Egy másik Amerika: A mániás elköteleződés mint pszichológiai diszfunkció jelensége a Nyugati eliteknél
Vukics Ferenc cikkismertetője
Eredeti cikk:
The idea of total Ukrainian victory is delusional, BY ANDREW LATHAM, OPINION CONTRIBUTOR - 02/15/24
Röviden: A Nyugati eliteknek szakemberhez kellene fordulniuk! Sürgősen!
Andrew Latham, a Saint Paul-i (Minnesota) Macalester College nemzetközi kapcsolatok professzorának, az Institute for Peace and Diplomacy vezető munkatársának a The Hill-ben megjelenő írására Kusai Sándor volt pekingi nagykövet hívta fel a figyelmemet. A nagykövet úr szerint nemcsak a cikk hangvétele szokatlan, de a megjelenés helye is. Andrew Latham A teljes ukrán győzelem gondolata tévhit c. írása azért is fontos, mert
megnyugtatja a racionálisan gondolkodó embereket, hogy az elmúlt két évben megfogalmazott kritikájuk elsősorban a „szellemi egészség” jele volt, miközben az őket támadó „hívők” pszichológiai diszfunkció jeleit mutatják.
Latham szerint Oroszország nyeri a háborút, és kevés jel utal arra, hogy bármilyen előrelátható politikai, gazdasági, taktikai vagy technológiai fejlemény megváltoztatná ezt az alapvető valóságot.
A professzor ezért felteszi a kérdést, hogy a lesújtóan ellentmondó bizonyítékok ellenére miért is hallhatunk további érveket a végső ukrán harctéri győzelem mellett.
A professzor Occam borotvájának elvét alkalmazva alkalmazza – amely szerint az egyszerűbb magyarázatok általában jobbak, mint a bonyolultabbak". Szerinte az Ukrajna végső győzelmébe vetett tévhitet egy egyszerű pszichológiai dinamikával lehet magyarázni, amelyet a lehető legpontosabban a "kötelezettségvállalás eszkalációjának" (az elköteleződés fokozódásának) lehet nevezni.
E koncepció szerint az egyének vagy csoportok néha hajlamosak kitartani egy sikertelen érv mellett, még akkor is, ha ez az érv a tények fényében egyre inkább tarthatatlanná válik.
Ezt a viselkedést mindenekelőtt a fokozódó elköteleződés, vagyis az eredeti állásponthoz való fokozott ragaszkodás jellemzi, függetlenül a jelenlegi hihetőségétől, elfogadhatóságától vagy racionalitásától.
Ez pedig valójában egy pszichológiai diszfunkció. Korábbi tanulmányaim során ezt kognitív diszfunkciónak neveztük, amely az értelmi működést, a megismerést szolgáló eljárások összességének: az észlelésnek, az emlékezetnek és a gondolkodásnak a súlyos zavaráról szólt. Ez betegség! Ebben az esetben szakemberhez kell fordulni!
ANDREW LATHAM
A teljes ukrán győzelem gondolata tévhit
A Példabeszédek könyve 26. fejezetében ez a felbecsülhetetlen értékű felismerés olvasható: „Ahogyan a kutya visszatér okádására, úgy ismétli meg bolondságát az ostoba. Láttál olyan embert, aki bölcsnek tartja magát? Több reményt fűzhetsz az ostobához, mint hozzá.” Felbecsülhetetlen értékű, mert az orosz-ukrán háború kapcsán ez a szakasz erőteljesen megvilágítja az Ukrajna jövőbeli stratégiai kilátásairól folyó jelenlegi vitát.
Az elmúlt hónapokban a kutya visszatért a hányásához, mégpedig számos olyan törekvés formájában, amelyek ismét azt próbálják bizonygatni, hogy Ukrajnának még mindig van útja a teljes győzelemhez az Oroszország elleni háborúban. A szakmai folyóiratokban, a befolyásos weboldalakon és a média teljes spektrumában a megfigyelők, elemzők és szakértők továbbra is arról tájékoztatnak minket, hogy igen, van rá mód, hogy Ukrajna győzedelmeskedjen Oroszország felett, és kiűzze az utóbbit az egész területéről, beleértve a Krímet is.
Azt állíthatnánk, hogy ezeket az érveket azért hangoztatják, mert a helyszíni tények indokolják őket; mert a változó geopolitikai és harctéri realitások egyértelműen azt mutatják, hogy a katonai egyensúly Ukrajna javára billen. Ahogy Ukrajna egyre több fegyverre (és egyre kifinomultabb fegyverekre) tesz szert, elkerülhetetlenül olyan taktikai előnyökre tesz szert, amelyek előbb operatív, majd stratégiai áttörésekhez vezetnek, és végül a teljes győzelemben csúcsosodnak ki. Mindössze az ukrán fiatalok újabb mozgósítására, a nyugati pénzügyi támogatás újabb részletére, az amerikai, francia vagy brit csodafegyverek újabb szállítására van szükség.
