Drábik János halálára (Vajta Dénes tisztelgése)
- dombi52
- jan. 5.
- 2 perc olvasás

A kép forrása:
Drábik János, mint az igazság kérlelhetetlen bajnoka, akarata ellenére távozásában is megosztotta a magyar társadalmat. Hiszen a baloldalnak csak leleplezést jelenthetett, a jobboldal elé pedig tükröt tartott, amelyben a megalkuvók eltorzulásai igencsak láthatóvá váltak. Drábik Jánosról beszélni annyit jelent, mint Magyarország legújabb kori problémáit egy új, szokatlan fényben mérlegelni, amely mindenen áthatol. Csak a művésznek indult gondolkodók képesek olyan hatást elérni, mint ő. Egy baleset miatt kénytelen volt zenészi pályafutásáról lemondani, ez azonban nemzetünk számára áldásnak bizonyult, hiszen politikai gondolkodásunk részben kényszer hatása alatt állt, részben provinciális körülményeink tartották fogva. A kádárizmus fojtogató légköréből Amerikába távozó Drábik hamar rájött, hogy milyen feladatot kell beteljesítenie. Bár a hatalma csúcsán álló Újvilág lenyűgözte, nem felejtette el hazája kegyetlen sorsát, és hamar rájött, hogy erre adott válaszaink kiegészítésre szorulnak.
A legnagyobb felfedezése, ami körül minden műve mozog: Trianon nemcsak a mi sorsunk, hanem az egész világé is, némi időbeli eltolódással. Ez egy megbocsáthatatlan felismerés, amire csak egy mindenre elszánt magyar gondolkodó lehetett képes. Egy barátom találóan a politikatudomány Thúry Györgyének nevezte a nagy bajvívó hős után. Bár mások is megírták a „háttérhatalom” pusztító céljait, ilyen mélyrehatóan, mint ő, más nem volt képes. Ezért bizony kicsit szomorú is, hogy a különben elismerésre méltó Titkos elit című könyv szerzőpárosa hazánkban is kiszorította a köztudatból Drábik János óriási felismerését, noha ő körülbelül 20 évvel megelőzte őket. Jellemző lelki nagyságára, hogy ezzel nem törődött, mint hogy azokat sem irigyelte, akik az ő felismeréseiből lettek sikeres világelmagyarázókká: ő mindig csak bőkezűen adni óhajtott. Ismerjük persze a mondást; senki sem lehet próféta a saját hazájában; de ez alól most már, a világ Trianonjának küszöbén, kivételt kellene képeznünk.
Vajta Dénes
Országos Trianon Társaság



















