Dr. Sachs mesés világa ‒ Az ENSZ fenntartható fejlesztési céljainak megalkotója? (Aya Velázquez jegyzete 4/8)
- dombi52
- szept. 17.
- 6 perc olvasás
Eredeti cikk:
Apr. 04, 2023
Tallián Hedvig küldeménye
Nem mintha ez nagy meglepetés lenne, de Jeffrey Sachs a klíma- és a túlnépesedés-narratíva mögött is áll. A mantrázott szlogeneket, amelyek ma a világ Greta-i és Luisa-i szájából hangzanak el, Jeffrey Sachs évtizedekkel ezelőtt gyakorlatilag ugyanúgy fogalmazta meg – jóval azelőtt, hogy a Fridays for Future egyáltalán megjelent volna a láthatáron. Már 2007-ben „klímavédelmi menetrendet” követelt Angela Merkeltől.
Emellett olyan vitatott megaprojektek mögött is áll, mint a Carbondioxide Capture and Storage (CCS) technológia – amelynek keretében a CO2-t hatalmas, föld alatti gáztárolókba préselik és tárolják, egy őrült ötlet, amely a Silicon Valley-ből származik. Sachs 2011-ben „szánalmasnak” nevezte, hogy az Obama-korszak alatt még nem építettek CCS-tárolókat.
Sachs szerint – meglepetés – a klíma veszélyeztetésének oka a túl sok ember: Sachs, mint sok más szupergazdag, azt a tézist képviseli, hogy a bolygó reménytelenül túlnépesedett, és ezért katasztrófa felé tart. 2006-ban a Scientific American magazinban megjelent Sachs cikke, amelynek címe: „Alacsonyabb termékenység: bölcs befektetés”, amelyben a csökkenő születési arányokat „bölcs befektetésnek” nevezte:
„A születési arány csökkentése a legszegényebb országokban az egyik legbölcsebb befektetés lenne, amelyet a gazdag országok ma saját jövőbeli jólétük érdekében tehetnek.”
2008-ban megjelent Sachs könyve „Common-Wealth: The Economics for a Crowded Planet” (Közjó: A zsúfolt bolygó gazdaságtana) címmel. 2011-ben a CNN közzétett egy cikket Sachs-tól „With 7 billion on earth, a huge task before us” (7 milliárd emberrel a Földön, hatalmas feladat áll előttünk) címmel. Ebben sürgős intézkedéseket szorgalmaz a népességszabályozás érdekében, a fogamzásgátló eszközök széles körű terjesztésével, hogy a Föld népessége legfeljebb nyolc, de semmiképpen sem tíz vagy tizenegy milliárd főre növekedjen, mivel ez megoldhatatlan politikai feszültségekhez és a források elviselhetetlen terheléséhez vezetne.
Jeffrey Sachs az ENSZ 17 fenntarthatósági céljának 17 prominens nagykövete közül az egyik, akikért már a Millennium Development Goals elődprogram keretében is vezető szerepet vállalt. Az Agenda 21, a „21. század menetrendje” kiegészítéseként, amelyet 1992-ben ratifikáltak a Rio Earth Summit-on, 2015-ben megjelent a második évtizedre szóló utódprogram: az Agenda 2030, amely tartalmazza a 17 fenntarthatósági célt. Sachs a Sustainable Development Goals építészeként és szellemi atyjaként ismert. 2021-ben Sachs-ot felvették a Pápai Társadalomtudományi Akadémiába, hogy elősegítse a együttműködést Ferenc pápa „Global Compact on Education” kezdeményezése és az ENSZ között, és közösen felgyorsítsák a fenntartható fejlesztési célok megvalósítását.
Az Agenda 21, az Agenda 2030 és a 17 fenntarthatósági cél demokratikus elméletileg miért olyan problematikus, azt egy cikk keretein belül nem lehet kielégítően megvitatni. Az érdeklődő olvasót Rosa Koire – aki 2021-ben elhunyt amerikai szerző, és aki, ne feledjük, demokrata volt – művére utaljuk „Behind the Green Mask – U.N. Agenda 21” című művére, amely az Agenda 21-et egy totalitárius világméretű leltárterv zöldre mosásaként leleplezi, amely a környezetvédelem álcája alatt a Föld életének és erőforrás-fogyasztásának ellenőrzésére törekszik.