De a háború stratégiai, műveleti és taktikai realitásai egyszerűen nem támasztják alá ennek az érvelésnek egyetlen változatát sem. Ukrajna taktikai szinten nem győzedelmeskedik – ha valami, akkor Oroszország előnye ott inkább nő, mint csökken, mivel Oroszország megelőzi Ukrajnát a harctér változó realitásaihoz való alkalmazkodásban. A végeredmény? Oroszország nem csupán képes fenntartani azt a fajta mélységi védekezést, amely teljesen meghiúsított minden ukrán támadási erőfeszítést, hanem egyre inkább képes sikeres offenzívákat indítani olyan helyeken, mint Avdijivka.
Röviden, Oroszország nyeri a háborút, és kevés jel utal arra, hogy bármilyen előrelátható politikai, gazdasági, taktikai vagy technológiai fejlemény megváltoztatná ezt az alapvető valóságot. Miért látunk tehát érveket a végső ukrán harctéri győzelemről, a lesújtóan ellentmondó bizonyítékok ellenére?
Nos, Occam borotváját alkalmazva – amely szerint "ha minden más dolog egyenlő, az egyszerűbb magyarázatok általában jobbak, mint a bonyolultabbak" – azt javasolnám, hogy azt a tévhitet, hogy Ukrajna számára létezik út a teljes győzelemhez, kevésbé a fejlődő katonai vagy geopolitikai realitásokon alapul, mint inkább egy egyszerű pszichológiai dinamikán, amelyet az "elkötelezettség fokozódása" fogalmában lehet a legjobban összefoglalni.
E koncepció szerint az egyének vagy csoportok néha hajlamosak kitartani egy sikertelen érv mellett, még akkor is, ha ez az érv a tények fényében egyre inkább tarthatatlanná válik. Ezt a viselkedést mindenekelőtt a korábbi kötelezettségvállalásokhoz (elköteleződéshez, állásponthoz) való ragaszkodás jellemzi – elsüllyedt költségek hatása, ahogy a közgazdászok mondanák –, függetlenül azok jelenlegi érvényességétől vagy racionalitásától. Ez egy pszichológiai diszfunkció.
Ezt a koncepciót Ukrajnára alkalmazva magyarázatot kapunk arra a tévhitre, hogy Ukrajna minden pusztító veresége és stratégiai kudarca ellenére a győzelem már csak egy saroknyira van. Azok, akik nyilvánosan elkötelezték magukat amellett, hogy Ukrajna végzetesen döntő vereséget fog mérni Oroszországra a 2023-as, sokat hangoztatott, de végül kudarcba fulladt tavaszi/nyári "ellentámadás" során, irracionálisan megduplázták ezt a nyilvános elkötelezettségüket. Más szóval, fokozták elkötelezettségüket, még akkor is, amikor a tények a helyszínen azt diktálják, hogy az Ukrajna végső, teljes győzelmébe vetett hit egyszerűen alaptalan, és hogy egy racionális ember e tények fényében módosítaná nézeteit.
Kissé másképp fogalmazva, minél borzalmasabbá váltak Ukrajna stratégiai kilátásai, annál inkább úgy érezték, hogy ezek az igaz hívők kénytelenek kitalálni a teljes ukrán győzelemhez vezető utakat – annak ellenére, hogy egyre inkább megdönthetetlen bizonyítékok támasztják alá, hogy ilyen út nem létezik.
És így, mint a közmondásos kutya, amely visszatér a hányásához, azok a megfigyelők, akik eredetileg az "Ukrajna győzni fog" tézis mellett kötelezték el magukat, továbbra is visszatérnek ahhoz a tévhitükhöz – amelyet egyre mániákusabban fejeznek ki –, hogy létezik út a teljes győzelemhez Kijev számára. De nincs ilyen. És minél hamarabb felfogják ezt a politikai döntéshozók és befolyásos személyek az Atlanti-óceán mindkét oldalán, annál hamarabb juthatunk el az ellenségeskedések tárgyalásos úton történő beszüntetéséhez, amely legalább egyelőre megállítja azt az obszcén vérengzést, amely meghatározta ezt a háborút.
És ahogyan a Rómaiakhoz írt levél 4:18-ban olvasható, "reménykednünk kell", hogy ez a megvilágosodás inkább előbb, mint utóbb bekövetkezik.
Forrás:
