurvácskáikat. Szerintem jó keresztények lennénk mi is, ha megmutatnám nektek Saint-Florent kápolnáját, ahol talán a tűzoltók védőszentje, Szent Flórián, a vízbe fojtott római százados, a megsimogathatóan ép múmiája alussza az örök álmát.

A szerző rajza