Az Agenda 2030 és a Fenntartható Fejlődési Célok kapcsán érdemes megemlíteni James Corbett, Whitney Webb és Ian Davis újságírók műveire, amelyek feltárják a nemes célok mögött álló pénzügyi hálózatokat, mint a szokásos gyanúsítottakat: a nagy pénzt, a nagy technológiát és a nagy olajat, amelyek a célok segítségével biztosítják a jövő üzleti területeit és pénzügyi áramlásait. Az, ami az Agenda 21-et és az Agenda 2030-at alapvetően összeegyeztethetetlenné teszi a demokrácia elveivel, az az, hogy a bennük megfogalmazott célokat abszolútnak tekintik: Senki sem tudja elkerülni őket, senki sem lehet ellene. A kihívások és a fenyegető katasztrófák – akár a klíma összeomlása, a következő világháború vagy a következő világjárvány – mindannyian olyan nagyok, olyan globálisak, olyan kilátástalanok és olyan sürgetőek, hogy a narratíva szerint egyetlen ország sem tudna egyedül szembenézni velük a 21. században. A globálisan összehangolt, szupranacionális fellépésnek tehát nincs alternatívája. A 21. században a nemzetállamok feladata tehát csak az, hogy a nemes világvezetőinek már meghatározott top-down céljait beépítsék a nemzeti politikákba, és azokat demokratikus döntéshozatalként „alulról” eladják a polgároknak.
Nem teljesen véletlenül hoztak létre 2015 óta világszerte kormányok úgynevezett Nudging Task Forces-okat, hogy célzott viselkedési ösztönzőkkel a lakosságot a „helyes” irányba tereljék – természetesen csak a nemes cél érdekében, hogy elérjék a szent és sérthetetlen fenntarthatósági célokat, amelyek nélkül a bolygó pusztulásra van ítélve. Szintén 2015 körül új sürgősségi diskurzus indult a nyilvános vitában olyan nagy témákkal kapcsolatban, mint az éghajlat, a migráció, a táplálkozás és a nemek közötti egyenlőség – és ezzel együtt a társadalom napról napra mélyülő megosztottsága.
Sachs nemcsak a kormányokat kötelezi az SDG-k megvalósítására, hanem a nagy technológiai vállalatokat is. A Techonomy magazin 2018-as interjújában, amelynek címe „Jeffrey Sachs is upset” (Jeffrey Sachs dühös), Sachs „csalódottnak” mutatkozott amiatt, hogy a fenntartható fejlődési célok megvalósítása nem halad elég gyorsan. Elsősorban a nagyvállalatok, különösen a vagyonkezelők és a nagy techcégek felelősek azok megvalósításáért. Sachs dicsérte a BlackRockot, amelynek vezérigazgatója, Larry Fink kijelentette, hogy a nagyvállalatoknak üzleti modelljeik középpontjába a társadalmi felelősségvállalást kell helyezniük. A Facebookot viszont „rossz gyereknek” tartotta: Sachs nyíltan beszámolt arról, hogy megpróbálta rávenni a Facebookot, hogy a vállalat a fenntartható fejlődési célok megvalósításában vegyen részt, ahelyett, hogy csak hirdetéseket adna el:
„Megvan az eszközük, hogy a világot jobbá tegyék, de jelenleg csak azt próbálják kitalálni, hogyan tudnának több hirdetést eladni. És ez mély csalódás. (.) Egyszer elmentem a Facebookhoz, és azt mondtam: „Ti összekötötök ennyi embert, miért nem törődtök az SDG-kkel, például az SDG 4-gyel, az oktatással?” „Nos, ez nem a mi prioritásunk. „ Azt mondtam: ”Nem érdekel, hogy ez a prioritásotok-e. Ez a világ prioritása, és nektek is hozzá kell járulnotok." In: Techonomy
Ha végiggondoljuk Sachs világképét, akkor arra a következtetésre jutunk, hogy a demokratikus, nemzeti szinten hozott döntések valójában csak akadályozzák a globális célok elérését. Sachs számára logikusan minden olyan vállalat és kormány „jó”, amely végrehajtja az Agenda 21, Agenda 2030 és az SDG-ket – míg azok az országok, amelyek a nemzeti szuverenitásra és a demokratikus döntéshozatalra támaszkodnak, automatikusan a „gonosz államok” közé tartoznak. Sachs éles kritikusa az amerikai neokonzervatívok hegemón hatalmi igényének, és hirdeti az amerikai hegemónia végét, ugyanakkor lelkes védelmezője az olyan autokratikus rezsimeknek, mint az Egyesült Arab Emírségek vagy Kína, amelyek emberi jogi jogsértéseit rendszeresen relativizálja a „De az USA!” whataboutism-mal. Egy olyan világnézet, amelyben a súlyos emberi jogi jogsértések másodlagosak, amíg az ország példásan végrehajtja a transznacionális programokat, szükségszerűen ambivalens demokrácia-értelmezéshez és belső ellentmondásokhoz vezet.
Sheik Mohammed bin Rashid al Maktoum és lánya, Latifa bint Muhammad al Maktoum hercegnő, akit apja fogva tart, World Happiness Report, ahol az Egyesült Arab Emírségek Jeffrey Sachs segítségével mégis a 21. helyet szerezte meg.
Így The Intercept 2022-ben egy „The Price of Happiness” című cikkében leleplezte Sachs fehérmosását az Egyesült Arab Emírségek autokratikus rezsimjéről az úgynevezett World Happiness Index keretében, egy Sachs által kezdeményezett rangsor, amely a bruttó hazai termék mellett egy ország „boldogságindexét” is méri – amely a Bhután Királyság bruttó nemzeti boldogságán alapul. A The Intercept szerint Bhután is „fehéríti” boldogságpolitikáját, mivel az állítólag olyan boldog himalájai országban továbbra is elnyomják a lhotshampa etnikai kisebbséget, ami azonban a bruttó nemzeti boldogságnak köszönhetően háttérbe szorul. Bhután számára a bruttó nemzeti boldogság elsősorban a turizmus fellendítésének pozitív hatásával járt, ami nyilvánvalóan arra késztette az Egyesült Arab Emírségeket, hogy a boldogság imázsát szintén okos befektetésnek tekintsék. Az emírségek 3 millió dollárt adományoztak Sachs Sustainable Development Solutions Network nevű szervezetének a „Wellbeing Research” programra. A 2017-es és 2018-as adóbevallásokból kitűnik, hogy az Egyesült Arab Emírségek a „Svéd Nemzetközi Fejlesztési Együttműködési Ügynökség” után a második legnagyobb állami támogatója volt Sachs SDSN hálózatának – a későbbi évek adóbevallásai nem állnak rendelkezésre. A Sachs által 2016-ig vezetett Earth Institute a Columbia University-n is kilenc éven át kapott adományokat a golfállamtól. A Columbia Egyetem nem hajlandó információt adni a támogatások összegéről. 2016-tól az Egyesült Arab Emírségek lenyűgözően orwelli módon fektetett be „boldog állam” imázsába: Létrehozták a „tolerancia minisztériumát” és a „boldogság minisztériumát”, miközben az egyenlőségért küzdő aktivisták és az LGBTQ+ emberek, akik nyilvánosan csókolóznak, továbbra is több éves börtönbüntetésre, akár kínzással is, ítélhetők.
Sachs segítette az Egyesült Arab Emírségek imázskampányát azzal, hogy nyilvánosan „bölcsnek” és „példamutató” vezetőnek dicsérte őket. Még pénzt is elfogadott Sheikh Mohammed bin Rashid Al Maktoumtól, Dubai politikai vezetőjétől, akinek lánya, Latifa 2018-ban jetskivel menekült el apja autoriter uralma alól. Egy drámai akció során Indiában elfogták nemzetközi vizeken, és visszakísérték az Egyesült Arab Emírségekbe, ahol apja ismét bebörtönözte. Ennyit a „boldogságról” az Egyesült Arab Emírségekben – de Sachsot nem nagyon zavarják az ilyen típusú emberi jogi jogsértések. Latifa letartóztatása után a Sustainable Development Support Network hálásan elfogadott további egymillió dollár adományt Latifa apjától a boldogságkutatásához. Sachs nem válaszolt az újságírók kérdéseire Latifa ügyével kapcsolatban. Az általa kezdeményezett World Happiness Index rangsorában, amelyet az Egyesült Arab Emírségek jelentősen finanszírozott, 2021-ben a 21. helyen végeztek – még Japán, Spanyolország és Olaszország előtt. A Sachs által vezetett Global Happiness Council 2017-es ülésén, amelyre az Egyesült Arab Emírségek egymillió dollárt fordított, Sachs a legmagasabb hangon dicsérte az Egyesült Arab Emírségeket: Úgy számolt be, hogy az Egyesült Arab Emírségek „boldogságpolitikáját” egy nő irányítja – anélkül, hogy megemlítette volna, hogy az Egyesült Arab Emírségekben a nők de facto továbbra is apjuk vagy férjük autokratikus ellenőrzése alatt állnak. The Intercept cikkében arról számolt be, hogy Sachs évtizedek óta „teflon-szerű ellenállással” vészeli át az ilyen típusú politikai botrányokat.
