Egykori képzelt, ám valóságos levél az MTA főtitkárának – Fuksz Sándor Petőfi-kutatótól
- szilajcsiko
- 2 nappal ezelőtt
- 2 perc olvasás
Dalmay Árpád Petőfi-fordító és -kutató hívta fel figyelmünket egy olyan cikkre, amely lényegében az MTA hitelességét vonja kétségbe, amennyiben legutóbbi rendszerváltásunkkor szépen átmentették a szovjet- és Kádár-időkből, azóta is régi szellemiségében őrzi-védi magát, ennyiben pedig úgy istenigazából sem magyarnak, sem tudományosnak, sem akadémiának nem tekinthető. Az elmúlt hetekben, napokban több olyan írás is megjelent a kormányhoz közeli sajtóban, amely már a címével is ezt hirdeti:
Az utolsó, szinte érintetlenül maradt sztálinista intézmény: A Magyar Tudományos Akadémia
A Magyar Tudományos Akadémián elmaradt a rendszerváltás
Mindezek nyomán vette elő Fuksz Sándor, a Magyarok Világszövetsége Petőfi Sándor Bizottságának elnöke az alábbi, már régebben elküldött levelét, amelyre azóta sem érkezett választ. Igaz, az MTA főtitkári posztján azóta személycsere következett be, habár ez a testület működésében semmiféle érdemi irányváltást nem idézett elő. Változatlanul nem a magyarság és a nem tudomány akadémiai szintű szolgálata a tagok legtöbbjének legfőbb elhivatottsága, nemes életcélja... (VDGy)
Kedves Árpád! Sokat gondolkozom én is azon, hogy be kellene jutnunk (hatolnunk?) az MTA falai közé. Fizikailag és szellemileg is. Már csak azért is, mert a titkos fiókok ott sok értékes iratot őriznek. Évekkel ezelőtt, amikor még Török Ádám volt az Akadémia főtitkára, egy képzelt levéllel kerestem meg... Azt reméltem, hogy megérti a bizarr megkeresést egy Petőfi leszármazottól. Nem értette meg. Íme, a levél:
Képzelt levél az MTA főtitkárának Petőfi szépunokájától
Kedves Török Adám!
Néhány napja jártam Budapesten, a Magyarok IX. Világkongresszusán. A rendezvény egyik konferenciája Petőfi Sándorral foglalkozott, leginkább az Ő szibériai életével.
Itt tudtam meg többek között azt is, hogy a Magyar Tudományos Akadémia, amelynek Ön a főtitkára, mind a mai napig elhatárolódik még csak a kutatásától is annak, hogy Petőfi Szibériában, száműzetésben élte utolsó éveit.
A mi családunk emlékezetében szerepel egy elítélt, akit Peterfinek, Petrovicsnak, Sandernek hívtak, és éppen szökésben volt az 1850-es évek elején. Kimerülten, teljesen lesoványodva, lerongyolódva találtak rá egy hatalmas erdőség szélén. Hála Istennek, felépült, pár hónapot náluk töltött és beleszeretett a szépanyámba.
Budapesten elmondta az egyik újdonsült ismerősöm, hogy Petőfi Sándor és Erdélyi János kortársak voltak. Barátként ugyan nem, de kölcsönösen tisztelték egymást. Erdélyi János már elismert népdalgyűjtő, költő, kritikus, a Kisfaludi Társaság titkára, amikor Petőfi szinte berobban a magyar irodalmi életbe. Nyilatkozott is a szabadságharc után arról, hogy vajon élhet-e még valahol a Segesvár mellett eltűnt költő…
Ön most a Magyar Tudományos Akadémiát vezeti, s dédapja, Erdélyi János biztosan büszke lenne Önre, ha segítene ennek a 150 éve tartó titoknak a felderítésében. Ha az Ön közreműködése folytán ismerné meg a világ Petőfi Sándor szibériai életét, szenvedéseit, műveit, és nem utolsó sorban: a leszármazottait. Azért merem Önt biztatni is erre, mert fordított esetben én is segítenék Önnek dédapja esetleges ismeretlen életszakaszának felderítésében.
Szeretettel üdvözlöm:
Ojuna Baldakova, Burjátföld, Oroszország
Comments